2022. jan. 11.

Lampérth Géza (1873-1934): A szent kürt

- Krónikás legenda –

 

Régi krónikában találtam ezt irva

(Tán valami tudós byzánci pap irta):

- Jeles nép a scytha, nincsen párja annak,

Mondják őket „turk”-nak, ők maguk „magyar”-nak.

 

Onnan jöttek, ahol reggel a nap támad.

Szerelmesei a napos rónaságnak…

Kövérfüves rétnek, sokhalu folyónak,

Csókos menyecskének, széljárásu lónak.

 

Nem verik meg a szép arany-ezüst-marhát,

Boglárnak, pitykének köntösükre varrják.

Szabadságot tartják mégis legfő jónak.

Szaporán nyilaznak, ritka-kurtán szólnak.

 

Áhitattal néznek tüzre, vizre, égre,

Oszolnak két törzsre, száznyolc nemzetségre.

Ősi törzsökére mind módfölött büszke.

Főnyavalyájuk a pártoskodás üszke.

 

Szivükben mikoron ez üszök kigyulad:

Fejbubig elönti őket vad indulat.

Kis okból ilyenkor nagy birokra mennek

Emlegetve nevét az „Öregisten”-nek!

 

Minapában is lám – igy a pap folytatja –

Hajbakap vala a scythák két hadnagya,

Egyik fia Tarnak, a másik meg Turnak.

Tartja magát mind a kettő „különb úr”-nak.

 

Tar Kievnél vérzett. Tur Lebédiában,

Nem engedi „jussát” egyik se tehátlan.

Nem! Ha magában tán jobb eszére tért is,

Ha már elkezdte, hát állja „csak azért is!”

 

Állja mind a kettő, míg bele nem kékül.

„Ki a legény?” – az majd elválik azt’ végül.

Kidagad az ér és megborzan az üstök,

Fütik az ördögök alattuk az üstöt…

 

Forralja a vérük egy-két kupa óbor.

Piszkálja a tüzet: vő, koma és sógor.

Feleségek, aztán menyek, napak, ángyok

Asszonygerjelemmel fujtatják a lángot…

 

Fölhorkan a zajra – hogy a dörgést hallja –

És pártokba rajzik minden sátoralja.

Otthagyják a munkát, gyülésekbe gyülnek.

Egymásra ott nyelvet s nyilat köszörülnek.

 

Hol az igazság? – már ilyet ki sem kérdez.

Huz ki-ki a vérhez – testvér a testvérhez.

S ahhoz, aki szót szól érte a Tanácsban,

Vagy ki nagyobb koncot mér neki harácsban.

 

Szitokkal, átokkal egymásra zudulnak.

Egyik segit Tarnak, a másik meg Túrnak,

Nincs az a bölcs Gyula (ugy a birót hivják),

Ki békére birja a két konok szittyát.

 

Biró fejet csóvál – már itt nincs mit tenni:

Fővezér elé köll igazságért menni!

S mennek a Vezérhez! kinek kópjás sátra

Hármas zöld halomról néz a rónaságra.

 

Turulos zászlót ott estvéli szél lenget.

Áll hatalmas szálja lengő zászló mellett,

Azaz – száljának csak messzi lentről néznéd –

Ember az, a dombról sólyomszemmel néz szét.

 

Temérdek nagy kürtöt fog a jobb kezében.

… Ég a távol égalj véres-vörös fényben…

Tiszta bár az égtáj, felhők kelnek – porbul.

Olykor-olykor dörgő hadi lárma mordul…

 

Mire Tarfi és Turfi fölliheg a dombra,

A kürtös a kürtöt már ajkára nyomja.

(Szent szerül a kürtöt tiszteli a szittya,

Áldozat-italát Táltos ebbül issza!)

 

Már ott a Vezér is, ilyen hangot zúgat:

„Fujjad a szent kürtöt! Fujjad, Lehel, fujjad!

Ádáz ellen zúdul ránk éhes rajtokban.

Közös védelemre – kezetfogni mostan!”

 

Mellette a Táltos, szemét veti égre,

Hangját zöngeti az emberke szivébe:

„Veszélyben a község!... ha ki most üt pártot.

Sujtsa itt lenn kardunk, ott fönn istenátok!”

 

S megszólalt a szent kürt egekre harsogva…

… És Tarfi és Turfi testvérkezet fogva,

Engesztelő szóval ment hadához vissza:

„Hiv a szent kürt – gátra!... Egy pártba most szittya!”

 

És törzsököt, ágat, közembert, hadnagyot,

Ifjút és aggot, kicsinyet és nagyot

Egy lélek heviteli… S a szent kürt szavaira

Egy szivvel szálltak a község ótalmára.

 

Holtra hamvadt bennük a pártos indulat,

Minden szép virtusuk egy szent lángra gyúladt.

És játszva lebirták minden ellenségük’…

A „szent kürt” – lássátok – ily csudát tett vélük!

 

Forrás: Az Érdekes Ujság 7. évf. 1919.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése