Ha szép szemedbe nézhetek,
Melyben a szerelem ragyog:
Feledem, mi sötét a föld,
S mi ritkák a boldog napok.
Kiket nagyravágyás emészt,
A fényt odafenn keresik,
Én azt közelebb keresem:
Szemedből rám több fény esik.
Midőn gond nyomta fejemet
Szelid öledbe hajthatom,
Elértem minden vágyamat,
És a multra sincs panaszom.
Ha tudnák azt az emberek,
Az igaz szerelem mi kincs,
Nem kergetnék az álmokat,
Beérnék szerelemmel is.
Te megismertetéd velem,
Mi az, mi boldogságot ád,
S lelkem elég magasra ment,
Midőn nálad nem ment tovább.
Mert igaz az, bár az egész
Mindenségen erőt vevénk:
Többet nyertünk ama napon,
A midőn egy szív lett miénk.
Nézz rám! Édes tekinteted
Fáradság nélkül visz oda,
A hova más sok harcz után,
Kimerülve sem jut soha.
Boldogság arany csillaga,
Földultam érted az eget,
Hihettem-e, hogy ily alant,
E szép szemekben leljelek!
Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 4. sz. 1865. jan. 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése