I.
Mit nem adnék?!... od’adnám a nagy világot érte,
Ha a szellő, mely feléd járt, hozzám is betérne,
Hintene rám egynehány szem port utad porábol,
… Mért is estem, mért is vagyok tőled ilyen távol?!
Majd ha egykor ujra látlak, tán reám se nézesz,
Alkonyodó napom nyomán örök sötét éj lesz;
Gondolatod rám se fordul, elfelejtesz engem, -
… Szép szemeid fénye nélkül el hogy is kell lennem?!
Nem leszek el, nem lehetek, még ha mindjárt tudnám,
Hogy miattad ország-világ gyilokkal támad rám! –
… Hafiz! nagyon ne is remegj életedért, mert ládd
Sírin** nélkül élni sem tud, bár akarna Ferhád.*
II.
Szembe véled a nap is megszégyenül,
Arcza lángol s felleget gyüjt lepleül, -
Túl teszesz a holdvilágon s a napon,
Hadd tekintsek szép szemedbe angyalom!
Karjaid közt hadd felejtsem életem, -
Arczodat se kémleli most a vizsga szem;
Hisz” tudod, hogy összedűlt ez a hodály,
S szétszaladt a kandikáló dervis-nyáj.
Mind hijába, - rám se hallgatsz, mit neked?...
Hát nekem mit? … mondanám, de nem lehet!
Könyeimből sűrü felleg borul rád
S tán a vérem pirosítja e pohárt?!
Még ha úgy is, hozd azért is azt a bort,
Hej kocsmáros! birja még az asztalod.
Igyál Hafiz, hidd nem oly nagy vétek ez,
Szent a földön már belőled úgy se lesz!
Szilády Áron
*)
perzsa költő
**)
Sírin s Ferhád a keleti költészet Kunigundája s Eduardója.
Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 8. sz. 1865. febr. 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése