Wohl Janka (1841-1901): Csillagképek

I.

Ki mondja meg?

Mit rejt a mély, a kéklő égi sátor,

Hogy oly sovárgva vágy keblünk oda! –

Sietve futjuk át e földi pályát,

s megnyugvást nem nyujthat e föld soha. –

Talán a menny virága vagy, Te ember,

És szived nem virulhat fel, csak ott? –

Oh jaj! – a mennynek sincs örök tavassza,

Mert mennyben hervad, ki lenn elbukott!

 

Ki mondja meg?

Szemünk mit lát ha feltekint az égre,

Mosolygva néz le rá a mennyek kékje –

Egy valami úgy hí, ugy vonz, ugy kérdez…

Vágyában szívünk oly szakadást érez.

 

Ugy menne, szállna, nem tudja mivé lesz –

Míg sírva elfakad – és most ő kérdez:

- Ha hisz, miért nem viszesz fel magadhoz?

Hiszen tudod, magam nem mehetek.

Még nem nőtt meg lelkemnek sovár szárnya,

S nyugtot e földön mégse lelhetek!

Ugy vágyom én már kebleden pihenni –

El innen! oh csak innen vágyom el!

Nincs a mi többé idelenn maraszszon,

Midőn te hisz nyugodni kebleden. –

Vagy tán nem is hisz? –

S megzendül egy ének,

S a menny felel: - Igen, én hílak téged!

És ím setét lett és mindig setétebb –

Aztán világos csillagok kelének –

S szivem ugy érzé, mintha csak rá nézne

A sok csillagnak bűvös szemefénye.

„Oh jöszte! jöszte!” híva szólt a szellő,

„Jer el velem, felviszlek téged, fel!

- Oh nem! – feleltem – e súlyos ruhámmal,

Te lenge szellő, nem nem birsz engem el. –

S szivemben csengett, zengett: jöszte! jöszte!

- Nem mehetek, kiálték kínosan –

Ha hísz, oh menny! miért nem hísz egészen

Hogy szállhassak szabadon, boldogan!

Ha hisz, oh menny! ha terhét már megérzém

E földi létnek, mely ah! oly nehéz:

Tovább ne hagyj már küzdenem a porral

Lelkem midőn már rejtekidbe néz…

Hallád imámat?...

S megzendül egy ének…

„Csillagvirágnak fogadunk be téged.

Ki földön idegen, mennyben hazát talál,

Te hozzánk tartozol, mert szeretni tudál.

Ki mindig könnyezél, itten örülsz –

Jer, jer, kiszenvedett, itt üdvözülsz,

Itt megpihensz! –

És fénybarázdát hagyva

Maga után, egy csillag hull alá…

Épen előttem… s szól: helyet csináltam! –

S a por mezéből, én, a mint kiváltam,

Feleltem: Már megyek!...

 

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 7. sz. 1865. febr. 12.