Föllélegzett Róma. Rabszolgák hada
Szétverve, lesujtva a porba,
Csel, ármány, fegyver rája támada
És végre a harc letiporta.
Uton-utfélen vér és vér folyik,
A nap belereszket a vérbe,
Véres halál fészke minden bokor itt
S nem lesz talán soh’se vége.
Rém hosszu sorban hatezer kereszt
Az uton, mely visz Kápuába,
A koszorus győző rendelte ezt,
Bor s diadal mámorába.
Hatezer kereszt az éjbe mered
És hatezer ember rajta feszül,
Vad orgia veri a sötét eget,
Zugása halálhörgésbe vegyül.
Most osztja Krasszus el a fórumon
Őrségét és kiált veszettül:
„Hol van Spartakusz? A fejét akarom
Lemondok inkább más ezerrül!”
„Meghalt. Én láttam a csatán.
Röpül az élen, - egy rabszolga szól –
Ugy vitt, ugy állt ott, isten volt talán…
Átdöfve hever most valahol.”
„Ide a hullát, - bőg Krasszus vadul –
Itt függjön az első helyen!”
Szétszáll a csapat hangtalanul
S kutatnak buzgóan, hevesen.
S odavonszolták véres-porosan
Spartakusz óriás testét,
Százan emelték föl magosan,
Háromszor a földre leejték.
Lánccal kötötték a keresztre fel,
Csikorgón furta át a szög kezét
S a „nemes” győzők ugy vonultak el
Előtte, hogy mind szemen köpdössék.
S tovább dőzsőltek. Habzott a kehely,
Im, győzve szállott szembe az úr botor
Föllázadó rabszolgák dölyfivel:
A hősnek arcán nyugalom honol.
E nyugalomban biztos győzelem,
De a nagy kérdés ott borong szemében:
Ember, míg áttörsz e bus éjjelen,
Mily sok kereszt mered rád sötétben.
Forrás: Az Érdekes Ujság 7. évf. 1919.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése