2022. jan. 11.

Losonczy László (1812-1879): Egy barátomhoz

 

Az emberek között ma is

Vannak még csoda-bogarak;

Van dús-szegény, ki éhezik,

Míg kincseket halomra rak.

Bálványimádó, a ki mint

Mózes népe rég ezelőtt,

Térdet-fejet hajt az arany

Borjú – vagyis pénzkép előtt.

 

Nem éled lelke szép dalon,

Egy víg napot nem töltene;

Az ezüsthang becsesb neki,

Mint a legédesebb zene.

Fásult szivét nem hatja meg,

Nem semmi jaj, köny, fájdalom;

Elhangzik a szó, melylyel esd

A hon, vagy az irodalom.

 

Mit néki az irodalom?

Mit néki a könyvek sora?

Hisz akkor olvas ő csupán

Mikor bejön az uzsora.

Oroz, csal, nincs előtte szent,

Nincs semmi, csak szennyes zsebe:

Felfordul a kincsek fölött,

Mint a Phaedrus mesés ebe!...

 

Kik az embert zsákkal mérik,

Olyak is vannak elegen,

Kik közt a hány zsák földed van,

Csak annyit nyomsz a mérlegen.

Nem látja át a gőz között

Az a sok lelki nyomorult,

Hogy az igaz, valódi bölcs

Sok földi kincsre nem szorult.

 

A bölcs előtt ész, tudomány

Magában is olyan vagyon,

Hogy a mellett sok elbizott

Földbirtokos szegény nagyon.

Nézd mégis a sok lelki vak

S üresfejü milyen kevély;

Azért mivel sok földe van,

Veled csak félvállról beszél.

 

Ezen nagyérdemű urak

Mondd, mondd: hogy tetszenek neked?

Én szánom is, mosolygom is

E dúsgazdag-szegényeket;

Milyen kevésre száll le majd

A messzi-terjedelmü föld,

Mit sok, az ősapák után,

Isten kegyéből örökölt!

 

Mert végre bé kell érnie

Őt, - legfölebb hat lábnyival;

Nem áldja senki a nevét,

Emléke is végkép kihal.

S a hant, melyet kihűlt pora

Fölé a sirásó tetéz,

Gyakorta árvák, özvegyek

Sötét átkától is nehéz!...

 

Más a te mérleged, latolsz

Te is, de csak belbecs szerint;

Becsülöd a valódi jót,

Nemest, a tudományt s erényt.

Oh a te útad a közös

Országútból nagyon kitér;

Az embernek nem birtokát,

Az embert nézed mennyit ér…

 

Volt néked is földbirtokod,

Jó szived is; ez megmaradt,

Földbirtokod dugába dúlt,

Mert nem valál földhöz-ragadt.

Mind oda van! d fejedet

Azért a falba nem vered;

Szép, drága belértékedért

Szeret kevés hű embered.

 

Ne bánd, az élet tengerén

Hajótörést ha szenvedél;

El nem merült szebb vagyonod,

Az a sok kincs, mely benned él.

Sok gazdag még szegény lehet,

De néked, új Szimónidesz,

Éltünk rövid határi közt

A mennyi kincs kell, annyi lesz.

 

Ne bánd, ha kebledről lehullt

Hűtlen barát, hűtlen leány;

Férges gyümölcs az, melyet a

Fájáról kis szél is lehány.

S kinek kincse: ész, tudomány,

Jó szív, s kevés, de hű barát:

Dúsgazdagnak mondhatja az,

Míg földön él, mindig magát.

 

Aztán van néked aranyod;

A ragyogó aranykedély;

Míg megmarad e birtokod,

Addig, nemes barát, ne félj.

TE boldogabb s dúsabb leendsz,

Mint ha lakodba hullana –

Mit a közember úgy ohajt –

A nagy kerek föld aranya!

 

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 6. sz. 1865. febr. 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése