Mécs László: Élünk ám még cimbora!

Harmincon túl

rájössz arra, hogy az élet: az ember tragédiája.

Ettél a tudás fájáról, kinyílt szemmel látod fájva,

hogy Valaki a világon jár, kezében bomba van,

örömeink alá rakja s tovább megyen gondtalan.

Ágyba fekszel:

hogy habtalan csend-vizekre vinne ágyad csónak-váza

s rájössz arra, hogy az ágyad jól alá van már aknázva

kínos halálfélelemmel, szorongással, eleven

szívverésed lesed halál-pózban fekve mereven.

Rájössz arra,

hogy alá van már aknázva: a bölcső a sírhalommal,

virágod a hervadással, szerelmed az unalommal,

örömeid búval, bajjal, bakacsinnal bíborod,

kurjantásod jaj-sóhajjal, ecettel az óborod,

jó a rosszal,

tavaszod az ősszel, téllel, hajnalod az éji holddal,

ifjúságod a vénséggel, mennyországod a pokollal,

szép országod árulással, csalódással terveid

ahova lépsz, bajt borzongnak szagló, látó szerveid.

Gyanútlanul

célt kovácsolsz, hősnek indulsz erre, arra nagy titokban

s alamuszi mód, hang nélkül itt is, ott is bomba robban:

egy virágból, vágyból, célból füst, hamu és por leszen.

Látnok lettél, béna bölcs, mert élsz, de úgy mint a lesen.

Az a legény:

irigylendő, sérthetetlen, pogány, mokány, betyárfajta,

ki nem tudja, milyen átok teljesül be egyszer rajta,

s hogy a vágyak, utak, álmok, hidak alatt bomba van,

aknák felett biztosan jár, fütyörészve, gondtalan.

Az a legény

ötven évvel, hatvan évvel sövényt ugrik, májust kerget,

földi csodák csődörére lasszót hajít, szerel nyerget,

öntudatlan, boldog, szemén rózsaszínű pápaszem,

minden rózsa szagos néki, ízes minden málnaszem.

Ilyen a legény:

nem vagyok már, nem vagy te már, a fekete örvényt látva

kapaszkodnánk szalmaszálba, bölcseletbe, angyalszárnyba,

a szentségbe, barátságba s bár hordónknak nincs bora,

koccintsuk a szívünk össze, élünk ám még cimbora!

S hogyha élünk,

szeretünk is s ha szeretünk fel nem robbant, sérthetetlen

hordónk van még, a Szeretet örök-ömlőn, csapra verten,

bár lepkénknek, virágunknak, álmunknak nincs hímpora:

koccintsuk a szívünk össze, élünk ám még cimbora!

Képes hét 3. évf. 5. sz. (1930. február 2.)