A harmadikban füst van
és bagószag,
s ahogy kinézek, át az
ablakon, le,
a völgyek itt is
ködképpel adóznak
a hegyeknek, mint
nálunk, s ajkamon Te
buggyansz elő, de
zakatol a fűtés,
s hideg tódul be, ha
itt-ott megállunk.
Az élet mindig ilyen
jégbehűtés?
ilyen egyforma? s
álmunkban az álmunk
ilyen egyformán
visszatérő görbe?
hát akkor mért kell
annyit futni, futni?
és mért nagyobb a
közelről a törpe,
mint messziről a nagy,
ha oda jutni
ahol örök a földfeletti
béke,
a tisztaság s a léleknek
uralma,
hiába lótunk, nem lehet.
Pont. Vége.
… A fákon narancs, mint
nálunk az alma
és virágok, mik otthon
csak tavasszal
virágzanak és szabadban
a pálmák,
ó mennyi minden, ami
mind vigasztal,
hogy jobban tudjuk
átaludni álmát
az életútnak, ha már így
akarták. –
A vonat zökken és
helyére mászik:
határ, új mozdony, új
beszéd, új fajták
- és így tovább, a végső
állomásig.
Képes hét 3. évf. 6. sz.
(1930. február 9.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése