Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim,

ez Ő, ez Ő, kétség kívül és csalhatatlanul a személyazonosság megállapítható.

Lehet, hogy önök is találkoztak Vele, csak nem merték elhinni, hogy Ő az. Én azonban biztos vagyok, jó szemem és fülem és orrom van. Nem tudom, mikor érkezhetett meg, éjszaka talán, mikor álmosan bóbiskolt állomáson, pályaudvaron, határ menti útlevélvizsgáló, csomagellenőrző irodában sasszemű finánc és gyanakvó hivatalnok – átszökött, belopódzott, észrevétlenül besurrant s mire hajnalban nyitogatni kezdték pisla redőnyeiket a boltkirakatok – fütyörészve, zsebre dugott kezekkel, mint valami szemtelen suhanc, gondtalan suszterinas, megjelent és végigflangált a körutakon.

Én mindenesetre felhívom a rendőrség figyelmét, hogy titokban, bejelentetlenül megérkezett és itt tartózkodik fővárosunkban.

A pesti hídfőnél vettem észre, mikor leszálltam a villamosról. Fél lábbal még a lépcsőn, először ismerős szaga csapott meg – nagy lélegzetet vettem s álmélkodva néztem körül. Nem parfőm-illat, ó nem, szó sincs róla, nem Coty és Houbigan, nagyon biztos, hogy nem az, hiszen éppen arról orrontottam meg, hogy más valami, mint a mellettem ülő hollyvood-i moziszínésznőnek maszkírozott vészdémon bundájából és szemöldök-keretéből és szemfestékjéből és szájpirosítójából áradt felém. Ó nem, nem is pontosan illat – nyersebb valami annál, van benne szag is, levegőnek és felhőnek, de földnek, ó igen, földnek, sőt trágyának szagkeveréke – virág és hős és szellő és havasi gyopár és piszkos hólé, csatornában csörgedező.

Aztán egy pillanatra az arcát is megláttam, ahogy ingerkedve, hátam mögé kerülve, gúnyos füttyentéssel eliramodott – még volt annyi időm, hogy utána kiáltsak:

- Ohó! Állj csak meg!

És még egyszer, lihegve:

- Megismertelek, hékás!

Aztán még dadogtam valamit, mint hosszú, hosszú álomból ébredve a gonosz mostoha rossz pálinkájától, keserű mák levével elaltatott gyerek: hunyorogva pislog s motyogva keres néhány elfeledett szót s nem tudja, sírjon-e vagy nevessen. De Tavasz kisasszony, miután szalmaszállal megcsiklandozta orrom, már ott hintázott valahol a Hűvösvölgy valamelyik öreg fájának frissen sarjadt ágán.

Ha idején le nem tartóztatják, nagy baj lesz ebből, kérem – két héten belül zöld és piros és fehér hadsereg bomlik elő a föld alól – megszállják a környéket, letelepszenek a sártengereken -, a fellázított fák és földek és bokrok és mezők virágai összefognak és kikiáltják a boldogság rémuralmát.

Forrás: Képes hét 2. évf. 13. sz. (1929.)