Boldogságunk hárfájának
Szakadoz a húrja,
Virágtépő őszi szélnek
Pengeti az ujja.
Hulló levél haldoklásán
Bele sikong, bele kacag...
Hol szaggató keze játszik,
Az a húr ott könnytől ázik,
Virágnyitó dal ott többé sohse fakad.
Szerelmünknek tündérvára
Omladozik egyre,
Pedig fényes csillagokból
Isten épitette.
Talán sok könny hullt kövére:
Az tördeli, mossa széjjel...
Állítsd meg a könnyem árját!
Szerelmünknek tündérvárát
El ne mossa egy viharos, sötét éjjel!
Forrás: Pósa Lajosné: Tövises utakon. Költemények. Budapest,
1911. Singer és Wolfner Könyvkereskedése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése