A végtelen ég boltjának,
Isten magas homlokának
Fellegeit most sehol se látom...
Mért is felhős hát a tied?
Mért borúlt el dalos szived?
Én szerelmes párom!
Mintha nem is a természet,
Mintha nem is e kis fészek
Árnyat üző ölében pihennél:
A madárról, a virágról,
Csókra váró két orcámról
Úgy elfeledkeztél.
Elfeledted, hogy a lelkem
Elhagyatva meg se lebben:
Olyan csonka a te szárnyad nélkül.
Elfeledted, hogy oltárom,
Hű szerelmem, boldogságom
A sziveden épűl.
Forrás: Pósa Lajosné: Tövises utakon. Költemények. Budapest,
1911. Singer és Wolfner Könyvkereskedése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése