Ugyan mi lelt engem?
Semmihez sincs kedvem!
Olyan vagyok, mintha
Nem is volna lelkem.
Mint ősszel a kihűlt
Üres fecskefészek,
Olyan árvaságot,
Pusztaságot érzek!
Hova lett a lelkem?
Merre vitte szárnya?
Talán a leveles,
Lombos erdőt járja?
Sátoros utait
Be is futom végig,
A kerek tisztástól
A kanyargó érig.
De sehol se hallom
Szárnya suhogását,
Csak a fák, csak a fák
Szomorú zúgását.
Hátha ott rejtőzik
Egy ágon valahol?
Csalogány képében
Hátha fölsír, dalol?
Nem sír föl, nem dalol!
Mindhiába várom.
Keresem a lelkem,
Vajjon hol találom?
Felverem a dombot,
Vadvirágos rétet...
Sorra megkérdezem
A tarka lepkéket.
Nem tudnak-e róla?
Merre bujkál? Hol van?
Nincs-e kiterítve
Egy tüskebokorban?
Egyikük se látta
Se földön, se égen:
"Erre kergetőzött
Valamikor, régen!"
Forrás: Pósa Lajosné: Tövises utakon. Költemények. Budapest,
1911. Singer és Wolfner Könyvkereskedése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése