Gárdonyi Géza: Karácsonyi álom (Betlehemi játék 3 felvonásban)

SZEMÉLYEK:

Gáspár királyok
Menyhért
Boldizsár
Királyné, Gáspár anyja
Karakalem, Gáspár csillagásza
Abradir, Menyhért csillagásza
Ordas, Boldizsár csillagásza
Miniszter
Tücsök
Csóka, Boldizsár szolgája
Gyöngyi, Tücsök kedvese
András, számadó juhászok
Péter
Peti, bojtár
Ábris, bojtár
Máté, dudás
János, juhász
Bertalan gazda, a juhászok szépapja
Boris, ennek a felesége
Magda, Bertalan dédunokája
Zsuzsi, Bertalan nevelt leánya
József
Mária
Csurka, cigány
Egy angyal
Egy tiszt
Főpap (pogány)
Egy pap

Udvari nép, csillagászok, fuvolások, igricek, katonák, juhászok, angyalok, szolgák, keleti utasok.

BEKÖSZÖNTŐ.

SZEMÉLYEK:
András betlehemesek
Máté
Boldizsár
Igazgató
Rendező
Betlehemesek.
Falusi betlehemesek: papiros-csákó, csepüszakál, kifordított suba stb.

(Távolból közeledő dudaszó.)

ANDRÁS
(bedugja a fejét a kárpit jobboldalán).
Dicsérjük Jézust! Szabad-e bötlehemöt járnunk?

MIND
(a kárpit mögött láncos botokkal zörgetve).
Szabad-e bötlehemöt járnunk?

ANDRÁS (beljebb lép).
Szerencsés jóestét kivánok.
(Sunyitva int a kárpit sarkához.)

BETLEHEMESEK
(ügyetlenül betolonganak s annélkül, hogy elrendezkednének (tehát birkacsoportban) megállnak bámészkodva a kárpit szélén. Az egyik angyalnak van öltözködve, és papirostemplomot tart, amelyben gyertya ég).

ANDRÁS
Engödelmet kérök, hogy itt - állok.
Mink még erre sohse jártunk.
Csak falvakon, csak pusztákon,
szalmatetős kis tanyákon
hirdettük a Jézuska születését.
De mondok a társaimnak:
Hátha egyszer mögindulnánk
a palotás városokba;
csillagunkat möggyujtanánk
a márványos pitarokba,
s rákezdenénk tizen-tizenketten:
(félig éneklőn)
Csordapásztorok...

BETLEHEMESEK
(fölrettennek a bámészkodásból s buzgó komolyan éneklik)
... midőn Bötlehemben...

ANDRÁS (visszaint).
Csitt!
(Folytatja.)
Jaj, aszongyák, hova gondolsz:
csak nekünk szép a szent ének,
csak nekünk szép a szent játék,
de nem ám az úri népnek.
Az uraknál mindön fájin:
aranybúl van a kanál is;
kótábúl szól ottan pajtás
még a dalos kismadár is.
Csak aszondanák, hogy...

RENDEZŐ
(kipattan a kárpit balszélén).
Mi az? Mit akartok itten!
Coki bundás.
(kifelé mutat jobbra)

ANDRÁS
(a társaihoz panaszosan).
No, úgye?

BETLEHEMESEK
(egymásra tolongva indulnak kifelé, de Máté szavára megfordulnak s megállnak).

MÁTÉ
Engödelmet kérök:
aszonták nekünk,
hogy ebben a házban
énekölhetünk.
Mer ez a ház közös,
mint a templomok.
Öregapám ebbe
száz téglát hozott.

IGAZGATÓ
(a középen gyorsan kilép és kettejök közé állva, ijedten és kérdőn néz rájok).
Mi az? Mi történik itt?

RENDEZŐ
Ezek a parasztok idetévelyedtek.

ANDRÁS
Bötlehemesek vagyunk uram...

MÁTÉ
Az ördög ide hozott bennünket, hogy ki lökessen. Jóéjszakát.

IGAZGATÓ
Várjatok csak!
(gondolkodó nézéssel. Kis szünet után).
Betlehemesek vagytok?

ANDRÁS
Azok, uram, s három-királyosok,
kipróbált szavu jó játékosok.
Három faluból álltunk társaságba,
Az öregünknek hétbe sincsen párja,
A napkeleti csillagunk hétrőfös.
(Boldizsárhoz.)
Szöktesd elő csak öcskös!

BOLDIZSÁR
(félig a kárpit alatt állva előszökteti az ismert szerkezetü csillagot).

IGAZGATÓ
(gondolattól megkapottan a rendezőhöz).
A mi közönségünk ugyan válogat,
De sok furcsaságot elfogad,
csak rajta külföldi gyár bélyege
hirdesse, hogy a szellem remeke,
akkor bármilyen vékony a dolog,
a műsorunkon évekig ragyog.

RENDEZŐ
Csak nem gondolod tán...

IGAZGATÓ
De épp azt gondolom.
Mért ne lehetne ez a színpadon?

RENDEZŐ (elszörnyedve).
A színpadon!

IGAZGATÓ
A búzavirág nem kerti virág,
mégis szereti az egész világ.
A dajkaének sem operai
és mégis édes olykor hallani.

RENDEZŐ
De kérlek, amit ezek játszanak...

IGAZGATÓ
Hát igaz, ez csak falusi darab,
és olyan ócska, mint az egri vár.
de van benn, ami mindig megmarad
valami tiszta, égből szállt sugár.
Elvégre nem igaz a karácsonyfa se
és mégis meghat, valahányszor látom.

RENDEZŐ
A nép a karzatra való, barátom.
És a fonóba a gyerekmese.

IGAZGATÓ (hévvel).
- Mese? De most már szembeszállok véled.
Ez egy sokszázados játéka a népnek.
Mért ne szólhatna itt is egy napon
a furulya a magyar színpadon.
Karácsony van, a legendák hava.
Mit nekem szabály, dramaturgia:
gyöngy csak gyöngy, akármily földön fekszik:
minden szép, ami szívünknek tetszik!

RENDEZŐ
Dehát mit akarsz, az Istenre kérlek!
Bent áll már a díszlet, s itt gyülnek a népek...

IGAZGATÓ
Színpadra ezeket!

RENDEZŐ
De hogyan?

IGAZGATÓ
Ahogyan lehet! Rögtönzünk! Velök játszunk,

RENDEZŐ
Betlehemet?!

IGAZGATÓ
A legszebb bibliai történetet.
Melyik történet az, ha való, ha költött,
hogy ami földünkön magyar szűrt is öltött!
Csak ez az egy. (Betlehemesekhez) Hányan vagytok?

ANDRÁS
Sokan, uram, ott vannak, odakint.

IGAZGATÓ
Gyöjjön be mind.

(Jönnek).

ANDRÁS (bemutatja őket).
Hát: ez itt a Máté juhász.
Nincsen ennél külömb dudás.
Ez mög itt a János juhász.
Jó faragó, jó furulyás.
Ez a bojtár, ez az apó,
(éltesse a Mindönható!)
Em mög itt a három király,
aki később hozzánk tanál.

IGAZGATÓ (siettető hangon).
Elég. A többi pásztort, angyalt én adom,
Veletek játszunk itt a színpadon,
Ami szegényes rajtatok ruhában,
(a három királyra mutat. A rendezőhöz):
gyorsan pótolja az én ruhatáram.
A dudához zengjen a zenekarunk.

RENDEZŐ (a papir-Betlehemre).
E Betlehem helyett igazit adunk.

IGAZGATÓ
E csepü-bajusz és csepü-szakál...

RENDEZŐ
A borbély rögtön mást ragaszt nekik.

IGAZGATÓ
Kezdőnek jó lesz a három király,
amint a csillag ott megjelenik.

RENDEZŐ (a betlehemesekhez).
Amíg tart ez az első felvonás,
elmondjátok mi lesz a folytatás.

IGAZGATÓ (rendezőhöz).
A ballett úgyis összegyült ma este.

RENDEZŐ
A színpadra keleti kép van festve.

IGAZGATÓ (parancsolón).
Bálványt középre!

RENDEZŐ
Rögtön ottan áll.

IGAZGATÓ
S addig is, míg a három király
bibor-köntöst ölt és bársony-zekét,
a banda húzzon keleti zenét.

RENDEZŐ (elrohan).

IGAZGATÓ
Gyertek tehát be vándor dalosok,
havas falvaknak énekesei,
s mit rátok hagytak hosszu századok,
legyen szabad itt is elzengeni.
Mi adunk pompát, szinpadot, zenét,
adjátok ti a nép költészetét!
(Félrevonja a kárpitot középen. Pásztorok a harmadik felvonásbeli dudaszóval bemennek.)

ELSŐ FELVONÁS.

(Keleti oszlopcsarnok, fehér márványból való; tropikus növényzet. A háttérben ökörfejü, embertestü óriás rézbálvány. Előtte oltár. Balfelől trónféle; előtte asztal és székek. Az asztalon aranyedények, korsók, kupák. Az oszlopokat és a bálvány talapzatát virágfüzérek diszítik. Az előtérben nagy rézkandeláber, amelyen díszül égszinkék plüskendő lóg. A kandeláber füstöl. A bálvány körül is kandeláberekből folyton füst száll az első jelenet alatt. A bálvány körül körben táncoló ittas a lehető legmeztelenebb alakok, de virággal dúsan diszítettek. A fejükön koszorú van; kezükben részint boroskancsó, részint szőlőfürttel díszített bot. A felvonás kezdődik szilaj és lármás tánczenével, amelyben réz kongók dominálnak, később az alább írt táncritmusu, de mégis vallásos ének, mely alatt a nép a bálvány lábához karpereceket, nyakláncokat és egyéb ékszereket dobál.)

NÉP KARA
Szóljon a síp és zengjen a húr!
Baál a nagy Isten, az örök úr!

PAPOK KARA
Markaiból jött mind e világ;
emberi élet, fű, fa, virág;
földbe arany és ránk a selyem
s ifjú szívekbe a hő szerelem!

NÉP KARA
Szóljon a síp stb.

PAPOK KARA
Ő ha akarja, felsüt a nap;
dallva dalolnak a madarak;
érik a búza, zöld a mező;
őrzi a fészket a hű szerető.

NÉP KARA
Szóljon a síp stb.

PAPOK KARA
A szerelemnek üld ma torát:
Lepke a férfi, lány a virág!
Nincs tilalomszó, engedelem!
Szent gyönyörűség a szerelem!

NÉP KARA
Szóljon a síp stb.

A dal végén jön a három király, s a királyné fényes kísérettel.
(A királyok fején korona. Mindegyik mögött a maga udvari népe.)

GÁSPÁR
(A trónra ül, aranyabroncsra font rózsakoszorút mutat fel.)
E rózsakoszorút adja a királyné:
Legyen a legszebbik emberi rózsáé.
Szavazzunk virággal a legszebb virágra:
ő legyen egy évig a szüzek királya.
Zene. A leányok a bálvány köré állnak. A férfiak szilaj zene mellett rózsát dobálnak a lábukhoz.

MIND (összevissza).
Éljen Gyöngyike! Éljen! Éljen Juliska, Katica, Mariska! Éljen! Éljen Gyöngyike, a rézműves leánya!
(Gyöngyikét karosszékbe emelik és viszik a királyné elé. A rózsa ekközben hull a karosszékbe is.)

KIRÁLYNÉ
Szépeknek szépe te, virágzó alma-ág,
tedd a fejedre e leányi koronát,
Ez az aranyabroncs, lelkednek jelképe.
A rája font rózsa, szépséged testvére.
Ha elhervad egykor arcod ékessége,
jó lelked maradjon testednek szépsége.

(Zene.)

MIND
Éljen Gyöngyike! Éljen a királyné! Éljen mind a két királyasszony! Éljen a szépség királyasszonya!

GÁSPÁR (serleget emel).
Három napig tartson ez a vigalom!
Az első napot a nagy istennek adom:
Baál istennek, kiben a hitem bizik,
Baál istennek, ki ma embervért iszik.
A második nap a vendégeimé.
(Menyhért és Boldizsár felé bókol.)

NÉP (éljenzés).

GÁSPÁR
Harmadik nap legyen jámbor magamé.

NÉP
Éljen! Éljen. (Fölemelik a karosszékben Gyöngyikét és táncolva elhuzódnak. Haladó és elenyésző zene.)

GÁSPÁR (vigan)
Járjunk a rózsában egykicsit bokáig!

BOLDIZSÁR
Élj te is sokáig!
(Kocint)

MENYHÉRT
(némán kocint velök).

GÁSPÁR (leül)
De mi a kő ütött barátim hozzátok:
ugy ültök itt, mintha gyásztorban volnátok.
(Menyhérthez:)
Te olyan vagy mint a ködös bús téli nap.
(Boldizsárhoz:)
Te meg mint a borult essős tavaszi nap.
Talántán megbántott valaki bennetek?
Ha igy van, esküszöm, megjön a kedvetek:
bárki volt, vérpadon vesszen az infámis,
ha mingyárt az édes jó testvérbátyám is!

MENYHÉRT
(a szeméből könnyet törül ki)
Vendéglátó uram, királyi barátom,
bocsáss meg, hogy e könny lecsordult orcámon
de nekem e kedves leányok láttára
eszembe jut a magam szép leánya.

GÁSPÁR
Nem is tudtam, hogy leányod is van.

MENYHÉRT
Volt.

BOLDIZSÁR
Tehát meghalt?

GÁSPÁR
Baál Isten adjon szép álmokat neki!

MENYHÉRT
Hiszen, ha meghalt volna,
a könnyem érte ma már nem is folyna

GÁSPÁR
Elveszett?

MENYHÉRT
Tíz évvel ezelőtt.
Hat esztendős volt s eggyetlen leányom,
Dalos madárkám, vidám napvilágom.

GÁSPÁR
És hogy veszett el?

MENYHÉRT
Egy szerencsés csatán királyt tettem rabbá.
Rajta mult, hogy rabbá és nem barátommá.
Nem volt épp nagy király, csak olyan sátoros,
de rettentő kevély s mint a róka gonosz.
Megszökik ez a rab egy nyári hajnalon
és szénnel írottan ezt látjuk a falon:
Itt hagyom neked az én súlyos láncomat;
cserében elviszem a boldogságodat.

GÁSPÁR
S elvitte a lánykát, a te gyermekedet.

MENYHÉRT (a szemét törli).
El az életemet.

GÁSPÁR
Bizony jó barátom, nagy a te bánatod,
de nem lehet-e a bölcsességed nagyobb?
Tégy úgy, mint én: felém sohse járt a gólya,
nevemnek mégis van kedves hordozója:
a kis Tücsök.
(rámutat az oszlopnál álló Tücsökre).
Ez a szép surján legényke.

MENYHÉRT
Nem fiad?

GÁSPÁR (nemet int).
És mégis szemem féltett fénye.
Test szerint nem testem; lélek szerint lelkem;
vén fámnak nem sarja, csak bokor mellettem.
A vén fa a bokrot fiaként szereti.
A bokor a vén fát apjaként öleli.

MENYHÉRT
Mégis volt köztetek valami közösség.

GÁSPÁR
Semmi, csak a vakon járó véletlenség.
Egyszer a nagy isten reánk-haragudott,
s olyan pestist vert ránk, amilyent csak tudott.
Egy napon házamból nagybúsan kimegyek,
s mint a jégvert gazda bejárom földemet,
Hát a város végén egy földbevájt lakból
kipislog egy gyermek a kerek ablakból,
mint valami tücsök. S dúdolgat, danolgat.
Odabenn a szülők, testvérek halottak.
Lefejszézett fának mosolygó virága:
Megtetszett nekem e gyermek vidámsága.
Gondoltam: nincs senki, aki őt szeresse
s nekem sincsen senkim, ki engem szeretne:
Mért adjam szivemet kutyának, macskának
vagy rabságban tartott énekes madárnak,
amig gyermek is van árva és elhagyott!
Ő nem árva többé. Én meg apa vagyok.
(Tücsökhöz).
Tücsök fiam. Gyer ide.

TÜCSÖK
Megnézted-e apám a szépek szépét?
a tavasznak e leánynyá vált képét!
Megnézted-e országod e csodáját?
e leánylábon járó fehér rózsát?
Megnézted-e?

GÁSPÁR
Megnéztem fiam. Csókolj kezet Menyhért királynak. Látni kivánt.

MENYHÉRT
(megcsókolja Tücsök homlokát).
Légy boldog ifju, szivemből kivánom.

TÜCSÖK
Talán lehetek az, jó uram királyom.
(Leül Gáspár lábához, és arra néz, amerre a menet távozott.)

GÁSPÁR (Boldizsárhoz):
Hát téged ifju barátom mi lelt,
hogy ez öröm és vidámság között
az arcod gyászba öltözött.

BOLDIZSÁR
Bocsássatok meg, hogy egy pillanatra
a lelkemet a bánat eltakarta,
de amit ez a bolond bú fedez,
beszélni arról nem is érdemes.
Engem, ha éppen tudni akarjátok,
egy különös álom üldöz már egy éve.

GÁSPÁR
No és az álom tán itt is megszállott?

BOLDIZSÁR
Nem, csupán a képe.
Tavaly, mikor a Tatár-tartományban
a királynál leánynézőbe jártam,
álmomban egy leány, aminőt sohse láttam,
jelent meg a királyi palotában;
és szólt: "Ne házasodjál itten:
engem teremtett neked a nagy Isten!
Nézz meg; keress meg; én várok reád,
mint erdőben vár a kis gyöngyvirág,
hogy azé legyen fehér teste lelke,
aki őt megkereste."

TÜCSÖK
És szép volt!

BOLDIZSÁR
Szép? Rút szó ez hozzá mérve:
A valóságnak minden leány képe
mellette szalma a rózsához téve.

(Tücsök a fejét rázza).

Engem ez az álom úgy megkompolyított,
hogy otthagytam a tatár tartományt,
s azóta ha csak nappal is szundítok,
mindig látom a gyönyörü leányt.

MENYHÉRT (maga elé).
Az álom csupán szines délibáb,
aminőt mutat minden rónaság.

BOLDIZSÁR
A délibáb valóságot mutat,
csak egyet rejt el: hozzá az utat.
De mutasson bár tavat, falvakat,
szélmalmot, várost, hegyet, nyájakat,
az mind van, s igaz. Csak ott nem, ahol látszik.

GÁSPÁR
Velünk olykor egy tündér vagy mi játszik.

MENYHÉRT
Ha azt hiszed, hogy ez a bűvös álmod
tükörképe egy élő elevennek,
miért nem kérded: merre, hol találod?

BOLDIZSÁR
Nevet ő minden ilyen kérelemnek.

GÁSPÁR
Nevét se mondja?

BOLDIZSÁR
Zsuzsi a neve.

MENYHÉRT (búsan).
Az én lányomnak ez volt a neve.

BOLDIZSÁR
Hallottam hirét ennek az ünnepnek.
Itt volt-e minden leány s ifjú nő?

GÁSPÁR
Országom összes női erre mentek.

BOLDIZSÁR
Mindegyre lestem, nincs-e köztük ő?

GÁSPÁR
És nincs?

BOLDIZSÁR
Nincs. Ezért vont egy pillanatra
a bánat felhőt az én homlokomra.

TÜCSÖK
(az apjára néz és a könnyeit törli).

GÁSPÁR
Hát te miért rísz?

TÜCSÖK
Sírok, sírhatok:
valamit kérnék, de megtagadod.

GÁSPÁR
Mikor tagadtam meg? ha kivánságod
okos volt és jó, fiacskám.

TÜCSÖK
No látod!

GÁSPÁR (könnyedén nevetve).
Tehát okosnak nem okos.

TÜCSÖK
De jó.
S okos is, hogyha okosnak találod.
(sóhajtva).
De mindent másképp látnak a királyok!

GÁSPÁR
Hát csak mondd el, te kis komolykodó!
(Tücsököt megsimogatja).

TÜCSÖK
Sohasem volt még nehezebb sorom.
Míg el nem mondom, azt gondolhatom
igent felelsz, és teljesül a vágyam.
De hátha "nem"? Ez lesz halálos ágyam.

GYÖNGYIKE
(skofiumos fehér fátyolruhában megjelenik az oszlopok között és Tücsökre les.)

BOLDIZSÁR
Vágd ki öcsém röviden, magyarán:
Tetszik nekem a sok közt egy leány.

GÁSPÁR (tiltakozva).
Tizenhatéves még csak e gyerek.

TÜCSÖK
Apám, már tizenhétéves leszek.

GÁSPÁR
Ha lányra szédül fiam a fejed,
gondold meg az én trónom a helyed.
Király ész nélkül ma még meg nem állhat.

TÜCSÖK (szemét törülgetve).
Sejtettem. Óh mi bús a sorsa a királynak!
GÁSPÁR
(kendővel segít a Tücsök könnyeit törülni).
Jer ide. Mondd meg: mi nyomja szived?
Leány? Hát baj az? Legyen a tied.

TÜCSÖK (kitörő örömmel).
Igazán mondod? Hát elvehetem?
Mondd még egyszer, mert el nem hihetem!
Oly szép, oly jó, hogy nem találod párját
Ő kapta meg a szépség koronáját.

GÁSPÁR (boszankodva).
A rézműves lány. Talán bort ittál ma?
Férjül téged vár rég királyi dáma.
Szebb mint ez, és van kincse, birodalma,
s amikor ő ezt a lábadhoz rakja,
te kolduslányra forgatod nyakad?
Ugyan menj Tücsök, aludd ki magad!

TÜCSÖK
(megrettenve Gyöngyikéhez ballag és vissza-vissza néz.)

MENYHÉRT
Korán érik a mai fiatalság.

GÁSPÁR
Korán. Olyan ez mind, mint a török:
alig száll le a dajkája öléből,
már házasodni akar a kölyök.
(Más hangon Boldizsárhoz).
Fiatal barátom. Ha akarod,
megkérdezem a jósaimat.
(Feláll és sétára indul a két királylyal az oszlopok között.)

BOLDIZSÁR
Köszönöm. Nekem is van jósom, mágusom,
álmoskönyvet néző ájtatos táltosom,
de az én álmomon mind csak ámul-bámul.
Néznek a világba, mint malac a tálbul.
(Sétálva el.)

Tücsök és Gyöngyike az előtérben.

GYÖNGYIKE
(Tücsökhöz szökken és karjaiba omlik.)
Elszöktem. Beszéltél a királylyal?

TÜCSÖK (búsan).
Beszéltem.

GYÖNGYIKE
Ne mondj többet. Az arcodról lesápad
minden szava, mit válaszul adott.
(Fájdalmát elnyomva, más hangon:)
De gondold meg: mást nem mondhatott.

TÜCSÖK
Felelhetett volna bizony egyebet is.

GYÖNGYIKE
Nem: ő bölcs, ő tudja, hogy van jobban.
Arany vagy te, én pedig réz vagyok.
A réz maradjon lenn az úti porban,
amig az arany tisztán fenn ragyog.
(sóhajtva).
Nem is méltó a réz ily becsületre!

TÜCSÖK
Dehogynem: hiszen forrasztják is egybe,
s akkor a réz aranynyá változik.
Tartósabb, csengőbb, szebb lesz mindegyik.

GYÖNGYIKE
Köszönöm ezt, hogy igy gondolkozol, -
fájdalom: nem a királyunk fejével.
A sorsunk immár le van pecsételve,
le van pecsételve fekete pecséttel.
Isten veled!

TÜCSÖK
Óh várj egy pillanatra,
míg visszatér a reménység galambja.

GYÖNGYIKE
Reménység. Szép szó. De nekünk már olyan,
mint szép gyermek díszes, hideg koporsóban.
Hogy is gondoltunk balga álmokat:
király leszel te: szived nem szabad.
A nép, az ország, minden a tied,
csak egy nem tied: és ez a szived.
Királyi lányt kell sziv nélkül szeretned,
s akit szerettél, - el kell azt felednek.

TÜCSÖK
(a két tenyerét az arcára tapasztja s engedi magát megölelni ebben az állásban.)

GYÖNGYIKE
(megöleli s megcsókolja az arcát s el.)

TÜCSÖK
(fölocsudik s fájdalmasan:)
Gyöngyike! Gyöngyike! (Tétován keresi, merre ment s maga is elmegy.)

(A három király sétálva visszatér.)

GÁSPÁR
Van az országomban menyecske tömérdek,
Ha kell, elléptetem őket is előtted.
Válogass szegfübe, válogass rózsába.

BOLDIZSÁR (tagadón intve).
Köszönöm jó uram. Tudom, hogy hiába.

(Egy tiszt s a királyi kiséretek).

EGY TISZT (Gáspárhoz).
Uram király, a szent szertartás kezdődik!

GÁSPÁR (a királyhoz).
Van-e kedvetek megnézni? A város kapujánál fehér bikát áldozunk. Aztán megint ide térünk vissza Baál isten elé, s itt befejezzük az áldozatokat.

MENYHÉRT
Veled tartok. Szeretem hallani a szent énekeket.

BOLDIZSÁR
Én egy kicsit elálmosodtam. Itt maradok mig vissza nem jöttök. Szunditok egyet ebben a karosszékben.

GÁSPÁR
Amint tetszik.
(a kisérethez).
Menjünk.

BOLDIZSÁR (a saját kiséretéhez).
Menjetek ti is. Ilyet otthon ugyse láttok. (A székbe dől.)

MIND (el.)

Boldizsár. Csóka.

CSÓKA
(az urát pálma-levéllel legyezi).

BOLDIZSÁR
Alig vártam, hogy magamra maradjak...
(ásit).
Az álom felhője ereszkedik...
Hallod a zenét? Mint a szunyogoknak
hegedüje, épp úgy zengedezik.
(Szunyogdongásszerü igen halk zene.)

CSÓKA
Szúnyog ez uram, valóságos szúnyog.
(feléje csap).
Hess beste dög! Még az orrom felé dunnyog.
Már alszik. (Ásít). Magam is szörnyű álmos vagyok.
(A borra néz).
E! Ebből a borból egy jó kortyot nyalok.
Királyi bor! (Ásít). No nem szabad aludni.
(Két széket úgy állít, hogy inogva ülhet csak)
Igy ülök. Igy majd nem tudok aludni.
(Lomhán legyezi hol magát, hol az urát. Aztán a legyező kihull a kezéből s elalszik).

A zene magyaros ritmusa adagióvá erősödik, de csak halkan.

Boldizsár, Csóka, Zsuzsi.

ZSUZSI
a sülyesztő előtt levő kandeláber leple mögött lehetőn észrevétlenül feljön. Fehér szoknya, félszárig érő. Magyaros melles és ingváll. Meztelen lábán piros bocskor, hosszu szőke haja az egyetlen dísze. A kandeláberen függő lepelt takarja palástként magára s a következőkben ezt a palástot hol leejti, hol magára ölti. Most lebegő lépésekkel Boldizsárhoz megy és félig föléje hajolva:
Itt vagyok, itt vagyok... Nyisd föl a szemed.

BOLDIZSÁR (a szemeit dörzsölve, álomtól nehéz fejemeléssel).
Zsuzsám... Egész nap téged lestelek.
(Teljesen felocsudik. Könyörgő hangon, melegen; A zene tovább szól halkan a következő párbeszéd alatt.)
Oh mondd meg én szerelmesen:
álmom vagy-e csupán nekem,
vagy valóság, s élsz valahol?

ZSUZSI
(mindig hátrálva Boldizsár karjai elől).
Valóság az, mit álmodol.

BOLDIZSÁR
Hát mért tünsz el te szép virág,
miként a csalfa délibáb, -
mikor hajnalt rikolt a kürt?

ZSUZSI
Mert nékem is szól az a kürt.

BOLDIZSÁR
Azt mondtad, te vagy életem virága,
kit szivemre tűz az ég,
s én búsan járok, mint az árva.

ZSUZSI
Hisz itt vagyok. Több kell-e még?

BOLDIZSÁR
De hol vagy, mikor virradatkor
elszáll az álom, mint a köd?

ZSUZSI
Nem jön-e lelked hozzám akkor,
amig az álom engem ágyho' köt!

BOLDIZSÁR
Mégis: mi föld, micsoda tartomány,
ahol te élsz, szép álomlátomány?
Járhatnak-e ott földi utasok?

ZSUZSI
Ott lakom én, ahol a réz sasok.

BOLDIZSÁR
De hol és hol? Oh ebben veszek el!

ZSUZSI
Majd megtalálsz, mikor nem keresel.

BOLDIZSÁR
Palotában vagy kunyhóban lakol?

ZSUZSI
Megmondom: velem hol találkozol:
istálóban.

BOLDIZSÁR (megdöbbenve).
Istálóban!

ZSUZSI
Egy nagy király előtt.

BOLDIZSÁR (bámulva).
Istálóban egy nagy király előtt.
Oh csak minél előbb!

ZSUZSI
Hát nem bánod, hogy szegény lány vagyok.
Nézd: rajtam semmi ékszer se ragyog.

BOLDIZSÁR
Ne: itt a gyürüm. Vond fel az ujjadra.
Ne: itt a láncom. Akaszd a nyakadba.

ZSUZSI (búsan).
Gondold meg király vagy.

BOLDIZSÁR
Te pedig tündér vagy.

ZSUZSI
Tündér? Amott jön bátyám és öcsém.
Amott a szép zöld halom tetején.

(A zenébe furulyaszó vegyül. Birkanyáj vonul ködfátyolképben el a szin hátterén. Tereli András és Peti. A messzeségben Betlehem képe.)

BOLDIZSÁR
(bámulva néz mintegy megkövülten).

ZSUZSI (szomoruan).
Kértél, hogy úgy jöjjek, mint a valóságban.
Eljöttem egyszerü paraszti ruhában.
Kértél, hogy vessem le minden álpompámat:
Elhoztam öcsémet, elhoztam bátyámat.
Íme: birkanyáj az én udvari népem.
Íme: juhászkunyhó az én palotám.
Naptól barna az én menyasszonyi képem.
Bocskor a lábamon. Kender a ruhám.
Nesze: itt a láncod. Akaszd a nyakadba.
Nesze: itt a gyürüd. Vond fel az ujjadra.
Nem: a gyürűdet mégis elteszem.
Felőled ez az emlékem legyen.
Búcsuzik már tőled a "tündérleány"
s búsul eztán érted a "parasztleány".
(A ködkép eltűnik.)

BOLDIZSÁR
Volnál bár szegény koldus gyermeke:
a ruhád rongy, s a lábad meztelen,
csak maradj, maradj szivem kincse te,
itt a helyed, itt: forró szivemen.
(A zene erősebb.)
Álom, nem álom, többé nem törődöm:
megfoglak úgy, mint a vadász a galambot.
(Kergetőznek. Zsuzsi az oszlopba alkalmazott sülyesztőhöz fut.)

BOLDIZSÁR.
(már előbb lekapta róla a lepelt. Most ráborítja s a kardja szijjával meg akarja kötni.)
S el nem bocsátalak, mig ezen a földön
meg nem húzzák rám is a lélekharangot.
(Az oszlop elnyeli Zsuzsit. Boldizsárnak a lepelt lehetőleg úgy kell tartania, hogy az alaknak besülyedése ne legyen látható. A zene hirtelen csattanással és disszonans akkorddal félbeszakad).

CSÓKA
(leesik a székről, mintha ez okozta volna a csattanást.)

BOLDIZSÁR
(megrázkódik. A kendőt fölkapja s ideoda kapkod rajta.)
Segítség! Fogjátok meg! Itt kell még lennie!
(Megragadja Csókát. Megnézi s ellöki.) Semmitse láttál?

CSÓKA
Még csak egy verebet se. Fölséged megint avval a boszorkánynyal álmodott. Ördög vigye el! Mindig úgy ébred fölséged, mint akinek a sátora ég.

BOLDIZSÁR (tünődve):
Ott lakik, ahol a réz-sasok... Ott találom, ahol nem keresem... A gyűrü?... Itt van az ujjamon. Eh! Álom: bolondság, essős idő.
(Alkonyat, kürt és trombita-hangszereken vallásos induló. Jön a nép, a két király, királyné, Tücsök, fehérbe öltözött koszorús papok. Ezek közül egyik nagy, díszes kést visz a főpap előtt. Másik égő tömjén-füstölőt.)

FŐPAP (az oltár lépcsőjére lép).
Baál, örök isten, téged imádunk!
Vérünkig szeretünk! Halálunkig áldunk!
(a néphez).
Van-e még, aki nem áldozott?

EGY PAP
- Két vidéki ember érkezett. Áldozni akarnak.

Előbbiek. A két vidéki.

1. VIDÉKI
(Szegény ruházatu. Körülötte félmezfelen rongyos családja, vállán körülbelül kétliteres zacskó. A bálványhoz, majd a főpaphoz és néphez).
Családommal rongyban, éhező nyomorban
hét éve járok a töretlen vadonban;
s azóta minden ujhold éjjelen,
mikor a fákon a tömjén terem,
gyüjtöttük első tiszta gyöngyeit.
E kis egyszerü tömlöcskében itt
az illatnak oly tengere van együtt,
ha egyszerre ezt mind a tüzre vetjük
elárasztja az egész nagy világot:
a tengert és a ránk kéklő eget
s a hold s a nap, s a csillagmilliárdok
e tiszta szent illatban fürdenek.
Selymünk lehetne e szín-tömjén árán
és palotánk, fehérlő büszke márvány,
de mink inkább maradunk a nyomorban:
és istenünknek adjuk vagyonunkat.
Az égi örök szent birodalomban
megnyerjük érte a mi jutalmunkat.
(A tömjént az oltárra teszi.)

MIND (bámulattal).
Áh! Ez aztán áldozat!

GÁSPÁR
Ember! a tetted oly nagy és nemes,
hogy jutalomra már itt érdemes;
a kincstáramnak te leszel az őre.
Öltöztessétek illőn egyelőre!

SZOLGÁK
(elvezetik az első vidékit a családjával együtt.)

2. VIDÉKI
(beteg alak. Egyik kezében mankó, a másikban díszes ezüst korsó. Nincs rajta más, csak egy állatbőr.)
Husz éve szenvedek belsőmben én
s nincs rongyabb élet a föld kerekén.
Orvos vagyok és biztosan tudom,
hol kereshetem egészségemet:
a balzsamfáknak illatos teje
e tej, amelylyel a korsóm tele,
megifjitná én beteg testemet.
Drága orvosság: egy csepp egy arany.
E korsóban mindenem benne van:
a házam, nyájam, úri birtokom.
Nincs egyebem, csak ez az egy botom.
E mirrha minden cseppje oly erő,
hogy a seb tőle perc alatt benő;
csont összeforr. S a holtat ha leöntöm,
az enyészettől megóvom örökkön.
Itt van a kincs, amelyért vágyakoztam,
De jött az ünnep s én jobbat gondoltam:
ím itt letészem szent áldozatom.
Az egészségem Istennek adom.
(Leteszi a korsót az oltárra.)

MIND (bámulat morajával).
Szép áldozat!

GÁSPÁR
Holtáig övé az egyik szobám,
az aranylábon álló nyoszolyám,
És körülötte papok, orvosok
és puhakezü öregasszonyok
lessék parancsát szünös-szüntelen.
Szent példáját meg kőbe vésetem.

MENYHÉRT
E példa engem mélyen meghatott.
Engedd meg dicső királyi barát,
hogy én meg visszaadjam vagyonát:
(a vidékihez).
Im itt a gyürü. Gyémánt a köve.
A mirrhádat im megveszem vele.
Te húsz éved Istennek áldozod,
én e mirrhával hozzájárulok.
S ha marad fiad avagy unokád,
e gyűrű neki uj birtokot ád.

MIND
Éljen Menyhért király.

GÁSPÁR
(leszáll a trónról és Menyhért kezét melegen megrázza).

FŐPAP
- Nincs több áldozó?

MIND
Nincs.

(Halk istenes zene kiséri a főpap további szavait)

FŐPAP
Baál örök isten hódolattal esdünk:
tiéd az életünk, a tiéd a testünk,
Im nézd e népet: leborul eléd.
Kinek kívánod most az életét?
(A zene egy percre eláll.)

FŐPAP (a néphez:)
Baál isten nem felel.
Ájtatos nép, hát ki szenteli meg
a vérével a mai ünnepet?
(A zene megszakad).

GYÖNGYIKE
(előlép és a fátyolát ledobja.)
Én!

MIND
Üdvözlünk szép szüz! Legyen áldott a véred!

TÜCSÖK (Gáspár elé borul).
Atyám! Ne engedd!
(Elájul.)

MIND (bámuló morajlással).
A herceg.

GÁSPÁR
Vigyétek föl a herceget a hálószobájába. Ami az istené, az az istené, ha mingyárt a tulajdon életem forog is szóban.

SZOLGÁK (elviszik Tücsököt).

EGY ÖREG NŐ (sikoltva).
Leányom. (Eltuszkolják, Mindig távolabbról hallatszik:)
Leányom! leányom!

(A zene mély religioso.)

FŐPAP
(a kezét Gyöngyi feje fölé tartva).
Isten lábához hulló fehér rózsa,
áldott a fa, mely ágán ringatott,
s boldog a föld, amelyre szived ontja
az Úrnak tetsző piros harmatot.
De mielőtt a lelked égbe mégyen,
a földiektől búcsuzzál el szépen.
Gyászos zene.
(Az említett kést a karján feni; míg csak Gyöngyike vissza nem tér).

GYÖNGYIKE
(ölelést és csókot vált a leányokkal. Aztán visszatér és ingét a keblén széjjel vonva, a főpap balkarjára dől).

FŐPAP
(a kést szurásra emelve).
Világ hatalmas ura, Baál. Örökéletű valóság! Ime a tiszta fehér galamb.
(Üstökös csillag jelenik meg.)

MIND (a bámulat morajával nézik).

FŐPAP
a-kit-né-ped-ál-doz.

(Baál szobrára villám csap s a szobor dörögve összeomlik. A zene a dörgésben eláll.)

MIND
(földre esnek. Rövid szünet után halkan).
Végünk van. (közbe egy kiáltás:) Az Isten meghalt! (mind:) Meghalt! (Egy erős hang) Itt a világ vége! (A nép szétfut.)

GÁSPÁR
Mi történt? Micsoda csillag ez! Papok feleljetek!

FŐPAP
Uram király, a vér megdermedt bennem. Nyelvemet megfagyasztotta a rémület.

GÁSPÁR
Hívjátok a csillagászokat!

KÉT SZOLGA (el).

FŐPAP
Ez rosszat jelent. Az isten meghalt. Az emberiségnek is meg kell halnia.

MENYHÉRT
Öreg vagyok, de ilyet nem értem!

BOLDIZSÁR
Halálról beszéltek-e akkor, amikor uj csillag születik!

GÁSPÁR
Az isten nem halt meg. Ez nem volt igaz isten!
(Belérug a szoborcserépbe.)

MINDNYÁJAN
Nem volt igaz isten!

PAPOK
(a fejükön levő koszorut a romokra dobják.)

FŐPAP (a kést is odaveti.)

MENYHÉRT
A világ valami változás küszöbére ért. Hivjátok az én jósomat!

KÉT SZOLGA (el).

BOLDIZSÁR
Hivjátok az én táltosomat, látómat, nézőmet!

KÉT SZOLGA (el).

Karakalem és a csillagászok.

KARAKALEM
(a hagyományos fekete csillagvizsgálóruhában. Rövidlátó nagyszakálú ember.)

CSILLAGÁSZOK
(hasonló öltözetben, csak a süvegük rövidebb. Másfél méteres teleszkópot cipelnek a térre. A csillag felé igazitják. Egy nagy ócska könyvet is hoznak. Egyik tartja a teleszkóp mellett.)

GÁSPÁR
Karakalem, nézd meg a csillagokat és mondd meg, mit jelent: háborut-e vagy döghalált? örömet-e vagy szomorúságot? Mi az összefüggés a csillag és a Baál isten halála között.

KARAKALEM
Mingyárt megmondom, felség. (A csövet igazgatja és zsebkendőjével törölgeti, aztán belenézeget.)

ELSŐ MINISZTER
A csillag emelkedik.

GÁSPÁR
Csodás csillagzat s rosszat nem jelenthet, mert hiszen fehér és szelid, mint a hold.
KARAKALEM (a fejét rázza).
A csillag nem hasonlit semmiféle ismert csillaghoz se. (Könyvét forgatja.) Ebben a könyvben le van irva és le van rajzolva minden csillag. Vannak olyan csillagok, amelyek mindennap feljönnek, vannak olyanok, amelyek nem jönnek fel mindennap. És vannak olyanok, amelyek nem jönnek fel sohase!

GÁSPÁR
Forgasd csak a könyvedet. Kétezer esztendő csillagászai irták azt össze, benne kell lennie.

KARAKALEM
Hiába forgatom uram, tudom, ilyen üstökös nem járt még az égen, mióta ember vizsgálja az eget. Mert ennek a farka igen hosszu, a magja meg keresztalaku. De hopp, itt a könyv végén... egy jegyzet.

GÁSPÁR
Olvasd!

KARAKALEM
(akadozva és később az izzadságát törülgetve olvas).
A próféták szamara... azaz hogy: szava, a próféták szava szerint... eljövend egy feltünő csillag, amely kofa... nem: soha nem volt még látható. Ez a csillag perec-alaku, nem: kereszt-alaku.

MIND
Ez az!

KARAKALEM
Mikor ez a kismadzag... azaz hogy csillagzat... feltünik, a nagy királynak születését hirdeti.

MIND
(megdöbben. Általános elképedés).

GÁSPÁR
(ijedt arccal mered a csillagászra).

KARAKALEM (folytatja).
Megindul pedig napkeletről ez a csillag, és mindaddig halad nyugotnak, mignem arra a helyre ér, ahol a nagyok nagyja születik. Amikor odaér, akkor születik meg a nagy lázsiás.

MIND
(bámulva néznek össze s vállat vonnak).

GÁSPÁR (komoran).
Nincs több?

KARAKALEM
Még egy sor. (Olvas.) Ott a csillag riszál... azaz hogy: leszáll. És megáll a hajlék... a hajlék fölött, hogy csámpása, azaz hogy: lámpása legyen az ünnepnek. Világit egy éjszakán, aztán az angyalok felviszik vissza a retekbe... azaz hogy: az egekbe.

GÁSPÁR
Semmi több?

KARAKALEM
Csak egy pont.

MIND
Ez különös!

MENYHÉRT
Álljon elő az én jósom.

ABRADIR
(jön két fuvolással. Öltözete hasonló a csillagászokéhoz, csakhogy fehér s aranynyal van ráhimezve nap, hold, kigyó, halálfej, bagoly, homokóra és az égi állatkör: kos, bika, iker, rák, oroszlán, mérleg. Sötétkék szőnyeget terít le, s két kendőben betü-oldalas fehér kockákat tartva kereng a szőnyeg körül, mig a fuvolások játszanak. Azután kiönti a kockákat a szőnyegre. A zene megszünik.)

ABRADIR
(szótagonkint olvassa a kockák betüit).
A világ királya megszületik.

MIND
(hosszantartó zugással).
A világ királya...

KIRÁLYNÉ
Eszerint nekünk végünk van.

MENYHÉRT
A jelet az ég adta. Nem lehet kételkedni benne. Ugy látszik, elérkezett az idő, amelyről a próféták azt mondták, hogy egy király lesz a földön és egy nép.

BOLDIZSÁR (maga elé).
A babiloni átok megszünik.

KIRÁLYNÉ (aggódva).
Dehát a most uralkodó királyok
földönfutókká válnak-e fiam?

GÁSPÁR
Anyám az égnek zászlaját bár látod,
nem tudhatod, hogy mögötte mi van.

MENYHÉRT (a csillagra néz).
Hatalmas kéz az, mely oda kitűzte.
S ha a jós a betüt must jól betüzte,
nem jöhet más, csak akit az irás
e néven emleget hogy: Messiás.

MIND (örömmel).
A messiás! A messiás!

BOLDIZSÁR
Bizonyosat kell tudnunk. Ordas állj elő.

ORDAS
(öreg vak ember. Két fiu vezeti. Fekete köpönyeg: tatársüveg. A tér közepére vezetik. Kövön tüzet gyújtanak. Vörös selyem magyarruhába öltözött sarkantyus igricek dobolnak s egy közülök tárogatón játszik. A taktust sarkantyuval pengetik. Magyar szent zene. Ordas a zene alatt a tűz előtt áll és karját kiterjesztve fölfelé néz. A zene elhallgat).

ORDAS
(a szavakat lassan mondja. A pontozatok kis szünetet jelentenek).
Szemem előtt köd... Messze... egy falu.
Egy öreg ács... Vállán fürész, gyalu...
Mellette nő jön. Az arra hallgató...
Szamáron ül és fehér mint a hó.
(Zenedörgés. A vak látománya vetített képben vagy színes fátyolkárpiton át, élő alakban látható).

BOLDIZSÁR (türelmetlenül).
Nem ez az, akit látnod kell!

ORDAS
(kezét a szeme előtt elvonja).
Az országút mint nyüzsgő hangyaboly,
mikor egy helyről másra vándorol...
A szegény ács és lánya vagy mije
fáradtan megy egy kis város fele.

(Zenedörgés.)

BOLDIZSÁR (boszusan toppant).
Kényszerítelek az élő egy isten nevében, hogy
a királyt lásd, akit az ég jelent!

ORDAS
Látom... A mező végtelen, fehér...
A kis városra ráborult az éj...
Pásztornép jön frissen esett hóban...
A király... ül... egy... rongyos... istálóban.

(Zenedörgés.)

BOLDIZSÁR (kardot ránt).
El a szememtől vén szajkómadár!
Különben kardom a végedre jár!
Ha nem nézném, hogy atyám jósa voltál,
e percben már a mély pokolban volnál!
(Ordas az igricekkel félreáll.)

MENYHÉRT
Abradir állj elő. Vesd ki, hogy hol születik a világ királya?

ABRADIR
(előbbi szertartás rövidebben. A kockákat elhinti és olvassa).
Egy... ron... gyos... is... tál... ló... ban.

MIND
Ez bámulatos!

MENYHÉRT
Részeg vagy-e? Takarodjál a szemem elől.

GÁSPÁR
Jöjjön Karakalem.

KARAKALEM
(ötszögü fényezett fekete táblát hoz. Hókuszpókuszok között lisztet szór reá. Masztixxal már előre rá van írva Nabolatsi soygnor yge. A liszt ezen megragad s a betük fehéren előtünnek).

BOLDIZSÁR
Ezt nem értem.

MENYHÉRT
Én se!

KARAKALEM
Ez arabus nyelven van: Visszájáról kell olvasni. (Pálcával mutatja.) Egy rongyos... is... (meghökken és hirtelen befejezi) palotában.

GÁSPÁR
Nem palota van ott.

KARAKALEM
De istenuccse palota!

GÁSPÁR
Nem palota, ha mondom. Én is tudok olvasni.

KARAKALEM (a fejét vakarva).
Ha a szó nem is látszik palotának, az értelme bizonyosan palota, ha egyszer királyról van szó.

A NÉP
(a háttérben izgatottan magyaráz).

MENYHÉRT
Egyik jós bolondabb mint a másik.
De a csillag ott fenn valósággal áll.

GÁSPÁR
A bölcsesség néha bolondságnak látszik...

BOLDIZSÁR
Node istálóban nem lakik király!

GÁSPÁR (Karakalemhez).
Mit mond a jóslat: mely ország fia?

KARAKALEM
(az előbbi módon, csakhogy a tábla másik oldalán).
Az ország neve ime: Júdea.

MENYHÉRT
Sohase hallottam.

BOLDIZSÁR (Gáspárhoz).
No lásd: nem igaz.

GÁSPÁR
De biz igaz: a zsidók földje az.

MENYHÉRT
Akkorhát mégis van itt valami
takart titok, melyre az ég mutat.

BOLDIZSÁR
A király anyját üldözi valaki!

GÁSPÁR
Értem: üldözik a rómaiak.
A zsidók ura most a latin császár.

MENYHÉRT
A királyné fut, s mikor az éj reá száll,
rongy istálóban vonja meg magát.

BOLDIZSÁR
És ott szüli meg messiás-fiát!

GÁSPÁR
Hallatlan gazság! Elviszem neki
e drága tömjént. Csak őt illeti!
(Fölragadja a tömjént.)

MENYHÉRT
Én meg e mirhát. (Fölveszi.)

BOLDIZSÁR
Én meg kardomat,
Lóra ültetem minden hadamat,
és szembe szállok Róma erejével!

MENYHÉRT
Lassabban! Talán többre jutunk észszel.
Róma kezében szörnyü az erő:
a római had világot verő.

GÁSPÁR
Szülessen bárhol, bármily bús helyen,
a koronám a lábához teszem.

MENYHÉRT
A szivemet!

BOLDIZSÁR
Én meg a kardomat.

MENYHÉRT
A csillag im nyugat felé halad.

GÁSPÁR
Vezetőnk lesz az ég fényes jele.

BOLDIZSÁR
Induljunk még ma!

MENYHÉRT
Induljunk vele!

GÁSPÁR
Urak, ha néki rejtőznie kell,
királyi pompánk nem vihetjük el.

MENYHÉRT
Titkon megyünk.

BOLDIZSÁR
- - - Zarándok-álruhában.

GÁSPÁR (egy tiszthez).
Nyissátok meg királyi ruhatáram.

ORDAS (Boldizsárhoz).
Király uram, valótlant sohse mondtam...

BOLDIZSÁR (a kezét megragadja).
Bocsáss meg, hogy az imént durva voltam.

ORDAS
Kérlek, engedd, hogy elkisérjelek,
s hogy lássam őt, akit vár az idő,
ki az egekből le a földre jő
s jöttét mutatják csillagi jelek.

BOLDIZSÁR
Hiszen te nem látsz, jó öreg barátom.

ORDAS
Csupán a testem szeme vak, királyom.
Elég nekem, ha kezét foghatom;
ruhája szélét megcsókolhatom.

TISZT
Uram, itt van a zarándok-ruha.
(Ráadják a királyokra.)

KIRÁLYNÉ
Fiam, talán egy zászló katona
kisérjen el polgári öltözetben.

GÁSPÁR
Anyám, minket megvéd az ég ura:
az ismeretlen világbiró szellem,
kinek hatalmát tündökölni látjuk.
(Az égre mutat)
Nem félhetünk, mikor az utját járjuk.
(Tücsökhöz.)
De te fiu, te is eljösz velem.
Láss! hallj! hogy lehess bölcs fejedelem.
Ha eleget nyeltél az uti porbul,
a kereked majd okosabban fordul.
(Tücsököt kézen fogva vonja.)

TÜCSÖK
(fájdalmas arccal visszafordul, int Gyöngyikének, akit egy öreg nő aggódó arccal tart a karjaiban. E két fiatal bucsuzó alakja szoborszerüen mozdulatlan, mignem a kárpit leereszkedik.)

Kárpit.

MÁSODIK FELVONÁS.

(Dombos pusztaság. A távolban alacsony kéklő hegyek között Betlehem látszik. A szinen balról kávás kút (gém nélkül), mellette görbe lombtalan pálmafa, amelynek oldalába, fölhágásra alkalmas ágak vannak ütne. Jobbról a háttérben szárnyék. E mögött országút, amely elkanyarog a dombok között. A beszédek szüneteiben birkabőgés és kolomp hallatszik.)

ANDRÁS, EGY FÉRI, PETI, MATYI, JÁNOS, PÉTER, UTASOK, JUHÁSZOK.

(János a pálmafán ül és a kezét a szemére ernyőzve az utat nézi. - Máté a szárnyék sarkán a dudát varrja. - András a kútnál a vödröt le-lebocsátja, meg fölvonja. - Peti át-átveszi a telt vödröt és visszaadja az üreset. Kövön áll és inni ad az utasoknak. A többi juhász Máté körül hever s némelyik pipázik. A kút körül négy férfi és három nő, öt gyermek velök. Isznak.)

EGY FÉRFI (a vödröt visszanyujtva).
Hej ez az országút de cudarul sáros.
Messzire van-e még ide az a város?

ANDRÁS
Melyik: Jeruzsálem? Miskóc vagy Bötlehem?

EGY ASSZONY
Bötlehem, galambon...

UTASOK
Bötlehem, Bötlehem.

ANDRÁS
Hát az nincsen messze: egy jó futamodás.

EGY FÉRFI
Futamodás? Azt sem igen birom, ami gyalogolás.

PETI
Amott a dombon tul, az a város vége.

EGY FÉRFI
No, akkor bemászunk valahogy estére. (El.)
(Utasok mind el.)

A juhászok.

JÁNOS
Milyen sokaság gyün még amott a högyön.

MÁTÉ
Hát az egész világ Bötlehembe mögyön?

ANDRÁS
Bezony öcsém, ha azt kérdözi az embör,
hogy mi erősebb: a szél-e vagy a tengör?
hát a tengörnél a szél sokkal erősebb:
Úgy möghányja, hogy tajtékzik belé.
De a szélnél is van sokkal erősebb.

MIND
Micsoda?

ANDRÁS
Micsoda? Hát a császárnak egy szava is erősebb.
Mert lásd a császár öggyetlen szavára
mozdul, mögindul a népek sokasága.
Hun láttál te még akkora szelet,
mely ennyi embört ide-oda vet?

MÁTÉ
Mán az igaz, hogy... kend csak eltanájja.
A papiros ha császár ír reája.
szörnyesztő erős, szörnyü hatalom.

ANDRÁS
(kérdő pillantást vet Jánosra).

JÁNOS
Egy cigány jön itt a dombódalon.

ÁBRIS
(kis kerek sajtot visz Andrásnak).

ANDRÁS (a juhászhoz).
Hé embörök, ki megy ma be a városba?
Egy gomolya van itt: köllene az ára.

PÉTER
Nohát én bemögyök ugyis a templomba, a létániára.

ANDRÁS
Attul tartok, kend a gomolyát elissza.

MÁTÉ
A minap is hogyan került kelmed vissza!

PÉTER
(sértődötten legyint Máté felé: Andráshoz önérzetesen).
Ne tarts attul öcsém.

ANDRÁS
No hát akkor itt van.
Ne mondja, hogy kendben én sohase bíztam.
(Átadja a gomolyát).

Csurka jön hátulról.

CSURKA
Szerencsés aranyos jónapot kivánok!
Hála a Devlának, hogy kutat találok,
Olyan éhes vagyok, alig-alig állok,
Hagy iszok hát egyet tistelt fő-juhások.

PÉTER
(tarisznyát akaszt magára s el).

ANDRÁS (vizet ad).
Nesze kóbor cigány: lefetyölj belüle.
Oly zavaros víz ez, hogy jóllakhatsz tüle.
(Mátéhoz.)
Kifogyott a vizünk, már a sárra jutok.
Nem tudom, hogy holnap hol isznak a juhok.
Milyen időt nézel az ég állásábul?

MÁTÉ
Valamit érzök a térgyem fájásábul.
(Az égre néz.)
Ha a tarajos-felhő nem jön erre,
akkor szelet kapunk erre az éjjelre.
Vagy szép lösz az idő, vagy nagyon viharos.
De hogy valami lösz, az az egy bizonyos.

CSURKA
A térde fáj kendnek? Segitünk rajt' nyomban:
úgy megreparálom, a doktor se jobban.
Csak hét csöppet kérek valami jó borbul.

MÁTÉ
Nem fáj, csak bizsereg, mikor idő fordul.

CSURKA
(hol Andráshoz, hol a többihez, tovább cigányos ejtéssel.)
Hát valami hasadt teknő nem akadna?
Vagy nincs-e itt hiba kilincsbe, lakatba?
Patkót a csizmára igazitok szépen.
Ez a mesterségem.
(Mátéhoz.)
Gyenyerü kecskebőr van nálam eladó,
Fülemile-hangu jó dudának való.

MÁTÉ (tetszőn vizsgálja).
A szőre még rajt van.

CSURKA
Ez most a divatos.

MÁTÉ
Prémes duda?

CSURKA
Azs hát, mondta a kalapos.
(Tovább alkusznak.)

Előbbiek. Boldizsár jön jobbról.

BOLDIZSÁR (a színfalon kívül).

ANDRÁS
Friss is legyen?

JÁNOS
Csak állott volna bár!

BOLDIZSÁR (belép).
Hamar egy kupát, kérlek, töltsetek!

ANDRÁS
Az egész kutba sincsen annyi már!

BOLDIZSÁR
Egy ital csak van?

ANDRÁS
Hát annyi még kerül,
de mög köll várni, míg az iszapja leül.

BOLDIZSÁR
Betegnek köll. (A távolba hivón int.)
Ugy köll, mint papnak az ámen.
Messzire van-e még az a Jeruzsálem?

ANDRÁS
Betegnek messze. Egészségesnek közel.

BOLDIZSÁR
Estig csak oda lehet jutni?

ANDRÁS
Oda. Nem is köll futni.

BOLDIZSÁR
Ember, de ismerős énnekem a képed.
(Tünődve.)
Én uram teremtőm, hol láttalak téged?

ANDRÁS
Nem tudom. Talán a minap Bötlehembe,
kolompot vöttem ott a vezérürümre.

CSURKA (Mátéhoz).
Ez olyan urféle. Szolgája nincs.
Ki tudja mennyi nála a kincs.
Kommendálj neki: fogadjon meg ha kő.

MÁTÉ
Kommendáljon téged a menydörgős menykő!
(Tovább alkusznak.)

BOLDIZSÁR
(az imént az utra nézett, most visszatér Andráshoz).
Ki most itt a király?

ANDRÁS
Hát ugyan ki vóna:
Heródes ur, hogy az Isten meg ne ója.

BOLDIZSÁR
Született-e annak fia mostanában?

ANDRÁS
Nem hallottam hírét, de nem is kivántam.

BOLDIZSÁR
Mér?

ANDRÁS
Hát csak: farkasnak farkas a fia is.
Mit örüljünk rajta: foga lesz annak is.

BOLDIZSÁR
Szóval: nem született.

ANDRÁS
Nem.

BOLDIZSÁR
És nem is várja?

ANDRÁS
Nem vagyok én bába.

BOLDIZSÁR
Hát valami szegény üldözött királyné nem járt-e felétek?

MIND
... Üldözött királyné?

ANDRÁS
Még olyat se láttam, aki ül békében aranyos székében.

BOLDIZSÁR
Hát azt a csillagot, azt se láttad vóna?

ANDRÁS
Azt a nagy üstököst? hogyne láttam vóna?
Tegnap este tünt föl és tündökölt nagy szépen.
Mint egy fényes ászló úgy állott az égen.

BOLDIZSÁR
Mit tudtok tik errül az égi csudárul?

ANDRÁS
Hát... beszélnek mindent:
időváltozásrul, főképpen a császár közel halálárul,
nemzetünk hamari szabadúlásárul.

CSURKA
Tekintetes uram, csókolom a lábát:
arrúl a csillagról ne vessek-e kártyát?

BOLDIZSÁR
Ki vagy te, mi vagy te?

CSURKA
Csurka cigány vagyok.

BOLDIZSÁR
Mivel foglalkozol?

CSURKA
Avval amit kapok.
Nem fogadna-e meg inasnak nagyságod?
Olyan inast mint én még sohase látott:
Tudok sütni, főzni, pecsenyét forgatni,
nadrágot kefélni, mosni és vasalni;
meselőt kötözsni, virágot öntözni,
nyulat, ürgét fogni, nyirni, köpölyözni.
drótozni, szögelni, jövendőt fartatni,
táncolni, dalolni, köszörüt forgatni.

BOLDIZSÁR
Becsületes ember vagy?

CSURKA
Még nem akasztottak fel egyszerse.

BOLDIZSÁR
Ugy látom, katona voltál.

CSURKA
Én nem, csak a ruhám.

BOLDIZSÁR
Ismered az útat Jeruzsálembe?

CSURKA
Mint a tenyerem kezsepit, méltóságos uram.

BOLDIZSÁR
Hát akkor fölfogadlak. (Visszanéz.) Im itt jön a beteg.
(Gáspár, Menyhért, Ordas, Tücsök. Valamennyien poros zarándokruhában. Gáspár és Menyhért karon fogva vezeti Tücsököt.)

GÁSPÁR
Már itt vagyunk, fiam. (A juhászokhoz.) Vizet hamar!

ANDRÁS (bögrével nyujtja).
Itt van egy korty, ha többet nem akar.

GÁSPÁR
S az éjjelre tán adhattok helyet,
hogy kipihenje magát e beteg:

TÜCSÖK
Atyám már rajtam semmi se segit:
se viz, se bor, sem orvosságital.
Hiába nyeli orvos cseppjeit
az, akinek a lelkén ül a baj.
Atyám búcsúzzunk... Hajolj le ide:
Bajomnak neve ez volt: Gyöngyike.

GÁSPÁR (fájdalmasan).
Fiam, fiam, miért nem biztál bennem:
tudhattam-e, hogy így szívedbe nőtt!
Azt hittem, mint a gyermek a lipét,
csupán egy percig kivánod e nőt.
Legyen tied! Csak gyógyulj meg fiam!
S vele tiéd a fél birodalmam.
Még máma visszamegy egy követem
és Gyöngyikének jegygyűrűt viszen.

TÜCSÖK
Késő!
(Szemét lehunyja és nem mozdul többé, vagyis meghal szinésziskolai fetrengések nélkül.)

GÁSPÁR
Oh istenem! Segitség emberek!
Hogy álltok itt! Hát nincs-e szivetek!
Önts rá vizet! Dörzsöljétek fejét!
Szép lelke szárnya nincs kibontva még.
(Ordashoz.)
Te vén bölcs! Szemed a jövőbe lát!
Tapintsd meg! Tehetnél talán csodát!
Hát igy hull-e el, mint a buta állat
az istennek ily kedves remeke!

ORDAS
Nincs benne élet. A dérütött virágnak
így esik össze szirma, levele.

GÁSPÁR
Fiam, fiam! Csak még egyszer tekints rám!
Nyilj meg föld, nyelj el! Magas ég szakadj rám!

MENYHÉRT
Öreg barátom...
(Sírva fakad s nem tud szólni.)

BOLDIZSÁR
Igy halni meg az élet tavaszán...
Szedd össze magad bátyám, hisz tudod,
forogtál hősen számtalan csatán
s a halál téged le nem sujthatott,
pedig sebet kaptál te százszor is.

GÁSPÁR
De ez az egy seb, meglásd: sírba visz.

ANDRÁS
Szegény fiu!

BOLDIZSÁR (Menyhérthez).
Most mitevők legyünk?

MENYHÉRT
A városban koporsót keresünk
és eltemetjük holnap visszatérve.

GÁSPÁR
Az idegen föld hideg kebelébe.

MENYHÉRT
S addig itt hagyjuk, itten valahol,
Vadállat erre tán nem kóborol.

ANDRÁS
Majd találunk mink alkalmas helyet.
Amott a sziklák közt is ellehet.
Istálónk van ott, s annak közelében
egy üregféle.

MÁTÉ
Jó lesz neki éppen.

Egy csapat római katona megy el az úton. Elől két póznán réz-sasok.

MENYHÉRT
Igy, igy fiam. Dolgotoknak vége
jutalom lesz. Csak jól bánjatok véle.

MÁTÉ
(int egy juhásznak s elmegy vele a szárnyék mögé. Később deszkát hoznak elő vagy vesszőből font kocsioldalt.)

BOLDIZSÁR
Réz-sasok! (kiáltva) Réz-sasok! (a szemét kimeresztve) Réz-sasok!

ANDRÁS
Római katonák, verje meg az ólomkezű ördög!

BOLDIZSÁR
(megragadja Menyhértet).
Ez a föld az! Itt lakik valahol!

MENYHÉRT
Tán most is álmodol.

József jön Máriával balról.

(Mária szamáron ül. Bő teveszőr lepelbe van burkolózva. Ez alatt hófehér selyemruha, de díszítések nélkül való. Arca halovány. A nyeregben hátul kis motyó. A kezében kosarat tart. Kebelén rózsaszál. Beszéde lassú. Arca merengő, ég felé fordult, de a szemét inkább lehunyva tartja. József komoly, hatvan esztendős ember. Ruhája, amint festeni szokták. Vállán tarisznya, fürész, gyalu és az oldalán szekerce. Kantáron vezeti a szamarat.)

JÓZSEF
Jó napot, juhászok. Egy korty vizet kérünk.

ORDAS
(József hangjára erősen figyel. A süvegét leveszi).

ANDRÁS
Vizet?

JÓZSEF
Azt. Nem birunk várni, míg beérünk.
Szegény asszony szomjas. Magam is az vagyok.
S reggel óta ez az állat sem ihatott.
(Lesegíti Máriát a szamárról, s a kút kávájára ülteti.)

ANDRÁS
Jó ember, kút van itt, de víz bizony alig.
Ilyen sárosat az ember nem ihatik.

JÓZSEF
Van talán vizetek korsóban, tömlőben.

ANDRÁS
Van ám amott abban az égi felhőben.
(A vödörre néz.)
Várjatok csak kicsit s jót ihattok talán.

JÓZSEF
Nem igen várhatunk: be kell érnünk korán.

ANDRÁS
(a vödröt fölemelve nézi).
Talán a színéről már így is ihatnak.
(Átnyújtja Józsefnek.)

MÁRIA (Józsefhez).
Adj kérlek, adj ennek a szegény állatnak.

ANDRÁS (Petinek).
Itasd meg azt a szamarat.

EGY JUHÁSZ
(félrevezeti jobbra a szamarat).

PETI (vödröt visz utánok).

ORDAS
(letérdel. És kezét a mellén keresztbe téve figyel tovább).

JÓZSEF (Andráshoz).
Mondd csak: vannak-e már sokan Bethlehemben?

ANDRÁS (legyint).
A hangya-zsombék se nyüzsöghet különben.

MÁRIA (Józsefhez).
Istenem, csak szállást találjunk még máma.

JÓZSEF
Találunk mielőtt még a nap leszállna.
(Két juhász széles deszkára igazítja a halottat, fekete lepelt tart, később leborítja.)

GÁSPÁR
(Tücsök kezét fogva. Búcsúzó hangon.)
Nem adhatok fiam, csak ilyen ravatalt.

MÁRIA
(csak ekkor pillant oda).
Szegény fiu. (Andráshoz.) Meghalt?

ANDRÁS
Meg ám. Itt hótt mög az imént.

MÁRIA
És nincs-e anyja, ki elsirassa szegényt?

ANDRÁS
Nincs.

MÁRIA (Józsefhez).
Tedd ezt a rózsát atyám a szivére.
A sírba legalább e virág kisérje.
Ami rajta csillog, a szemem harmata.
Lengje be sirját e kis rózsa illata.

GÁSPÁR
Áldott a szíved ifja asszony. Köszönöm.

KÉT JUHÁSZ
(a halottat fölemeli és elviszi jobbra).

GÁSPÁR, MENYHÉRT (el).

EGY JUHÁSZ (a távolba néz).
Nini: öregapóék!

(Innen a beszélgetés József szaváig gyorsmenetü.)

JUHÁSZOK (csodálkozva).
Öregapóék?

BOLDIZSÁR
(pénzt nyujt Andrásnak).
Nesze, jó ember.

ANDRÁS
Mi az?

BOLDIZSÁR
A fáradságodért.

ANDRÁS
Ejnye, hát miféle embernek néz engem?

BOLDIZSÁR
Ingyen, nem fogadok el semmitse, lelkem
S ha épp zsebre tenni tiltja büszkeséged,
Add oda annak, ki náladnál szegényebb.
(A pénzt a földre veti s el a királyok után.)

CSURKA
(el Boldizsár nyomában).

PETI
Ez én vagyok. (Fölkapja és Andrásra félő villantást vetve, zsebre teszi.)

Bertalan jön a féleségével és Magdával jobbról.

BERTALAN Jónapot gyerökök,

BORIS
vagy talán jó estét.

JUHÁSZOK
(mind kezet csókolnak).
Isten hozta öregapó, öreganyó.

ANDRÁS
Mi szél fujta ide jó kigyelmetöket?

BERTALAN
Hát mondok

BORIS
nézzük mög mán a gyerököket.

BERTALAN
Annyi az idegön,

BORIS
mint nyáron a sáska.

BERTALAN
Kiadtuk a házat

BORIS
mink is árendába.

BERTALAN
Mit gondótok,

BORIS
mennyi pénzt fizetnek érte?

ANDRÁS
Ne mondja kend tovább, - hogy szakitom félbe:
adja ide azt a vén kulcsot nyomban.
Ez a szegény asszony majd eleped szomjan.

BERTALAN
Szivesen. (Rázza a kulacsot.) De hallod:

BORIS
Nem igen van benne.

BERTALAN
Jól felhajtogattam biz' én örömembe.
(Sajnálkozó fejcsóválással.)
Ej... ha tudom, hogy a kulacsomra várnak...

BORIS ASSZONY
(leakasztja az ura nyakából s nyujtja Józsefnek).

JÓZSEF
Elég ennek annyi, mint egy kismadárnak.
(Az oldalán lógó kókuszdió-csészébe önt s nyujtja Máriának.)

BERTALAN
Hát fiaim, most már ez egy vagy két hétre

BORIS
kiszorultunk mink is a város végére.

BERTALAN
Itt az istálóba

BORIS
meghuzódunk gyöngyen.

BERTALAN
Ökör, szamár mellett

BORIS
meg se fázunk könnyen

BERTALAN
Onnan gyöttünk ide, hogy mondok: te Boris,

BORIS
pillantsunk ki öggyet a fiainkhoz is.

BERTALAN
Száztiz esztendeje,

BORIS
hogy nem jártunk itten.

BERTALAN
Hogy idetöszöm a lábam, ezt se hittem.

PETI (titkon).
Édös öreganyó, hát a Zsuzsi hol van?

BORIS
Az istálóba van. Ágyat vackol ottan:
szénába, szalmába, istáló sarkába.

BERTALAN
Nem válogatunk mink paplanba, dunnába.

BORIS (Máriához).
Jaj édös lelköm, hát ilyen tél-időben,
ilyen állapotban vagy uton-menőben!
Hol kaptok majd szállást lelköm liliomom?

JÓZSEF
Mink ne kapnánk szállást?

BERTALAN
Hát bizony nem tudom.
Őszi vásáron sincs

BORIS
ennyi népség soha.

BERTALAN
A padlás is tanya,

BORIS
a pince is szoba.

BERTALAN
Az utcán tüzelnek,

BORIS
szalmán melegszenek.

BERTALAN
Hid alatt, árokban

BORIS
szanaszét fekszenek.

BERTALAN
Sohase volt nálunk ilyen sokadalom!

BORIS
S hogy tik hova juttok el nem gondolhatom.

MÁRIA
(égnek emelt arc, félig lehunyt szemek, maga elé).
A rókáknak barlangjuk van, a madaraknak fészkük. Csak nekünk nincs-e hova lehajtanunk a fejünket?

JÓZSEF
Hát sehol nem akadna egy szoba?

BERTALAN
Szoba?

BORIS
De még kamara se, lelköm.

BERTALAN
Még egérlik se.

JÓZSEF (maga elé).
Mink is az utcán vagy az árokban hányódjunk-e?

MÁRIA
(az égre pillant).
Amint az Isten akarja, úgy legyen.

BORIS
(férehúzza Bertalant).
Apó: Nézze csak kend, valamit gondótam:
Hátha mink itt hálnánk, emezek meg ottan?
Láthassa kend: ennek szögénynek jobban kő:
közel az órája a tizenkettőhő.

BERTALAN
Jó lösz biz a, jó lösz.
(Vigan.)
Még itt is aratunk!?
Te: hátha innen is csöppen egy aranyunk?

BORIS
Vóna lelke kendnek... Ettül a szegénytül...

BORIS
Dehogy no: röndözd el a magad fejétül.

BORIS
Hát lelköm, szögény kis vándorló virágom,
ne búsulj: alhatsz mán puha vetött ágyon.
Később majd tanálhatsz alkalmasabb szállót:
átadjuk mink addig nektök az istálót.

MÁRIA
(rájdalmasan megrezzen).

JÓZSEF
(elszörnyedve).
Az istálót!?

ORDAS
(megbotránkozva).
Az istálót?!

BORIS
Azt lelköm. Van ottan széna, szalma bővön.
Mégis csak jobb, mint a hideg fagyos fődön.

JÓZSEF
(elképedve néz maga elé).
Istálóban!

MÁRIA
(az égre néz).
Ime az Úrnak szolgáló-leánya, legyen nekem az ő akarata szerint.
BORIS
Magda, vezesd el őket.

MÁRIA, JÓZSEF
(jobbra el. Ha a szamár nem kezes, akkor nem kell Máriát ujból ráültetni.)

MIND
(utána néznek. Kis szünet).

PETI
(a pénzt nézi).
Jaj! (Hangosabban) Jaj! Jajajaj!!!

MIND
Mit jajgatsz?

PETI
Arany ez, András bácsi.

ANDRÁS
Arany-e?

PETI
Az e: szinarany!

ANDRÁS
Hát láttál te már aranyat?

PETI
Éppen arrul ösmerem meg, hogy nem láttam.

MIND
Arany? (csodálkozva nézik).

ANDRÁS
Tyű az árgyélusát, Peti. Bizonyosan megtévedt az az idegöny. Nyargalj utána hamar: Add vissza!

PETI
(lázasan ugrál).
Jaj csak utól ne érném. (Magas ugrásokkal, de keveset haladón elfut.)

ANDRÁS (Ordashoz).
Hát te mit térgyepölsz, öreg?

ORDAS
Milyen volt ez a nő?

ANDRÁS
Melyik?

ORDAS
Aki az imént vizet kivánt.

ANDRÁS
Milyen? Hát fiatal, oszt beteg-forma.

ORDAS
Fiatal? Mondd, volt-e a fején korona?

ANDRÁS
Korona? Kendő is alig vót rajta, koma.

ORDAS
De ugy-e, biborba volt talpig burkolva.

ANDRÁS
Biborba? Szegénynek bár subája volna.

ORDAS
De úgy-e hintóban vitték el sebesen!

ANDRÁS
Vitte ám négylábu nagyfülü eleven.

ORDAS
Oh csak az orcáját megláthattam vóna,
Ruhája szegélyét csókolhattam vóna.
(Mária után fordulva áll.)

BORIS (Ordashoz).
Kit emlögetsz lelköm, olyan szépen fönnen?

ANDRÁS
Azt az asszonyt, ki az imént ment el innen.

BERTALAN
Jól beszélt. Én már csak sok fődet bejártam,
Vászonycselédöt is sok ezöret láttam,
de ezön a szömöm rajta felejtöttem,
a süvegömet is majdcsaknem levöttem.

MÁTÉ
Magam is csak ugy fél-szemmel néztem rája;
holdvilágként fénylött szölid bús orcája.

JÁNOS
Milyen fiatal és máris küzd a bajjal.

ANDRÁS
(elgondolkozva áll).
Olyan vót ez szögény, mint egy beteg angyal.

BERTALAN
De vajjon hagyott-e még a csutorámba?
(Rázza a kulacsot.)
Hagyott egy nyeletet.

BORIS
Jó lösz vacsorára.

ORDAS
(a vezetőjéhez).
Ballagjunk előre Jeruzsálem felé.
Majd utólérnek, ha jönnek visszafelé.
Jóéjszakát, pásztorok. (El jobbra.)

MIND
Jóéjszakát!

Peti jön.

MIND
Utólérted-e?

MIND
Vissza adtad-e?

PETI (vigan).
Vissza hát.

ANDRÁS
Hazudsz te rókafi, ott van a markodba.

PETI
Nem tehetek róla, hogy ha visszanyomta.

MIND
Akkor te gazdag vagy!

PETI
Möghiszem azt. Nem is cserélek sönkivel.
Most mán házasodok! Mihent tudom kivel.

ANDRÁS
No embörök talpra! Hun az a sátorfa?
Apóék itt hálnak a rezes sátorba.
Úgy rakjátok oszt, hogy hideg lösz az éjjel.
Tán havat is kapunk az északi széllel.
(Jánoshoz) Gyere le te is, oszt segits.

BORIS
De gyerökök, előbb vacsorát rottyantsunk.
Hozzatok forgácsot, hogy tüzet lobbantsunk
Ihol a tarhonya, itt a zsír is vele.
Egy gyönge báránykát aprítsatok bele.
Tiszta-e már a víz?

ANDRÁS
Lehiggadt már, anyám.

BORIS
Nohát szűrd át, lelköm, ezön a kis szitán.

JUHASZOK
(tüzet raknak és szolgafára akasztják a kondért. Néhányan sátort állitanak.)

JÁNOS
Aj de nagysatyaku embör baktat erre!

ANDRÁS
Hiába jön pedig, nem iszik őkelme.

JÁNOS
Aj de furcsa szörzet, vigye el a sátán:
öles hurkatőtő vagy mi van a hátán.

PETI
(bárányt hoz).
Ihol a bárány, öreganyó.

ANDRÁS
Elmönt-e az eszöd, rugjon mög a bagó,
Ezt az első bárányt, ezt a szép kövéret!
(A tenyerét mutatja.)
Ha alszik az eszöd, majd mingyárt mögébred.
(Borisnak.)
Nem szögény embörnek való vacsorára.

JÁNOS
Bevisszük hónap a királyi konyhára!

EGY JUHÁSZ
(elkapja a bárányt és Petire haragos pillantással, elviszi a szárnyék mögé).

MÁTÉ
Nézzétök csak, milyen jó kecskebűrt vöttem

NÉHÁNYAN
Mennyiért vötted?

MÁTÉ
Egy bokor darutollat adtam érte mög egy karaj kenyeret.

PETI
A darutollat? azt a szép darutollat? Én akartam azt mögvönni!

ÁBRIS
Vödd mög az én sárgarigómat.

PETI
Hogy adod?

ÁBRIS
Öt garasér.

PETI
Jó vóna?

ÁBRIS
Hát?

PETI
Kettőér.

ÁBRIS
Kettőér? Aj, te erszényszorongató zsugori
Fölvet az arany, oszt még így alkuszol!
(Tovább alkusznak.)

Karakalem jön hátulról.

(A hátán nagy fekete könyv és tarisznya. Kezében vagy a hátán az első felvonásbeli teleszkóp. Másik kezében annak az állványa.)

Jóestét tisztelt nép. Lábam székért kiált.
Nem láttatok erre három kóbor királyt?

MIND
Királyt?

KARAKALEM
Azt, azt két öreget meg egy fiatalt,
meg egy lógóst, aki mindig vele tart.

MIND
Nem láttuk egyiket se.

KARAKALEM
Ez különös. Én az- egyik vén királynak
mindentudó bölcse vagyok, amint látnak.
Mindent tudok, csak azt az egyet nem tudom,
hogy a három király itt az országuton
elment-e, vagy hogy én járok itt hamarább,
Keresem őket, mint Saul a szamarát.

ÁBRIS
Talán forditva.

ANDRÁS
Fogd be a szádat te!

BORIS
Nem hallgatsz, te béka!
Hátha ez az úr is valami próféta!
Üljön le túdós úr. Mingyárt vacsorálunk.
Egy kanalat tán az úrnak is tanálunk.
(A tálat a tér közepére helyezik és körülülik.)

KARAKALEM
Köszönöm. De.jószag lebeg, az orramba!
Három napja nem vót kanál az markomba.
(Leül és eszik.)

Magda jön jobbról.

MAGDA
Jóestét mindnyájuknak.

BORIS
Elhelyözted őket?

MAGDA
El, ahogy lehetett.
Sarokba kötöttem a Szegfü tehenet.
A szamárkát ki a fűre eresztöttem,
Annak a helyibe ágyacskát vetöttem.
Szalma a dereka, széna a párnája,
Szögény asszonykának löhet rajt nyugvása.

PETI
Hát a Zsuzsi hol van?

MAGDA
Itt lesz az is nyomban.
Szomjas az asszonyka, hát csak korsót kapott
s a városba futott.
(A dal kezdetekor.)
Itt jön már.

Zsuzsi jön jobbról.

ZSUZSI
(ugyanúgy öltözve, mint az első felvonásban. Dalolna jön a szinfalak mögött. Máté fölveszi a dudáját és a dal második sorától kezdve kiséri).

Magános fa a pusztában álldogál.
Leveléről sűrű harmat hulldogál.
Bánatommal úgy állok a világba,
mint az a fa a kietlen pusztába!

- Magános fa mondd mi történt teveled:
miért olyan harmatos a leveled?
- Azért olyan harmatos a levelem:
nem tudom én, mi a boldog szerelem.

PETI
Lelkem Zsuzsám mi a bajod?
Mitől olyan bús a dalod?

ANDRÁS
Néhány hónap óta olyan ez a lányka, mint a temetőnek szomorú-fűzfája.

ZSUZSI
Ismeritek Jefte lánya történetét:
az énekelte a saját gyászénekét.
Én is érzem: nem sokáig élek.

BORIS
Most virágzol még csak, kedves, tiszta lélek.

ZSUZSI
Virág között is van, amely nem ér nyarat:
titkos baj lepi meg s meghal egy nap alatt.

BERTALAN
De bolond beszéd!
Valami legényke zavarja az eszét.
Ülj közénk és ihol a kanál:
aki keres tanál.
S mihent az embör jóllakott,
húzzon a kulacsból jó nagyot,
Mingyárt vígabban forog a kerék

BORIS
Nohát kisasszony egyék.

ZSUZSI
(leül és eszik).

KARAKALEM
Kisasszony?
(megnézi).
Bizisten annak is beillik.
Gyönge két orcáján két liliom nyillik.

BORIS
De kisasszony is ez, uram.

KARAKALEM
Mi a manó?

BERTALAN
Csak azt nem tudni, hogy mely családból való.

BORIS
Valami zsiványnép a kútba vetette.
Víz helyett húztuk fel egyszer a vederbe.

KARAKALEM
Ejnye gaz tigrisek! Ilyen szép virágot.

BORIS
Kicsi volt még akkor. Nem volt így kinyílva.
Csak a finom hímzett kis ingérül látszott,
hogy úri családfa ágára van írva,
Mink oszt fölneveltük. De mi lesz belőle?
A jó Isten tudja, mit végzett felőle!

KARAKALEM
Lesz belőle szép kis juhászi menyecske.

BERTALAN
Nem lesz biz' ebbül, mert nem köll egyiknek se.
(Időnkint iszik s mindig nagyobb bámulattal rázza a kulacsát.)

BORIS
Nem ér ennek semmit az asszonyi dóga:
gyönge kezecskéjét a széltől is ója.
Nem szeret kapálni, se sütni, se főzni,
Csak mosakodik, meg a szépségét őrzi.
Nézegeti magat a kút tükrébe.
Nem szögény juhásznak való az efféle.

ANDRÁS
Nini, a cigány! Hál kitelt az esztendő?

CSURKA
Uzsonnáig tartott, üsse meg a mennykő.

ANDRÁS
Mi volt az uzsonna?

CSURKA
Csak egy kis salonna.

ANDRÁS
Hiszen az jó étel. Szeretem magam is.

Csurka jön a halottat vitt juhászokkal jobbról.

CSURKA
Jó, ha annyi van, hogy jut a solgának is.
De ennek lapos ám azs ű tarisnyája,
mint az öregapám pízes harisnyája.

ANDRÁS
(a halottvivő juhászokhoz).
Eltettétek jól a fiatal halottat?

ELSŐ JUHÁSZ
El, a sziklák közé.

MÁSODIK JUHÁSZ
Ott jól megmaradhat.

ELSŐ JUHÁSZ
De furcsa halott ez. Ha kihült nem vóna...

MÁSODIK JUHÁSZ
Olyan üde, mint a keblére tett rózsa.

ANDRÁS
És az utasok?

ELSŐ JUHÁSZ
Hol járnak már azok!

MÁSODIK JUHÁSZ
Paripára ültek: szállnak mint a sasok.

ANDRÁS
Hát ez a cigány mi rossz fát tett a tűzre?

ELSŐ JUHÁSZ
Nem akart dolgozni, hát az úr elűzte.

CSURKA
Sáros volt a lova, mint Nóé bárkája.
Azt mondja: keféld meg barátom tisztára.
Kefélem a fejit, - harap mint a kutya.
Kefélem a lábát, - rám rugdos a buta.
Én aztán azt mondtam; keféljen a sintér,
nem szolgálok lovat semmiféle kincsér.

(Leheveredik a szárnyék mellé, de csakhamar fölkel és a Karakalem holmiját vizsgálja.)

BERTALAN
(a kulacsot rázza).
E, e: azt gondoltam, kifogyott belőle.
(Iszik.)

KARAKALEM
No hát a messiás, - mi hir van felőle?

MIND
Micsoda messiás?

KARAKALEM
Micsoda messiás?
Hát ti nem tudjátok, mit beszél az írás?

ANDRÁS
Azt amit az írás beszél, tudjuk bőven,
csak azt nem, hogy mikor-melyik esztendőben?

MÁTÉ
Azt hiszed, eltűrnénk a római igát?
ha nem várnánk rég a szabaditó királyt!

KARAKALEM
De hiszen itt kell már lennie!

MIND
(fölugrálnak).
Itt? Hol? hol?

KARAKALEM
Tudom is én hol, csak e tájon valahol.

MIND
(örömmel).
Ezen a tájon! A messiás! Hol van, hol?

KARAKALEM
Tessék: idevalók s ha tőlük kérdezek,
az a válaszuk, hogy kétannyit kérdeznek.
Hát nem hallottatok semmit mostanába?

MIND
(izgatottan).
Nem. Nem. Semmit se hallottunk.

ANDRÁS
Pétert épp beküldém ma a városkába.
Ha valami történt, megtudjuk hamarán.

BERTALAN
Már én csak vén vagyok, vénebb mint Ábrahám
És sokszor hallottam: most jön a szent király.
s kisült, hogy mindig csak a papok szája jár.
(A kulacsot rázza.)
Van-e még benne?

MIND
(kedvetlenül)
A papok szája jár.

BORIS
Ne igyék már tata.

KARAKALEM
(föláll és megnézi Bertalant).
Megüti kendet a betlehemi guta!

BERTALAN
Engem? Soha!

KARAKALEM
Dejszen nagyon vörös már kendnek a nyaka.

BERTALAN
Sajnos, mégse üt meg.

KARAKALEM
Sajnos? Miért mondja, hogy sajnos.

BORIS
Azér mer az élet már minekünk bajos.

BERTALAN (büszkén).
Tudja meg az úr, hogy én örökké élek.

KARAKALEM (Andráshoz).
Nem öntött garatra ez az öreg lélek?

ANDRÁS
Nem. Csodálatos az ő történetük.
Egy szent prófétával volt nekik esetük.

BERTALAN
Van annak vagy kétszázötven esztendeje.

BORIS
Egy rongyos embör jött ide Betlehembe.

BERTALAN
Befeküszik este a kapu sarkába.

BORIS
Nagy fehér szakála volt csak a párnája.

BERTALAN
- Gyüjjék bejjebb mondok. Igy betessékölöm.

BORIS
Kenyérrel, turóval jól megvendégölöm.

BERTALAN
No, azt mondja reggel: Én próféta vagyok.
Kivánjatok egyet, bármit, csak szóljatok.

BORIS
Bezzeg fől a fejünk mindönféle kincsen:
Mi lenne a legjobb, ami eddig nincsen?

BERTALAN
Hát mondok végtére, nem kivánok sokat,
se házat, se mezőt,

BORIS
sem uj huszasokat.

BERTALAN (ravaszul).
Csak addig éljünk, mig nem szülelik gyermek
Ki nagyobb lesz mint én vagyok, vagy kelmed.

KARAKALEM
Akkor csakugyan örökké él.

BORIS
Ilyen szamárságot eszelt ki az apó.

KARAKALEM
Hát kelmed mit kivánt, tisztelt öreganyó?

BORIS
Azt, hogy akkor haljak meg, mikor a párom
(Siránkozva.)
Jaj, de nagyon bánom.

BERTALAN
Mert már sem erőnk nincs, se fogunk, se hajunk;

BORIS
Mint az aszalt körte, úgy összeszáradunk;
engöm Matuzsálem anyjának csufónak,
Négykézláb köll másznunk a fődön mahónap.

CSURKA
(Karakalemhez).
Nagyságos tekintetes uram, csókolom a talpát,
nem fogadna meg egy derék jeles salgát?

KARAKALEM
Hol van?

CSURKA
Itt áll uram, kész szolgálatára.

KARAkALEM
Jó: beállhatsz. Ott a holmim, vigyázz rája.
(A juhászokhoz.)
Hát az uj csillagot, aztat se láttátok?

MIND
Láttuk.

MÁTÉ
Keleten.

ANDRÁS
Mint egy uj nagy lázsiás.

KARAKALEM
(Az eget vizsgálva.)
Ha felhő nem volna, mostan is látnátok.
Nohát ez jelenti, hogy jön a messiás.

MIND
(felugrál).
Hát mégis! Jön a messiás? Hol? Hol jön? Hol? Honnan jön?
(Csillagfény.)

BERTALAN
(a süvegét leveszi s föláll).
Az egek lámpása világít a földön.

KARAKALEM
Hát ez mutatja meg, hogy merrül hova jön
(Fölveszi a teleszkopot s a végét nyujtja Csurkának).

MIND
(álmélkodva).
Ez mutatja!

KARAKALEM
Huzzad csak.
(Huzzák kétfelé.)

MIND
Mi az?

KARAKALEM
A szemen ez fiaim.
Ezzel nézem, hogy az ég gyalogutain,
hogyan vándorolnak az örök csillagok.

MIND
Hát ezen meglátni?

CSURKA
(felágaskodik és a csőbe néz felülről).
Én is bepislogok.

KARAKALEM
Meglátni, mert száz szem van ebben a csőben!
a százegyedik a magam hitvány szeme.
Száz-egy szemmel nézem: az égi mezőben
merre megy a csillag
(Benéz alulról.)

CSURKA
(rémülten visszaugrik).
Huh! (Boris szoknyájába rejti a fejét.)

KARARALEM (hanyatt rogyik).
Egek istene!

MIND
Mi az?

KARAKALEM
Jaj akkora pofát láttam, mint egy ház!
A hétnapos hideg egyszerre kiráz!

BORIS
Elmégy innen! Mingyár a füledre ütök.

CSURKA (dideregve).
Brr. Akkora ördögöt láttam, mint egy prücsök.

JUHÁSZOK
(talpra ugranak és botot ragadnak).

ANDRÁS
De a sarkantyúját, hallja-e az úr!

MIND
Ha ördög van benne, ki nem szabadúl.
(Bottal verik a csövet és lábbal tapodják, míg csak el nem görbül.)
Üsd! Üsd!

KARAKALEM
Megálljatok! Hó! Segítség! Tüz van!

ANDRÁS
No ha ördög vót benn, megdöglött fiastul.

KARAKALEM (ájuldozik).
Végem van. (A csövet fölveszi és siránkozva nézi.)

BERTALAN
Most már csak azt mondom: ha kedves a nyakad.
te is elhordd magad!
Szette-vette ördögnek szerzetje
pusztulj innen tüstént, veszett teremtette.

MIND
Pusztulj innen.

KARAKALEM
(rémülten kapkod).

CSURKA
(segít a holmi vitelében).

BERTALAN
Jaj csakugyan megüt a guta. (Iszik.) Vigyázzatok, hogy vissza ne gyüjjön.

MIND
Siess ördögadta! Még bajt okozol itten.
(Fenyegetőn kisérik el Karakalemet, csak Peti marad és Magda s a háttérben András.)

BORIS
Mit iszol?

BERTALAN
Bort.

BORIS
Hiszen üres.

BERTALAN
Dehogy üres.

BORIS
Az előbb üres volt.

BERTALAN
Dehogy vót: még most is lötyög benne.

BORIS
Mutasd. (Fölfordítja. Bor nem jön a kulacsból.) Üres.

BERTALAN
(rázza a kulacsot).
Dehogy üres. (Fölfordítja. A bor csurog. Ijedten.) Egeknek ura! (Iszik.) Teremtő szent Isten! (Iszik.) Csillagos egek! (Iszik.) Miféle csuda ez? (Iszik.) Ne szólj senkinek. (Bevonja a feleségét a sátorba.)
(A csillagot felhő takarja el.)

PETI
(az előtérben ül).

MAGDA
(Petihez oson s melléje ül).

PETI
Itt vagy?

MAGDA
Látod. Nesze. Hoztam neked egy pogácsát.

PETI
Köszönöm. (Eszi.) Milyen jó vagy te Magda!
Olyan jó vagy, mint ez a pogácsa.

MAGDA
Mi bajod van, hogy olyan bús vagy.

PETI
Tudom is én. Azt hiszem, szerelmes vagyok.

MAGDA
(nagy érdeklődéssel).
Szerelmes! Te, én még sohse voltam szerelmes; milyen az?

PETI
Tudom is én. Én se vótam még szerelmes.

MAGDA
Oszt kibe vagy te szerelmes?

PETI
Zsuzsiba.

MAGDA
(kedvetlenül).
Zsuzsiba. Mér éppen Zsuzsiba?

PETI
Tudom is én. Ő jutott először eszembe.

MAGDA
Oszt mennyire vattok?

PETI
Semennyire.

MAGDA
Mégis, mi történt eddig?

PETI
Semmi. Ahogy Öregapóéknál vótam, vittem neki egy almát. Ne Zsuzsi mondok. A városba vettem

MAGDA
Mást nem mondtál neki?

PETI
Nem. Csak azután gondoltam meg, hogy azt kellett vóna mondani, hogy: Hej Zsuzsi, ha a szivemet így odaadhatnám, te meg elfogadnád.

MAGDA
És mit felelt?

PETI
Semmit. Megette az almát.

MAGDA
Nem értette.

PETI
Hej nagy az én bánatom Magda. Nagyobb mint a császár széles birodalma.

MAGDA
Szegény fiu. Hát ilyen az a szerelem? No ha ilyen, akkor ugyan nem kell nekem. De hát mért nem beszéltél vele értelmesen, hiszen te okos fiu vagy?

PETI
Hát okosnak okos vagyok, az igaz, de mégis, tudod, mikor vele szemben állok, oszt olyan komolyan az orcámra bámul, hát csak ugy nézek rá, mint a hal a kocsonyábul.

MAGDA
Furcsa.

PETI
Ebbizony furcsa. Te okosabb tudnál lenni?

MAGDA
Bizony okosabb.

PETI
Hát te hogy kezdenéd?

MAGDA
Hogy? (Határozottan.) Hát azt mondanám neki, hogy, hogy, hogy... Nem is tudom hogy kéne?

PETI
Igy kéne pedig valahogy.

MAGDA
Tudom mán: Mond azt, hogy az emberi élet olyan, hogy először gyerekek vagyunk... aztán megnövünk... megházasodunk. (Visszanéz.) Péter bácsi jön.

PETI
Gyere tanits, az isten áldjon meg. (Beszélgetve a szárnyék mögé mennek.)

Péter jön becsípve.

PÉTER (gajdol).
Nincsen felesígöm,
Nincs kire keresnöm.
Falu végén kurta kocsma
Arra kell keresnöm.
No itt vagyok.

ANDRÁS
Eladta kend?

PÉTER
Eladtam-e? Persze hogy eladtam. Százfelé kapkodták azt az egy gomolyát.

ANDRÁS
Mennyit kapott kend érte?

PÉTER
Mennyit kaptam? Kaptam vagy három garast.

ANDRÁS
Hát a városban mit hallott kend?

PÉTER
Mit hallottam? Mindönfélét. Egy helyön nagyon szépen cimbalmoztak.

ANDRÁS
Hát a messiásrul hallott-e kend valamit?

PÉTER
A messiásrul? Hogyne hallottam vóna. Gyerökkoromba egyször mög is finakolt érte a mestör...

ANDRÁS
De most, most. Most mit beszélnek rúla?

PÉTER
Kiről?

ANDRÁS
A messiásrul.

PÉTER
A messiásrul?

ANDRÁS
Arrul.

PÉTER
Arrul egy szót se beszélnek.

ANDRÁS
A templomba se beszélnek rúla? Vagy tán kend nem is vót templomba?

PÉTER
A templomba? (Megtántorodva.) Hogyne vótam vóna.

ANDRÁS
Látszik, miféle templomba vót kend. Látszik, hogy sokat emelgette az imádságos könyvet. Hát a három garas hol van?

PÉTER
Egyik itt van. (Átadja.)

ANDRÁS
Hát a többi?

PÉTER
A többi is megvan valahun.

ANDRÁS
No várhatja kend is, míg mögen bekűdöm a városba.

PÉTER
(dudolva el a szárnyék mögé).

JUHÁSZOK
(visszatérnek, Peti, Magda, Zsuzsi).

ANDRÁS
No elkísértétek?

JUHÁSZOK
El a határig.

BORIS
(kilép a sátorból).
Hát most feküdjetek, lelköim!

MÁTÉ
Ki fog ma őrködni?

ANDRÁS
Én magam. Nagyon sok mindönféle nép kujtorog erre. Nem bízom senkire. (Elsétál.)

(Csillagfény.)

BORIS
Zsuzsi, Magda. Itt az ideje, hogy lefeküdjünk.

(Juhászok szanaszét lefeküsznek a subájukra, szürükre.)

ZSUZSI
Csak egy percig hadd nézem azt a csillagot.
Olyan szelid fénynyel ragyog.
(Leül az előtérbe.)

BORIS
Magda te, hónap reggel korán, jó kis tejecskét viszünk annak az asszonykának és ott maradunk és szógálunk neki. (Bemegy vele a sátorba.)

(Csillag elborul.)

Peti és Zsuzsi.

PETI
Jóestét, Zsuzsi.

ZSUZSI
Már egyszer köszöntél.

PETI
Jobb kétszer, mint egyszer se.

ZSUZSI
Mér ültél ide?

PETI
Véletlenül.

ZSUZSI
Talán mondani akarsz valamit?

PETI
Hát.

ZSUZSI
Hallgatlak.

PETI
Várj csak, hadd kezdjem.

PETI
Hát látod, én megnövök...

ZSUZSI
Hát aztán?

PETI
Te is megnősz.

ZSUZSI
Hát aztán

PETI
Mindnyájan megnövünk.

ZSUZSI
Csak ezt akartad mondani?

PETI
Dehogy ezt. Ez csak a kezdet.

ZSUZSI
A kezdet? Nohát én folytatom. Te jó fiu vagy Peti, de énnekem ne hordj almát és ne törd a fejed kezdéseken.

PETI
(panaszosan).
Van valakid, ugy-e?

ZSUZSI
Van is, nincs is. De mert te tudod, milyen nehéz az, ha valakinek van is, nincs is, hát neked elmondom.

PETI
Csak azt mond meg, hogy juhász-e?

ZSUZSI
Nem.

PETI
Hát?

ZSUZSI
Király.

PETI
Király? Csak nem Heródes!

ZSUZSI
Nem.

PETI
Hát hun találkozol te királyokkal?

ZSUZSI
(fejét lecsüggesztve).
Álmomban.

PETI
Az semmi.

ZSUZSI
De nem semmi az, hallod. Minden éjjel ugyanaz az alak, ugyanaz az arc jelenik meg és ugyanazon a hangon szól hozzám. Mikor alszom, azt gondolom, hogy ébren vagyok s mikor ébren vagyok azt gondolom, hogy szomorút álmodom. (Lehajtja a fejét.) Ne mondd el senkinek.*)

*) Ez az utolsó mondat ne legyen erős, ne mondja a bojtár szeme közé, hanem inkább álmodó arccal, félvállról. Mert hiszen neki nem olyan nagy kérdés az elmondás, vagy el nem mondás, mint maga az álom.

(Bemegy a sátorba.)

Csurka jön.

CSURKA
(Andráshoz).
Jó estét, szerencsés jó estét kivánok.

ANDRÁS
Megint itt vagy?

CSURKA
Hun legyek? Itt a juhok mellett akad egy kis meleg. Se szűröm, se bundám, sem éjjeli párnám. Hadd alugyak itt a juhok nyoszolyáján.

ANDRÁS
Hát az ördögök prófétáját hun hattad?

CSURKA
Jeruzsálem felé magánosan baktat.
Vót egy fél libája, elköltöttük ketten.
De a tarisznyáját nyögve emelgettem.
Hát csak idébb álltam.

ANDRÁS
Nohát itt hálhatsz a szárnyék oldalában.
(Mind a ketten el.)

Magda és Peti.

MAGDA
No?

PETI (búsan).
Beszéltem vele.

MAGDA
Mit mondott?

PETI
Valami álomkép, kibe belebomlott.

MAGDA (hitetlenül).
Álomkép, csak beszéd.

PETI
Tanits meg hát hogyan?

MAGDA
Először csak sóhajts. (Sóhajt.)

PETI
Jaj isz sóhajtottam.

MAGDA
No most én vagyok ő.

PETI
Jó.

MAGDA
S te a szeretőm.

PETI
Jó.

MAGDA
Először hát nézz rám, édesen, epedőn.

PETI
Jó így?

MAGDA
Jó. (Kis szünet.) Tedd most a kezed a kezemre. (Kis szünet.)

PETI
Hogyan nem jutott ez előbb az eszembe! ( Szünet.)

MAGDA
Most a kezed csusztasd át a derekamra, (Szünet.) fejemet én némán lehajtom válladra.
(Szünet.)

PETI
Hát most mit csináljak?

MAGDA
Szoríts (szünet) és csókolj meg. (Átkarolja Petit.) Csókolj meg, hogy az a jó Isten áldjon meg.

PETI
Óh de kedves lecke, de édes vagy, Magda!

MAGDA
(fölocsudik. Félkézzel a haját tapintva, némán néz Petire).
Holnap majd folytatjuk. Most maradj magadra. (Hátrálva néz Petire s befut a sátorba.)

PETI
(Hosszan néz utána, aztán ledől aludni).

MÁTÉ
(az előbbi tűzre galyat vet, s leheveredik).

ANDRÁS
(botra támaszkodva áll.)

MÁTÉ (álmosan).
Bezony András testvér, furcsa időt élünk.
Ide-oda terelik a népet, mint a birkát.
Hát birka az embör?

ANDRÁS
Bezony birka, testvér.
A császár szömébe
csak nyáj a mi népünk.
Hol fejik, hol nyirják,
hol pedig egyszerre ezrivel levágják.

MÁTÉ
A csecsemőket is papirosra írják.
Tengör sok az adó, s mindennap növekszik.

ANDRÁS
Az adótul még a kódus se menekszik.

MÁTÉ
Szegény nép szivébül de sok panasz fakad.

ANDRÁS
Nem szánt vet a császár, de mégis ő arat.

MÁTÉ
Vajjon igaz-e, hogy jön az ég szekerén,
akit rég várton vár minden földi szegény?

(Csillagfény.)

ANDRÁS
Mese az csak testvér! Ha mese nem vóna,
akkor a messiás már el is jött vóna;
zsarnokság nem ülne ezen az országon:
uj rönd volna rég e zavaros világon.

MÁTÉ (álmosan).
Dehát az a csillag?
(Ledől és alszik.)

ANDRÁS
Az a csillag néma.
Nem beszéli ki, hogy mi az ég szándéka.

ZSUZSI
(szűrt hoz ki és az előtérbe fekszik Andráshoz).
Nem tudok aludni. Apó nagyon hortyog.

ANDRÁS
Feküdj itt kis hugom. Amig én virrasztok.
Szünet.

ANDRÁS
(a tűzre vet).
Álmos vagyok. Nézzük körül a karámot.
Ez talán elűzi szememről az álmot.
(El.)

ZSUZSI
(félkönyéken).
Óh messiás, akit vár a világ,
s kiről ma susog fű, fa és virág:
téged kérlek, ha álmom képe jő,
legyen valóság a jelen s jövő.
(Ledől s alszik.)
Ugyanaz a zenekezdet, mint az I. felvonás álomjelenetében, a szinre fátyolkárpitok ereszkednek s elfödik a háttért s az alvókat.

Boldizsár jön.

BOLDIZSÁR
(Ugyanaz a ruha, amelyben az első felvonás álomjelenetében volt.)
Zsuzsám! Ébredj hát föl, szivem gyémántja te!

ZSUZSI
Úgytetszik, mintha csak most dőltem volna le!

BOLDIZSÁR
És nem omolsz-e két szerelmes karomba?
(Kitárja a karját.)

ZSUZSI
Várj egy pillanatra egy rövid szavamra:
Mióta hozzám jársz, nem tudom hogy vagyok:
Mikor vagyok ébren? és mikor álomban?
Ha megszüntethetnénk ezt a varázslatot...

BOLDIZSÁR
Óh Zsuzsám ezt csak én szeretném legjobban.
Mit tegyünk?

ZSUZSI
Térdelj le. Kérjük a nagy eget:
lássunk igaz képet az álomkép helyett.
Lássuk meg például harmincegy nap mulva
mi van a jövendő tükörébe írva.
(Letérdelnek.)
Add meg Isten, add meg...

BOLDIZSÁR
Add meg Isten, add meg...

ZSUZSI
A mi kérésünket...

BOLDIZSÁR
A mi kérésünket.

ZSUZSI
Nyugtasd meg végtére...

BOLDIZSÁR
Nyugtasd meg végtére

ZSUZSI
Szerelmes szívünket...

BOLDIZSÁR
Szerelmes szívünket.

ZSUZSI
Most már megölelhetsz.
(Megölelik és megcsókolják egymást.)

A szín átváltozik zöld síksággá, amelyen sátorok vannak, s a távolban ménesek. Az előtérben ősi ruházatu magyarok lobogós ingben, gatyában, piros saruban; mentéjök vállra vetett. Némelyiknél íjj van; valamennyi kardos. Süvegükön ékes forgók. Oldalt királyi sátor.

ZSUZSI
Mily idegen táj ez! Hol vagyunk Boldizsár?

BOLDIZSÁR
Ez az én országom, amely trónjára vár.

Menyhért király jön lassu lépésekkel.

ZSUZSI
És ez a nép itten?

BOLDIZSÁR
Ez az én hű népem.
Itt van királynétok.

MIND
Éljen! Éljen! Éljen!

ZSUZSI
És az agg ember? (Hozzá repül.) Oh apám, jó apám!

MENYHÉRT
Hát nem feledtél el, te kedves jó leány?

ZSUZSI
Csakhogy ujra látom galambősz szép fejed!
Oh hadd csókolom meg áldott öreg kezed!

MENYHÉRT (könnyezve).
Csakhogy együtt vagyunk végre valahára.
(Magához öleli Zsuzsit és Boldizsárt.)

BOLDIZSÁR
Együtt is maradunk, együtt mind a hárman.
Kértem az istent, hogy megérnem engedje,
hogy elhozhassalak ide napkeletre
s beteljesült vágyunk, ugye szép virágom?

ZSUZSI
Nem lehet ez való, ugy-e hogy ez álom?
(Tapogatja Boldizsárt és apját, a földet, a sátort stb.)

BOLDIZSÁR
(maga is kétkedőn, a homlokán a kezét átvonva).
A boldogság mindig álom e világon.
A boldogtalanság mindig ébredés.

ZSUZSI
Akkor ne ébredjünk soha Boldizsárom.
Az ilyen álomnak száz év is kevés.

BOLDIZSÁR
A főpap itt áll, hát esküszöl-e vélem?

ZSUZSI
Félek, hogy eloszlik ez a boldog álom.
(Nők fátyolt tesznek Zsuzsi fejére.)

FŐPAP
(tornyos süveg, fehér, bokáig érő köntös, aranyos kard az ővén).
Az egekben lakó nagy isten nevében
Minden áldásomat e párra bocsátom.

MIND
(Éljen-zúgás).

BOLDIZSÁR
Áldozz fehér lovat és fehér galambot,
Száz cimbalom verje az ünnepi hangot.
A mezőn versenyző paripák fussanak.
A népnek száz hordó jó bort csapoljanak.

MIND (éljenzés).
(A háttérben oltártűz gyullad ki.)

BOLDIZSÁR
És most szivemnek bálványképe te
Szerető karomba feküdjél bele
Lábod ne érjen hitvány földi porba,
Szivemről szállj be ősi sátoromba.
(Fölemeli Zsuzsit és a sülyesztő mellett leteszi. A zene zavarosan megáll. Minden eltűnik.)

ZSUZSI
(föltérdel. A szemét dörzsöli, aztán föláll).

ANDRÁS (visszatér).
Mi bajod, mért nem alszol?

ZSUZSI
Nem látott semmit?

ANDRÁS
Nem.

ZSUZSI
Sátorokat? népet? egy királyt? egy öreg embert?

ANDRÁS
(a fejét rázza).
Egy szunyogot se.

ZSUZSI (maga elé).
Álom volt megint. Minden elrepült.
Igazat kértem az égtől. Beteljesült?
Nem lehet. Oh hiszen apámat is láttam.
Nem valósulhat meg ennyi édes vágyam.
(Szomorun bemegy a sátorba.)

(Csillagfény.)

ANDRÁS
(félkönyéken a botjára támaszkodik s az eget nézi. Álmosan tünődve).
Mily különös csillag, ez a szép új csillag,
S mint valami vándor, magányosan ballag:
Jeruzsálem felől jön a magas égen
S felénk halad szépen.
Ki őrzi odafenn az ég csillagait?
Ki őrzi mint pásztor a maga juhait.
(Kis szünet.)
És ki gyújtotta meg ezt az új csillagot
A mely a többinél nagyobb fényben ragyog?
(Kis szünet.)
A ki ezt a lángot az égben gyujtotta,
emberi testbe is adhatna ily lángot...
Egy ember, akinek szép, nagy lelke volna,
jobb rendbe tehetné a földi világot.
(Letérdel.)
Égnek, földnek ura, ember teremtője,
Küldj ember-csillagot e szomoru földre!
Teremjen köztünk egy jóságos hatalom,
kinek hajoljanak a földi királyok,
mint a virágok a füves patakparton,
amerre hajlitják a szelid hullámok
küldd el követed, ki megtanitson élni,
bizni az egekben, hinni és remélni;
Ki a lesujtottat szivére emelje;
lágy kezével szemünk könnyét letörülje,
s a mikor végezzük földi életünket,
vezesse fel hozzád elfáradt lelkünket.
(Fejét lehajtja.)
(Hosszu szünet. Hóesés.)
Esik a hó... Milyen álmos vagyok.
Álljunk. (Feláll.) Még éjfél sincs. Addig nem alhatok.
Brr. De zordon tél ez. Elalszik a tűz is.
Máté! Kelj fel kissé! Hadd aludjak én is.

MÁTÉ
(nyujtózkodik).
Minek kőtöttél fel: oly szépet álmodtam.

ANDRÁS
Mit te?

MÁTÉ
Hát a csillagos ég meghasadt álmomban.

ANDRÁS
Hát osztán?

MÁTÉ
Osztán mint a méhe, mikor rajnak lódul,
A sok szárnyas angyal az égbül kitódult.

ANDRÁS
Ejnye ez szép lehetett! Osztán visszamentek?

MÁTÉ
Dehogy mentek, inkább lefelé indultak
Gyorsan ereszkedtek, úgy hogy szinte hulltak.
Mintha ezer rózsa szállana kerengve,
Úgy szállt a sok angyal ide Betlehembe.
(A hóesés eláll.)

ANDRÁS
Sajnálom, hogy ezt az álmod elzavartam.
De őrködj egy kissé, mert elálmosodtam.
(Lefekszik Máté helyére.)
A csillag előtünik.

MÁTÉ (járkál).
Mind úgy alszik, mint az összeesett duda.
Node máma nem is csuda:
hideg van. Meleg a suba.
(Felhág a pálmafára. Néz balra.)
Hány óra löhet mán. Talán tizenkettő!
Tizenhárom is tán, tudja a teremtő.
(A feje fölé néz.)
Ni a csillag, ihol-e! de megnyőtt a fénye
Mint ma este a nagy messiás reménye.
A csillag, az igaz. A remény, az álom.
(A csillag félig elborul.)
Rózsaszinü felleg szomoru határon.
(Jobbra néz. Felhág a kőre, amelyen Peti ült.)
Micsoda fehér fény van amoda távol!
(Felhág az ágas fára s ujra néz.)
Azt gondolnám, hogy a mi istálónk lángol,
De ilyen fehér fényt tűz nem áraszt soha.
Felköltsem-e őket? No ez egy új csoda.
Annak a csillagnak tükörfénye volna?
Dehát hol a tükör? S nem is olyanforma.
Azt gondolnám, fénye a fölkelő holdnak,
Dehiszen most nincs hold. No, majd megtudjuk holnap.
(Csillagfény.)
(Leszáll és bólintgat.)
No ez mégis szörnyü: mi álmosit engöm?
Csakúgy kókadozik belé testöm-lelköm.
Mintha három napig nem aludtam vóna,
valami lakziba dudálgattam vóna.
(Leül.)
Ez a sok fényesség ez álmosit nagyon.
Lekönyökölök. Igy talán jobban birom.
(Lekönyököl és elalszik.)

Misztikus halk zene, egyre erősödő. Teljes csillagfény.

Egy angyal jön.
(Kiterjesztett nagy szárnyakon, felülről ráhulló káprázatos rózsaszinü fényben ereszkedik a magasból.)

ANGYAL (mosolygó arccal, nagy hévvel)
Ébredjetek pásztorok!
Örömet jelentek!
A messiás megszületett!
Gyertek velem, gyertek!
(A pásztorok félig felülve, rémületbe fagyott, de mégis örvendő arccal bámulnak az angyalra.)

Kárpit.

HARMADIK FELVONÁS.

(Kősziklás havas domb. A sziklák közt üregek és repedések. Barlangszerű istáló. Ennek közepén Mária ül szénán, amely ugy van összerakva, hogy a hátát is megtámaszthatja. Előtte x-lábakon álló kis hordozható jászol. Az előtérben József szekercével farag bölcsőtalpat a jászolkához. Mikor a kárpit felszáll, utolsókat csap rajta, s beilleszti a jászolka lába alá, hogy a jászolt ringatni lehessen. Mind a kettő fején vékony aranydrótból való aureola. A háttérben ökör és szamár fejjel felénk fordulva esznek a nagy jászolból. A barlang kövein különféle hárfás, hegedüs és trombitás angyalok ülnek és lebegnek; valamennyi nagyszárnyu.)

Misztikus rózsaszinü fény. A barlang külseje hóval van boritva. Néhány hóval fedett pálmafa és kaktusz is látható.

ÉNEK
Dicsőség! Dicsőség mennyben az Istennek
Békesség, békesség Földön az embernek.

Az ének után való szent zenébe lépéses vidám dudahang elegyedik s lassankint ez dominál. Pásztorok jönnek mind. Arcuk és mozgásuk bámulat és öröm és tisztelet kifejezése. Bertalant és Borist egy-egy botra ültetve hozzák. Mögöttük egy perc mulva a három király az első felvonásbeli ruhában. Leghátul Ordas a vezetőjével és Csurka. Amint belépnek: az angyalok zenéje csak addig hangos, míg mindnyájan le nem térdepelnek. Legelől Bertalan és a juhászok, ezek mögött a királyok. András bárányt tart a nyakába körítve. A zene elhalkul s amíg egy-egy beszél, csak zümmögő.

BERTALAN
Áldott kis messiás, nemzetünk reménye,
köszönt először a szegény pásztor szája!

ANDRÁS
Üdvözlégy egeknek földre leszállt fénye!

BORIS
Üdvözlégy Istennek testté vált igéje!

GÁSPÁR
Köszöntünk messiás, királyok királya!

MIND
(fölemelt kézzel, örvendő arccal, összekeveredő meleg kiáltással).
Üdvözlégy messiás!

MÁTÉ
Itt ez a szép kecskebőr:
tenéked ajánlom,
szent lábacskád meg ne fázzon
égi tulipántom.
(Leteszi a bőrt a jászol elé. Erre rakja a többi az ajándékot.)

BERTALAN
Három arany, most verték,
fogadjátok tőlem.

BORIS
Ruhácskára, csizmácskára
tellik ebből bőven.

PETI
Hadd toldom meg még egygyel,
evvel a szép fényessel.

ANDRÁS
A legelső bárányom
Jézuskának ajánlom.

MAGDA
Nem hozhattam egyebet,
csak egy fazék friss tejet.

JÁNOS
Én csak egy kis vajacskát.

EGY JUHÁSZ
Én csak egy kis sajtocskát.

ÁBRIS
Itt a rigóm, új a tolla,
tündérflóta az ő torka,
danójjon a Jézuskának,
a Jézuska szent anyjának.

ZSUZSI
Fogadd ezt a szőnyeget.

MÁRIA
(hátradől és ültében alszik, feje lassankint a háttér felé fordul).

JÓZSEF (rámutat Máriára).
Csendesen beszéljetek!

A zene adagiora változik.

GÁSPÁR, MENYHÉRT, BOLDIZSÁR, JUHÁSZOK
(ajándékaikat Józsefhez intézett kézmozdulatokkal magyarázva rakják tovább.)

A háttér elváltozik: sürü sötétkék homályból előbontakozik Krisztus élőképe, amint a keresztfán függ két lator között. Megfelelő fájdalmas zene. Dörgés.

MÁRIA
(összerázkódik s fölébred. Bámulva néz a pásztorokra s kezét átvonja a homlokán):
Oh, mily borzasztót álmodtam! (A bölcsőhöz. Arcának fájdalmas kifejezése boldogan mosolygóvá változik. Az égre néz:)
Magasztalja az én lelkem az Urat és örvendezik az én lelkem az én üdvüzitő Istenemben.

A zene a felébredéskor hirtelen édes melodikusra változik.

JÓZSEF
(Máriához hajlik, szót vált vele és előbbre lép.)
Köszönöm édesim a kisded nevében

MIND (felállnak.)

JÓZSEF
Mindnyájatok szívből jött üdvözletét
Boldogok vagytok ti, egyszerü pásztorok,
mert ti láttátok az Ég jövetelét.
S boldogok vagytok ti jámbor fejedelmek,
hogy megértettétek: csillag mért ragyog?
Mert bizonynyal mondom, hogy e kicsi gyermek
Minden, földön élő embernél nagyobb.

BERTALAN
(meghökken. A feleségéhez).
Jaj, végünk van!

BORIS
Meghalunk.

BERTALAN
Ez utolsó napunk!
(Ijedten iszik.)

JÓZSEF
Ajándékot hoztatok az ég szülöttének
Jézusnak ád eztán is, ki ád a szegénynek.
De kérjetek ti is az ő nevében bármit,
bizton megadja az ég, ha javatokra válik.

ANDRÁS
Nem kérek mást, csak jó legelőt.

EGY JUHÁSZ
Jó termést mindenekelőtt.

JÁNOS
Én csak egy új subát.

MÁTÉ
Én csak egy új dudát.

BERTALAN
(szepegő sírással).
Kérem a Jézuskát, ha már meg kell halnunk
Még egy kis darabig... ha lehet... had éljünk
Csak még öt esztendőt...

BORIS (oldalba löki).
Ötvenet, te bagoly!

BERTALAN
Vagy hatvan esztendő hadd jusson még nekünk.

JÓZSEF
Ha az Isten jónak látja, hát megadja.

BERTALAN
Haj, micsoda erő szállott a lábamba.
(Táncoló mozdulatokat tesz.)

BORIS
Teremtő szent Isten: ugrok mint a labda.

BERTALAN
Tyuhaj!
Ugranak vagy kettőt, aztán letérdelnek.

CSURKA
(kiveszi a kalapjából a darutollat s leteszi az ajándékokhoz).
Felséges Krisztuskám, nekem nincs egyebem
Hátamon a házam, keblemen kenyerem
Dehát neked úgyis van már kincsed szépen
(az ajándékokra mutat).
Csókolom a lábad, inkább te adj nékem.

JÓZSEF
Válassz.

A zene eláll.

CSURKA
Nem arany, nem ezüst, amit én kivánok,
hanem ott egy furcsa szép muzsikát látok,
Egy magasan ülő angyalnak a hegedűjére mutat.
amelynek keresztbe jár a micsodája.
Hej, de fáj a sívem ilyen muzsikára.
Az angyal lenyujfja a hegedüt.

CSURKA
(Örömtől reszketve kapja el. Remegve illeszti a nyakához. Egy ügyetlen vonórántás. Disszonáns hang. Megrémül. Újra meg újra próbál. A hang egyre szebb és szebb. Ide-oda forogva húzza, örömtől őrjöngő arccal folyton forogva távozik. A zenéje egyre halkul, végre elvesz a távolságban. A kalapját ott felejti.)

JÓZSEF (Ordashoz).
S te agg világtalan, ki némán állsz itten,
Nincs-e kívánságod? Megadja az Isten.

ORDAS
(a fejével nemet int).
Boldog vagyok uram, s bárha világtalan,
szivemben az új kor égő világa van:
hallom az ég szavát, mely a földre zendül,
Megkaptam részemet a dicső örömbül.
(Szeméhez kap).
Mi ez?! Tündéri fény! Oh uram Istenem,
Elsőt akit lássak, üdvözitőm legyen!
(A jászolhoz rohan, aztán letérdel.)

JÓZSEF
S ti némán álltok-e, bölcs jámbor királyok?

GÁSPÁR
Oh uram, minket az ég bőven megáldott.

JÓZSEF
Mégis, mintha sírna az egyik szemetek.

GÁSPÁR ( fájdalmasan).
Ki adhat a kihült halottnak életet?

TÜCSÖK
(a háttérben lévő sziklát nagy robajjal elguritva, előjön és bámulva áll).

GÁSPÁR
Fiam, édes fiam! (Hozzárohan.)
(Felhangzó zene, mely Menyhért szólásakor ismét elcsendesül.)

MENYHÉRT
Te szent nő, vagy te szent nagy férfiu, a csodáknak e fényes éjjelén, oh mondd meg, ím a térdemen könyörgök: a leányomat hol lelem meg én.

ZSUZSI
(a hangra megfordul).
Apám! Ismerj reám! (Átöleli.)

BOLDIZSÁR
Zsuzsikám! (karjait kitárja.)

ZSUZSI
Boldizsár! (Az ő karjába omlik, s mind a kettőt átöleli.)

BORIS (Bertalanhoz).
Nézd. Királyi leány!

MÁRIA
(ölébe veszi a gyermeket. A fején levő aureola nagy fénnyel ragyog.)

JÓZSEF
(csendet int. Az ő aureolája is kigyullad.)

MIND (letérdelnek.)

MÁRIA
(a bölcsőt ringatva, dajkásan altatja a kisdedet, mialatt az angyali kar az alábbi ismert egyházi éneket énekli orgona-kisérettel):

KAR
Szűz Mária, e világra nékünk,
szent fiát hozá.
A jászolba helyheztetvén őtet,
imígy ringatá:
Aludjál én virágom!
Nyugodjál galambom!
Édes fiacskám,
rózsabimbócskám!
(Az éneket néhány orgona-akkord fejezi be.)

VÉGE.

*

(Forrás: Ez a dokumentum a Heves Megyei Elektronikus Könyvtárból származik.)