Sok télből nem emlékezem
csak a napforduló-napokra,
páratlan volt az mindegyik,
s megismétlődtek mégis újra.
S e napoknak egész sora
úgy lassacskán tevődött egybe -
egyszeri napokból midőn
az idő, úgy tűnt, áll csak egyre.
Szerit-számát mindnek tudom:
útján a tél elér középre,
áznak utak, folynak tetők,
s melegedni nap száll a jégre.
S mint álomban, a szeretők
sietve egymáshoz hajolnak,
s a seregélydúcok a fák
csúcsán a hőtől olvadoznak.
S a számlapon a mutatók
lustán mozognak, egyre késnek -
évszázaddá nyúlik a nap,
s vége sosincs az ölelésnek.
1959.január
(Ford.: Sulyok Vince)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése