Halad, percre sem áll meg,
telik-múlik az éj,
túl a világ mély álmán
egy gép felhőbe ér.
Elnyelte már a pára,
a ködben elmerült,
mint kis öltés ruhán, vagy
jel a fehérneműn.
Alatta fényes bárok,
idegen városok,
kaszárnyák, gőzkazánok
és pályaudvarok.
A felhőkre vetülve
két szárny árnyéka ring.
Riadt rajokba gyűlve
csillag, bolygó kering.
És rettenetes ívben
a végtelenbe fut,
más mindenségbe ível
a rejtelmes Tejút.
A határtalan térben
világok izzanak,
fűtőház-, pincemélyben
fűtők virrasztanak.
Párizs tetői alatt
vénusz vagy Mars lesi
a plakátot, mely a nap
revüjét hirdeti.
De valaki nem alhat,
csak virraszt egymaga;
vele fiygel és hallgat
a vén padlásszoba,
s úgy néz fel a bolygóra,
mintha a teljes ég
személyes gondja volna,
bajában menedék.
Dolgozz csak, ne aludjál,
munkád félbe ne hagyd,
pilóta, csillag módján
mindig ébren maradj.
Művész, el ne aludj ma,
és meg ne add magad -
az örök-idők túsza,
s az idő foglya vagy.
(Ford.: Gömöri György)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése