Az ifjúság szép kertébe
Vas korláton néztem át.
Arany
A magyar közélet még kórálmában szendergett, csak az irodalom volt ébren s fáradozott a nemzet eszméltetésén, mikor ARANY JÁNOS 1817 március 2-án, a nagy alföld délkeleti részén, Nagyszalontának, a biharmegyei református hajdúközségnek egy kis parasztházában világra jött. Mire fölserdült, megelevenült ugyan a közélet, de ő származásánál fogva, 1848 előtt, úgy sem elmélkedhetett volna a nemzet politikai vezérei közé, bármily arravalósággal született volna is. Szülei ARANY GYÖRGY és MEGYERI SÁRA, néhány holdnyi föld gazdái, Szalonta többi népével együtt földesúri fennhatóság alatt éltek, s ép úgy hiába pereltek nemességük elismeréséért armálisuk alapján, mint a község lakosságának hajdú törzse BOCSKAI-tól eredő kiváltságának érvényeért.
A bölcs Gondviselés azonban olyan tehetséggel bocsátotta útjára, a mely akkor is érvényesülhetett. A későn szülött gyermek törékeny testébe, a ki előtt nyolcz testvére kis korában elhalt, nem öntött sok küzdő erélyt és cselekvő ösztönt, hanem erős ész mellett ábrándozó hajlamot, bánatra és vidámságra hangolódó lelket, a fenség és furcsaság iránt eleven érzéket, s kedvet olyan képzeleti alkotásra, melylyel hangulatait érzéki formákba tudja testesíteni, - egy szóval művészi, költői tehetséget.
Megadta a fényes szellemet, de szinte minden egyebet megvont tőle. Röghöz kötött szegény szülők, félreeső jobbágyközség, kisszerű viszonyok, otthon is, az egész országban is: hol marad az Istenadta magyar költői genie a fejlődés lehetőségére nézve boldogabb népek nagy költői mellett, a hogy egy GOETHE, egy HUGO VICTOR, egy TENNYSON fejlődhetett? Gyönge testalkata, lelki érzékenysége majdnem elviselhetetlenné tette számára a küzdelmet is.
Mégis legalább szellemének megvolt az erélye, hogy lehetőleg megszerezze fejlődésének szükségleteit s talajának és környezetének minőségét is a maga szervezetének fölépítésére fordítsa, mint a hogy a fa a sziklába is beleveri gyökereit s onnan is tápláló erőt szed magába. A sok gátló tényező mellett pedig voltak egyes kedvező mozzanatok is.
A zsenge gyermek meddő életküzdelmek sóhajait halhatta a puritán erkölcsű, már hajlott korú szülők ajkáról, de egyúttal az Isten rendelésein való megnyugság igéit, a családias szerete nyájas szavát, az emberek iránti igazságosság, tisztesség, egyszóval az erény tanításait. Ezek a hatások voltak első alapjai a költő mély érzésének, komoly életfelfogásának és rendkívül finoman fejlett erkölcsi érzékének.
Szelleme sem maradt ápolás nélkül. Az apa értelmes és némi deák szóhoz is értő ember volt s korán megtanította az eszes fiút a betűkre, olvasni a bibliát és a ponyvairodalmi históriákat, elmondani a latin Miatyánkot és Hiszekegyet, énekelni a zsoltárokat és dicséreteket. A szalontai lakosság ahhoz a tiszántúli kálvinista néphez tartozik, mely a magyar fajtának egyik legtipikusabb csoportja eszének átható világosságával jellemének rideg egyenességével munkás kezének aczélos erejével, i-ző beszédében a magyar észjárás és szólás legtörzsökösebb fordulataival. Egyházi és szellemi központja e csoportnak Debreczen; onnan kapták a községek lelkészeiket s a nagyobbacska helységek kis gimnáziumai a debreczeni anya-kollégiumnak voltak „particulái", mintegy fiókjai. A szalontai népnek különleges történeti emlékei is voltak, egészen a sazbad hajdúság és a török világ koráig. A mélázásra hajló fiúcska mohón hallgatta apja és a helybeliek elbeszéléseit a régi időkről, a községben emelkedő csonka őrtoronyról, a határ emlékezetes pontjairól, az egykori falvak puszta helyeiről, a Sziget-tóról, a Testhalomról.
Szerette a népdalokat és a könyveket; s első olvasmányai közt voltak KÁROLI GÁSPÁR bibliája, MOLNÁR ALBERT zsoltárai a debreczeni énekeskönyv, HALLER Hármas istóriája, GVADÁNYI Falusi nótáriusa és Rontó Pálja és CSOKONAI versei, részben szintén annak a vidéknek kedves könyvei. A népnyelv és a régi magyar nyelv, a népköltés és a hagyományok együtt hatottak rá, és szellemének gyökerei már ekkor kezdtek lebocsátkozni a néplélek talajába és visszafelé a századokba. Innen fejlődik rendkívül erős faji jellege és történeti érzése. A mellett gyültek elven szemléletei is, élvezte az alföldi látás korlátlanságát, az égbolt csorbátlan szépségét, a hajnal és az esthajnal teljes pompáját, a tiszta, szabatos kőrrajzokat, a tárgyak erős plasztikáját, s ábrándos képzelete elmulatott a délibáb játékain és a felhőzet fantasztikus változásain.
Éles szeme volt a tárgyak jellemző alakjának, színének, mozdulatának felfogására; meglátta az emberek jellemző testi sajátosságait, tipikus és egyéni vonásait, mozdulatait, lelki természetét. Jó füle is volt, a jellemző nyelvi alakulatok és kifejezések iránt, a dallam és ritmus sajátosságai iránt. Korán elkezdett minden jelenség mögött lelket látni, s minden mozdulatot érzéki szemlélethez kötni. Egyaránt ébredezett természeti és lélektani, néprajzi, történeti és művészi érzéke, megismerő és alakító ösztöne. Egyre nem volt ügyes: testi dologra; de ennek a fogyatkozásának is megvolt a haszna, mert megkönnyítette szüleinek az elhatározást, hogy tanulásra bocsássák.
Tanulását a gimnázium hatodik osztályáig otthon végezhette, a szalontai partikulában hat éves korától tizenhat éves koráig. Játszva megtanulta a tanfolyam tárgyait, olvasta a római klasszikusokat, megismerkedett a német nyelv elemeivel, sőt a kor szokása szerint latin verseket is írt. Magyarul már az első grammatikai (első gimn.) osztálytól fogva verselt; a felső osztályokban pedig már halomra írta verseit s a kis poéta híre már városszerte elterjedt. Mindez jó volt technikai gyakorlatnak. Az akkor irodalmat, az Aurora költőit, KISFALUDI KÁROLY-t, VÖRÖSMARTY-t, BAJZÁ-t, még nem ismerte, sőt KAZINCZY körének, az egész neologiának íróig sem. VÁLYI NAGY FERENCZ, GÁTHI eposzait, DUGONICSA regényeit olvasgatta, tanítói CSOKONAI-t tűzték eléje például és KOVÁCS JÓZSEF mesterkélt rímeit bámultatták vele. Mikor az első Aurora kezébe került, az új modor inkább elidegenítőleg hatott rá. De utóbb belenőtt a klasszikai óda korszakába, onnan eljutott az Aurora és az Athenaeum költőiknek modorához, a romantika a német dal iskolájába, s a maga fejlődésében végig élte a magyar költészet három századnegyedes fejlődését, BESSENYEI korától a PETŐFI és a maga koráig, a míg PETŐFI-vel együtt megtalálta a költői művészetnek nemzeti és egyéni útját.
1833-ban eljutott Debreczenbe az ősi kollégiumba, a hová tudományszomja, CSOKONAI nimbusza, a maga emelkedésének reménye vonzotta. De szegénysége miatt alig birta elvégezni az első félévet, s mivel nem volt erélye a nyomorral pironkodva kzdeni, 1834 márciusában Kisújszállásra ment ideiglenes tanítónak, hogy költséget szerezhessen tanulmányai folytatására. Szerencsére a kis városban is megtalálta önművelésének forrásait, rectorának, TÖRÖK PÁL későbbi ref. püspöknek válogatott könyvtárában; folytatta Debreczenben kezdett franczia olvasgatását, a németben SCHILLER-ig vitte megismerkedett az újabb magyar irodalommal és fordítgatta az Aeneist. Friss kedvvel, jó ajánlatokkal tért vissza egy év múltával Debreczenbe, ott hamarosan az osztály elejére vergődött. De őt már nem elégíti ki az akkori iskola eszmevilága. Szelleme gyorsabb haladást követel. Művészi ösztöne lázongva dörömböz lelke kapuján és kitörni készül. Erős szemléleteit formáló ereje új képekké alakítja: festő akar lenni, majd szobrász int Ferenczy, a magyar szobrászat hírnévre kapott úttörője.
Ha művésziskola lett volna az országban talán művészetünk nagyjai közt emlegetnők. De azt sem tudta, hogyan kezdjen a pályához. Közelebb volt az az alkalom, hogy színész legyen. Az akkortájt (1835) megnyílt debreczeni színházban jó társulat működött. Arany, a mikor tehette, látogatta az előadást, vagy legalább a színház körül kíváncsiskodott. És elfogta valami mondhatatlan vágy, a honvágy a művészet országa felé.
Jó zenei érzéke volt, énekelni is tudott. Váltig küzdött benne a kötelességérzet, a szüleire való tekintet, a kik ügyvédet, papot vagy tisztviselőt vártak jóeszű fiukból; de szemét elkápráztatta a színügy nemzeti és művészi varázsa, s nem várva a hátralevő pár hétre sem, februáriusban a félév vége előtt eminens létére kikérte bizonyítványát és belépett Fáncsy és László társulatába. Életének talán ez volt a legmerészebb, legforradalmibb lépése.
A kiábrándulás hamar elkövetkezett. Mint kezdő, csak segédszerepekhez juthatott. De nagyobb válság érte azzal, hogy a társaság néhány hónap múlva feloszlott. Ő az egyik töredékkel Máramarosszigetig vándorolt s megrettenve látta, hogy a művészet ez avatatlan papjai közt a hüllés lejtője várja. Most lelke másik fele támadt fel és keserű önvád furdalta. Beteg lelkével a magányosságot kereste, de nem talált orvosságot. A kollégiumba szégyelt visszatárni. Hanem elfogta a másik honvágy, az igazi, s elhagyatottságában minden gondolata otthon járt. Mikor egy álmában anyját halva látta, nem volt maradása többé. Kivett járandóságából egy ezüst huszast, s ez czipóval megindulva, Debreczenen át, többnyire gylaog, Szalontára vándorolt.
Megtörve tért meg a szülői hajlékba a három évvel azelőtt nagy reményekkel útrakelt ifjú. Nem hozott szüleinek diszt, inkább megszólást. Az Aranyék fia úr akart lenni, de nem lett belőle semmi. Félbenmaradt deák, a ki komédiássá sülyedt s most hazaéhezett, pedig a kas otthon is üres, mert inséges termés volt. Csak az édesanya szíve kelt a szegény fiú pártjára, az érezte meg vívódásait és bukásának fájdalmát, mely nagyobb volt, mint a világ vélte: az útját nem találó, az útjától elzárt géniusz tragikuma.
A csapás nem jött egyedül. Apját megvakultan találta, anyja egy pár hét múlva kolerában meghalt. A művészet paradicsomából kiűzte egy lángpallosú angyal, s ost a családi tűzhelynél si meglátogatta az öldöklő angyal.
De fellobogott lelkében a beléoltott erős kötelességérzet. Elhatározta, hogy atyja mellett marad s támasza lesz. Támasz nélkül állt maga is, de ha nem volt erélye küzdeni magáért, vállalta a küzdelmet atyjáért.
Szerencsére az elüljárók részvéte feléje fordult s ARANY-t segédtanítónak alkalmazták. ARANY örült a csekély, de biztos kenyérnek. Lemondott ifjúkori álmairól. „Óh, én ifju álmaim!" Nem lesz se szobrász, se szinész, se költő. Még verseit is elégette.
Így végződött életének első szaka. Ez volt pályáján első letörése.
(Forrás: Arany - Négyesy Lászlótól - A költő születésének százados évfordulója alkalmából a Kisfaludy-Társaság ajándéka a magyar tanulóifjúságnak - Bp., Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, 1917.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése