Arany János: Aranyaimhoz* (1847.)

Megjöttetek? de már, de már
Gazdag leszek, gazdag vagyok:
Lám a szerencse rám talál,
Hozzám kapnak az aranyok.

Isten hozott, sápadt fiúk!
Szívünk, nevünk úgy is rokon:
Nosza, ki hogy segítni tud,
Segítsetek bátyátokon.

Régen s nagyon szeretlek én,
Távolban is szerettelek,
Hej, beh sokat törém szegény
Fejem,míg lebűvöltelek!

Ne féljetek, ne fussatok,
Ne, mint ama gaz nép taval:
Alighogy bekopogtatott,
Megint elillant csakhamar.

Ne féljetek, nem bántalak:
Nagyon szelíd ember vagyok,
Csöndes fiókban tartalak,
Hol nincsenek több aranyak.

Sőt még, ha épen mondanám,
Bolond fővel hogy menjetek,
Akkor se hajtsatok reám:
Az istenért! ne higyetek.

Sőt még ha küldenélek is,
Az se legyen nektek zokon:
Ha az ajtón kivetlek is,
Jőjetek be az ablakon.

Sőt akkor inkább híjatok
Több társat is segíteni,
Hogy, ha ismét útat adok,
Ne birjalak elküldeni.

Inkább... de mit beszélek én!
Eszembe jut Peru s hazám:
Mért mindenik oly holtszegény,
Pedig aranyja sok van ám.

Talán, mert az arany ma már
Földhöz ragad inség jele?
Csak gúnyol a világ talán
Szegény magyar költőt vele?

Felelnék rá: de hát minek?
Elhal számon a felelet.
Jó atyafi, hadd fizetek!
Kérem azt a kötlevelet.

*) Midőn Toldim pályadíjt nyert.
A.J. jegyzete
(Forrás: Riedl Frigyes: Arany János munkái - I. kötet, Kisebb költemények 1., - Franklin-Társulat Budapest, magyar irod. intézet és könyvnyomda 1902.)