Közeleg már a nagy tor ideje…
A bőkezű szüretel és temet.
Leszaggatja tőkéről a szemet,
Arany penésszel keni be a lombot,
Szétborzolja a krizantém-kontyot;
S didergő domb keblén bút tarolgat.
Amit érint, annak vére alvad.
Majd árkot ás, hantol bíbor magot.
S széllel rikkant: ami élt, mind halott!
Gúnyra csempült szájjal figyel téged,
Ki vetetlen, meddő élted félted;
S dérvert úton a présházba téved.
Mulat rajtad, - s hörpintget rá nagyot.
S míg rőt bajszán széttörli a habot,
Odasúgja a pityókás csősznek:
Komám! – akik vetnek, azok győznek.
Forrás: Petőfi Népe II. évf. 240. sz. 1957. október 13.
vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése