Az ég alatt ó meg-megállva
csodálom én a felleget,
melyet a rőtszín Nap sugára
bíbor pirosra festeget.
Ma halkan úsznak fenn a kékben
mint szoknyák széle fodrosak,
máskor vihar szaggatja éppen
ruhájukat és rongyosak.
Oly furcsa módon formálódnak,
kereng belőlük száz alak;
olyan csikó, madár meg csónak
mit játszi gyermekkéz farag.
Most fürge nyájuk fényt legelget,
puhán gurulnak, göndörök:
mint pipafüst, mit víg szeleknek
a vén juhász is felpöfög.
Forrás: Petőfi Népe II. évf. 64. sz. 1957. március 17.
vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése