
Nohát,
szerettem volna, ha tegnap látta volna az a kisfiú, amit én láttam. Azt láttam,
hogy hogyan tanítja a nagy fecske a picit röpülni. Fecske anya kiparancsolta a
fiókáit a fészekből a tornác párkányára.
Úgy
gubbaszkodtak ott a buksik, mint az iskolásgyerekek a padban. Fecske apa pedig
kiült az eperfára és onnan parancsolgatott:
-
Gyertek csak csicseri! Bátran csak ficseri!
Hárman
szót is fogadtak és átlibbentek fecske apához. Hanem a negyedik buksi csak
lihegett, pihegett, a szárnyát is megemelte egy kicsit, de aztán csak
visszalépett a párkányra. Csicsergett keservesen, hogy a röpülés nem neki való
tudomány.
-
Nem szégyenled magad? – koppantotta meg fecske anya a fejebúbját. És taszított
rajta a szárnyával akkorát, hogy nyaklevesnek is beillett. Erre aztán mégiscsak
szárnyra kapott a buksi.
-
Messze, messze, messze? – kiabált kétségbeesetten, ahogy a levegőben
bukdácsolt.
-
Erre, erre, erre! – biztatták az apja, meg a testvérkéi az eperfáról.
Tízszer
tették meg egy délelőtt a kis fecskék az utat a tornácról az eperfáig, meg
vissza. Akkor aztán az öregek azt mondták, hogy elég ennyi tudomány egy napra.
Másnap azonban már a háztetőre is kihozták a fiatalokat. Harmadnap pedig már a
szomszédban kóstolgatták a legyet, hogy ott jobb ízű-e, mint náluk.
Azt
is láttam már, amikor a gólya tanította a fiát békát enni. Az anyagólya röpült előre
a békával a csőrében, a fia meg utána. Kétszer-háromszor megkerülték a kéményt,
akkor az anyamadár feljebb röppent és kiejtette csőréből a békát. A
gólyafiaknak röptében kellett azt elkapni. Ha nem sikerült nekik, akkor az
anyja megbúbozta.
Tyúkanyónak
is sok baja van a csirkéivel, míg kitanítja velük az iskolát, mert a
kiscsirkének is nehéz feje van kezdetben.
Bizony-bizony,
mindenkinek tanulnia kell, ha tudni akar!
Forrás: Népújság XI. évf. 211. sz. 1956. szept. 7. péntek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése