G. Riklin: „Hóbortos nagyszülők”

- Tudja maga, ki az a Mark Twain?

Ezzel a különös kérdéssel fordult egy szemüveges, idősebb asszony az órajavító műhely vezetőjéhez.

A javítóműhely vezetője – szintén szemüveges, idősebb nő – szelíden nézett az izgatott ügyfélre, és nyugodtan válaszolt:

- Igen, tudom ki az a Mark Twain.

- Nos, kicsoda?

- Az az ember, akinek az órásmester elrontotta az óráját.

- Nagyon örülök, hogy ilyen művelt. Így tehát azt is tudja, hogy az „Óra” című elbeszélésében az író óva int mindenkit: ne adjátok órás kezébe az órátokat, ha csak jelentéktelen a hiba, mert végleg elrontja.

- Igen, Mark Twain kiváló humorista volt. De ő nem tudott…

- Miről nem tudott?

- Nem tudott a mi műhelyünkről. Mi nem rontjuk el az órákat.

A látogató végleg kijött a sodrából. Mérgesen húzta elő zsebéből az órát és a vezet elé tette.

- Tessék, gyönyörködjék benne. Három nappal ezelőtt vittem el innen kijavítva. Tegnap este megállt és azóta…

Az órásmesternő továbbra is megőrizve hidegvérét, füléhez emelte az órát, könnyedén megrázta:

- Leesett.

- Lehetetlen!

Pedig így van.

- Csak nem gondolja, hogy Petyka?

- Lehet, hogy Petyka. De engedje meg, ki az a Petyka?

Az asszony arcán boldog mosoly áradt szét. Büszkén válaszolt:

- Petyka az unokám. Már nagy legény: nemsokára két esztendős lesz.

- Óh! – kiáltott fel a vezető, szintén felderülő arccal. – Nekem is van egy unokám, Marina. Már ő se kicsi, egy éves és négy hónapos.

- Gyönyörű kor egy nő számára. Engedje meg, kedves nagymama, hogy bemutatkozzam. Szazonova Marija Petrovna fizikamatematika tanár vagyok.

- Örvendek. Foglaljon helyet. Kuprijanova Kira Styepanovna órásmesternő vagyok. Ne nyugtalankodjék, rövidesen járni fog.

- Hova gondol! Már régóta úgy szalad, hogy alig tudom utolérni.

- Nem Petykáról, az óráról beszélek. Hagyja itt, megjavítom. Azt mondja, hogy Petykája már szalad. Óh, az én Marinám se marad egyhelyben egy percig sem.

- S milyen kedvesen csacsog az én Petykám! Csodálatosan figyelmes és kedves fiú. A napokban megkérdezte: „Hogy vagy, nagymama? Hogy állsz a vérnyomásoddal?”

- Az enyém még nem tudja kiejteni ezeket a szavakat. De pontosan mondja: mama, papa. Én nem tartozom azok közé a nagymamák közé, akik azt tartják, hogy az ő unokájuk a legjobb az egész világon. Általában higgadt nagymama vagyok. De őszintén meg kell mondanom: ilyen értelmes gyerekkel még sosem találkoztam.

- Az enyém pedig pajkos, amilyet a világ nem látott. A napokban megtetszett neki az egyik sürgős munkám, s az egészet telerajzolta színes ceruzával. Olyan mulatságos volt, hogy a könnyem is kicsordult a nevetéstől. aztán két éjszaka alatt az egészet újra átírtam.

- Az enyém azt szereti, ha táncolok. Soha éltemben nem táncoltam. Még saját lakodalmamban sem jártam a mazurkát. Most pedig…

- És mit táncol, Kira Styepanovna?

- Főként orosz táncot, azt szereti.

- Az enyém azzal nem elégszik meg. Neki csárdás kell. Próbálkoztam már polkával, de csak legyint, nem érdekli… Jaj, de most elfecsegtem az időt. Szaladnom kell: ebédelek, aztán egy kicsit pihenek, estefelé Petykával a parkban szánkózunk…

- szabad kérdeznem, melyik parkban?

- Itt, nem messze, a sarkon túl.

- Én is ott vagyok rendszerint az unokámmal… Így bizonyára találkozunk…

Nem sokkal ezután egyik este különös verseny színhely volt a park. Az egyik mellékútról két nagymama rajtolt.

Kezdetben a tanárnő csaknem egy fejjel megelőzte vetélytársnőjét, de az utolsó pillanatban az órásmesternő behozta a lemaradást. A gyerekek a szánkón visongtak a gyönyörűségtől és meg voltak győződve, hogy ez így van rendjén.

A nagymamák lihegve leültek egy padra. Mindketten levegő után kapkodtak, de olyan ragyogó szemmel néztek egymásra,mintha a legboldogabb emberek lennének ebben a parkban, ebben a városban, az egész világon.

Elsőnek a tanárnő szólalt meg:

- Bármit is mond, harminc éves korban kellene nagymamának lenni. Akkor még bírja az ember Most pedig úgy kalapál a szívem, majd kiugrik a helyéből…

- Engem meg a köszvény kínoz –tette hozzá az órásmesternő.

- Hát bizony, amit egynémely nagyanya művel, az szinte nem normális.

- Igaza van! Szomszédságomban az egyik nagymama például egész nap kukorékol. Méghozzá akkor is, amikor nincs otthon az unokája. Gyakorol…

- Megdöbbentő. Pedig milyen sok az ilyen hóbortos nagyszülő!

Forrás: Népújság XI. évf. 209. sz. 1956. szept. 5. szerda