Engedje meg Szilveszter éjszakáján,
hogy felköszöntsem ismeretlenül,
igaz, hogy pillanatnyilag nem egy a portánk,
de mindketten magyar poétafélék volnánk:
Ön óceánon túl, én itt belül.
Először is megnyugtatom: ne sírjon,
miközben órabérben verset tákol
ezüsttel mérve mindenik sorát,
messzebb most sem került az óhazától,
mint volt hosszú tizenkét éven át.
Ön átkozódik? Akkor
hát idézem
a terrorban kimarjult éveket,
melyek felett vörös neonbetűkkel
ragyogtak az Aczél-idézetek.
Ön átkozódik? Így hát elfeledte
a dőzsölés bankettjeit, ahol
Sztálin nevére dúlt a drága óbor
s ahol a többi éllovas titánnál
Ön is okádásig lakott a jóból?
Megnyugtatom: az írás élt azért,
nem adtuk el, megőriztük magunkat
s amíg Ön bérmunkáért ezreket
zsebelt be: írtunk íróasztalunknak.
Ön átkozódik? Majd én Ön helyett
egy csontig-vérig sértett nép nevében,
kuss, rossz oroszlán, ahhoz nincs jogod,
hogy átkot bömbölj New York dzsungelében
ne félj, ott fegyver el nem érhet és
hogy mit tettél, e vers se kéri számon,
csupán egy porbasújtott kis nép üdvözletét
röpítem most utánad át az óceánon.
S amíg a pezsgő pukkan, mint a fegyver,
konfetti hull s a fél világ mulat,
egy versmondó halott a sok ezer közül
köszöntse fel Aczél Tamás urat.
Köszöntsenek a pesti házromok,
melyek között úgy lógnak a gerendák,
mint tátott szájban meglazult fogak,
üzenjenek anyák és özvegyek,
kikben a gyász többé le nem lohad.
A bányák méhe mélyén, rács mögül
köszöntsenek az ártatlan rabok
s a tiszta szó nevében, megbocsáss,
ha pallosommal én is nyakadhoz vagdalok.
Vagy azt kívánod, hogy ez éjszakán,
midőn, ki vigad is, sírván mulat,
a láncot-gazdát váltott rossz ebet
kísérje ámulat és bámulat?
Bukott poéta, bérenc tollnok-kalmár,
ha így haladsz, e honban és helyettünk
utóbb belőled lesz a forradalmár
s a tiszta szó tiéd és nem magunk
foggal és körömmel őrzött kincse.
Azért megkérlek milliók nevében:
ha nem tudtál helytállni itt belül,
coki eb,ne ugass odakint se.
Forrás: Petőfi Népe II. évf. 1. sz. 1957. január 3.
csütörtök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése