Még nyár volt akkor. Kora reggel.
A víz tükrén ott ragyogott
az égi Oceán szép kékje
s befestett minden kis habot.
A Duna-hidat épitették,
verték le a cölöpöket,
tempós ütemben énekelve
egy régi munkás éneket.
Daloltak, vidám énekszóval,
nem tartva semmi szünetet,
izmos karjukkal húzták egyre
a hosszú, nedves kötelet
s a fenyőfa fejére közben
ledobbant s dönögött a sulyok
s mi kint a parton lesve-lestük
a vasököl hogyan zuhog.
Ma már itt áll a híd előttünk,
hirdetve annyi hős erőt
s talán most másutt énekelnek
a víz fölött a hídverők,
de tudom, érzem: messziről is,
hogy szivük halkan feldobog
vasárnap, mikor az új hídon
az első vonat átrobog…
Forrás: Bácskiskunmegyei Népujság V. évf. 212. sz. 1950.
december 17. vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése