Bertold Brecht: Két fiú

Egy thüringiai parasztasszony 1945 januárjában, amikor a hitleri háború már vége felé közeledett, az egyik éjszaka azt álmodta, hogy a harctéren lévő fia hívja. És amikor álomittasan kiment az udvarra, hirtelen azt hitte, hogy a fiát látja, amint a kútnál vizet iszik. Meg is szólította, s csak akkor ismert rá, hogy az egyik orosz fogoly az, akit több társával munkára adtak ki.

Néhány nap múlva különös dolgok történtek az asszonnyal. Ennivalót vitt ki a foglyoknak a közeli erdőbe, ahol a facsonkokat vágták ki. Mikor visszafelé indult, ismét látta ugyanazt a hadifoglyot; beteges külsejű fiatalember volt; valaki éppen átnyújtotta neki bádogcsajkában a levest. Fanyar arccal vette át, és ez az arc egyszerre mintha átváltozott volna. Egészen olyan volt, mint az ő fia. A rá következő napokon még több ízben látta az asszony ezt a változást a fogoly arcán, de később aztán vége szakadt a látomásoknak.

Nemsokára megbetegedett ez a fiatal fogoly, s ott feküdt magatehetetlenül a csűrben. Az asszonyt egyre nyugtalanabb érzés fogta el és arra ösztönözte, hogy valami erősítő ételt vigyen a fiúnak. De megakadályozta a bátyja, egy hadirokkant, aki a gazdaságot vezette és a foglyokkal igen nyersen bánt, főleg most, hogy minden recsegett-ropogott és a falu félni kezdett a foglyoktól. Az asszony kénytelen volt meghajolni a bátyja érvei előtt, de valójában maga sem tartotta helyesnek, hogy ezeken az alacsonyabb rendű embereken segítsen, akikről annyi borzalmas dolgot hallott. Elfogta a félelem, vajon mit csinál az ellenség majd az ő fiával, aki valahol a keleti fronton harcol. Már végleg le is tett az amúgy is ingadozó elhatározásáról, hogy ezt az elhagyatott, beteg fiút megsegítse, amikor egy este a hó borította gyümölcsöskertben izgatott megbeszélés közben lepte meg a foglyokat, akik bizonyára azért állottak ott a hidegben, hogy valami rajtaütést hajtsanak végre.

A fiatalember is köztük volt. Reszketett a láztól, és mert igen gyenge lábon állott, a legjobban ő ijedt meg az asszonytól. Most ijedtében csodálatosképpen ismét átváltozott az arca, és az asszonynak úgy rémlett, mintha a fia szemeit és a fia rémült tekintetét látta volna. Ez az élmény szinte marcangolta az asszony lelkét, s bár kötelességszerűen beszámolt a fivérének arról, amit a gyümölcsösben látott, tapasztalt, mégis elhatározta, hogy a fiatalembernek odacsempészi az elkészített sonkadarabot. Ez,m int minden jó cselekedet a „harmadik birodalomban”, nehéz és veszélyes feladatnak bizonyult.

Ennél a vállalkozásnál saját fivére volt az ellenség, de nem volt bizonyos a hadifoglyok felől sem. Mégis sikerült. Eközben felfedezte, hogy a hadifoglyok tényleg meg akarnak szökni, mivel napról-napra nőtt a veszély, hogy a vörös hadsereg előnyomulása folytán nyugatra hurcolják, vagy egyszerűen lemészárolják őket.

Az asszony nem tudta megtagadni a fogoly kívánságait, amelyeket ez jelekkel és tört német szavakkal fejezett ki, hiszen olyan különös élmények vonzották hozzá. Így lassan belebonyolódott a foglyok szökési tervébe is. Adott a fiúnak egy kabátot, és egy nagy bádogedényt. És különös, hogy ettől kezdve a fogoly arcán nem látta többé az átváltozást; az asszony tehát csupán egy idegen fiatalembert segített. Annál nagyobb volt a megdöbbenése, amikor február végén egy reggel kopogtak az ablakán és a szürkületben a fia arcát pillantotta meg. Ezúttal valóban a fia volt. A Waffen SS elrongyolt egyenruháját viselte, csapattestét felmorzsolták. Izgatottan beszélte el, hogy az oroszok a falutól már csak néhány kilométernyire vannak. Okvetlenül titokban kell tartani, hogy ő itthon van.

A parasztasszony, a fivére és a fia a padlás egyik sarkában amolyan haditanács-félét tartottak és elhatározták, hogy mindenekelőtt a hadifoglyokat kell elintézni, mert ha meglátták az SS-katonát, meg egyébként is bajba kevernék őket a rossz bánásmód miatt.

A közelben volt egy kőbánya. A fiú amellett volt, hogy a legközelebbi éjjel a foglyokat egyenként kicsalja a csűrből és megöli. A hullákat azután el lehet rejteni a kőbányában. A fivér azt javasolta: este adjanak még nekik némi pálinkát; ez nem fog nekik nagyon feltűnni. Ugyanis ez az ember a cselédséggel együtt most már igyekezett barátságosabban bánni a foglyokkal, hogy még az utolsó pillanatban esetleg megnyerje a jóakaratukat.

Mikor a fiatalember kifejtette a tervét, észrevette, hogy az anyja megremeg. A férfiak elhatározták, hogy semmiképpen nem engedik közel a csűrhöz. Így várták tele iszonyattal az éjszakát. Az oroszok látszólag hálásan fogadták a pálinkát és az asszony hallotta, amint búsongós dalaikat dúdolgatják. De amikor a fia tizenegy óra felé a pajtához lopózott, a foglyok már eltűntek. Csak tettették, hogy ittasak. A háziak szokatlanul barátságos viselkedése győzte meg őket arról, hogy a vörös hadseregnek igen közel kell lennie.

Az éjszaka második felében meg is érkeztek az oroszok. A fiú részegen hevert a padláson, míg az asszony a rémülettől dermedten igyekezett az SS-egyenruhát elégetni. A bátyja is berúgott; az asszony egyedül volt kénytelen fogadni és ellátni az orosz katonákat. Megkövült arccal, lélektelenül tett-vett a házban. Az oroszok reggel elvonultak, a vörös hadsereg folytatta az előnyomulást. A fiú kialudta magát, ismét pálinkát követelt és azt mondta, hogy ő, ha törik-szakad is, átvágja magát a visszaözönlő német hadseregrészekhez és tovább harcol.

Az asszony meg sem próbálta, hogy megmagyarázza neki: a harc folytatása feltétlen pusztulást jelent. Kétségbeesetten állt az útjába és a testével akarta visszatartani. De a fiatal SS-legény nekivágta anyját a szalmakazalnak. Az asszony feltápászkodott, felkapott egy dorongot és leütötte az őrjöngő fiút.

Még ugyanaznap délelőtt történt, hogy szekéren bement az asszony a legközelebbi orosz parancsnoksághoz és a marhakötéllel megkötözött fiút átadta, mint hadifoglyot. A tolmács útján elmondta, azért tette, hogy a fiú életét, legalább az életét megmentse.

Forrás: Népújság XI. évf. 213. sz. 1956. szept. 9. vasárnap