Egy kobzos görögös lányt szeretek én,
Akit ti sohse láttok,
Vár rám magányos utcák szögletén,
Karcsu és izmos, akár egy legény,
Nyakamba ugrik s átfog.
Elhagyott parkokban ütjük fel tanyánk,
Csörgő vizeknél,
A lombok felett bujdos az égi láng,
Sok csodacsillag néz le miránk,
S az a hely szentély.
Nagy hárfája ezüstösen villog az éjben
S penget sok régi dalt,
S a furcsa pitypang táncol az útfélen,
S billeg sok bóbitás banka kevélyen,
S a szél sohajt.
S egyszerre elhagyja a lány a hárfát
S nem tudom mire gondol,
Ledobja selymes, puha ruháját,
Rámfonja testét, rámtapasztja száját
S csókol, csókol...
Tán arra gondol: meg kell egyszer halnunk
S nem lesz többé kacaj, csók az éjszakán,
Lehull a csillag, elporlad az ajkunk,
Elfutnak a vizek, meg kell halnunk...
Szegény leány...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése