Novalis: Bányászda

l

A föld csak azturalja,
Ki mélyeibe túr,
S kinek panassza-jajja
Ölében elcsitul,

Ki minden sziklarésen
A hegy titkába lát,
S a tárnákat merészen
Kutatja át meg át.

A földnek ő a párja,
Meghittje, kegyese,
A rög úgy gyujtja lángra,
Akár a jegyese.

Naponta hajtja új láz,
Hívja a bányamély,
Munkát, gyötrelmet újráz
A konok szenvedély.

Az ősi kor regéi...
Hatalmas mind s örök –
Barátian regéli
Az embernek a rög.

S orcáin átlebegnek
Szent, ős fuvallatok,
S vak szurdokán a hegynek
Örökös fény ragyog.

És akármerre jár is,
Oly ismerős a tér,
És boldogan joházik
Kezéhez kő s acél.

A hegyek habja árad
Vigyázni-védni őt,
S kincsüket sziklavárak
Tárják a hős előtt.

Viszi az arany árját,
A királyhoz viszi,
És büszke koronáját
Gyémánttal rakja ki.

És bár a dús királynak
Hüséggel kezet ad,
A tróntól mit se várna,
Inkább szegény marad.

Ölnének mind a ketten,
S nem békélnek soha:
S a bányász a hegyekben
A világ víg ura.

(Ford.: Kardos László)
*

NOVALIS, Friedrich von Hardenberg, német költő (1772-1801). A német romantika misztikus, értelemellenes változatának a legjellegzetesebb képviselője. Rajongó érzelmessége jól megfért a természettudományok iránti szenvedélyes érdeklődéssel.

(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai 51-52. old. – Szépirodalmi Könyvkiadó Bp., 1953.)