Véres robotban, félelmek között,
A lelkem sokszor falnak ütközött.
Mint békát nagy kő, mit ráhajitok:
Kényszerű sorsom úgy lelapitott.
Ólmos, szűk térben fullad a tüdőm.
Szentebb dologra, dalra nincs időm.
... Ám áttöri még fejem a tetőt,
S szabaddá szállok virradat előtt!
Bús lelkem ott fenn új dalra derül.
S száll, száll a fényben, félelmetlenül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése