Goethe: Pohárköszöntő

Hogy, hogy nem, - eltelek
Mennyei malaszttal.
Valami a csillagos
Egekig magasztal.

S mégis, mit tagadjam el,
Minden itt marasztal:
Nótaszó, boros kupák,
Döngő tölgyfaasztal.

Bámultok, hogy víg szeszély
Össze-vissza pörget;
Én valóban szerfölött
Szeretem a földet:
Ünnepélyesen tehát
S hittel esküszöm meg,
Hogy én innen aljasul
Sohasem szököm meg.

S minthogy végre véletek
Együtt ihatom ma,
Hadd csendüljön a pohár
Zengő ritmusomra;
Búcsuzik már cimboránk,
Mert a Messze vonja,
Koccintson hát hű körünk
Búja-kedve-szomja.

Éljen, aki éltet ád!
Ily tan űli számat.
Szóljon első poharunk
A dicső királynak.
Külső-belső ellenünk
Ellen kardja támad;
Mindhalálig óvja és
Növeli hazámat.

Most köszöntsük kedvesünk
Illetődve mélyen,
lássa ki-ki a saját
Angyalát kevélyen,
S engem itt e zsenge szép
Nem feled, remélem,
S csillagozva int felém:
Az enyém is éljen!

Cseng a harmadik pohár
Egy-két jó fiúra!
Aki víg napon belünk
Fütyül a borúra
S éjtszakánk komor ködét
Könnyen szertefújja;
Rájuk zendül éljenem,
Régire meg újra.

Egyre torlik ím a hab,
Szerte széles ár csap,
Éljenek a nyiltszavú,
Tiszta szívcü társak,
Akik duzzadt izmokat
Híven egybe zártak,
S az, ki bajban is barát,
S nem a borra vár csak!

Mint mi, más is úgy mulat
Szerte messzi tájon,
Ők is úgy viduljanak,
Mint mi, azt kivánom!
Tengerpartig száz malom
Zúg a folyam-ágyon,
Boldoguljon mindenki
Széles e világon.

(Ford.: Kardos László)
*

GOETHE, Johann Wolfgang (1749-1832), német költő, a világirodalom egyik legnagyobb alakja. Egyaránt hatalmasat alkotott a lírában, epikában, drámában, - versbe és prózában. Korának problémáit realista szellemben, mesteri formákban dolgozta fel. Szemben állt a feudalizmus embertelenségével, de meglátta a kapitalizmus ellentmondásait is.

(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai 42-44. old. – Szépirodalmi Könyvkiadó Bp., 1953.)