Elment hát a vén varázsló,
Végre nincs ma itt a mester!
Szellemeit én varázslom
Élni-halni most az egyszer!
Ellestem igéit s
Hókuszpókuszát,
S bűverővel én is
Művelek csodát.
Rajta! rajta!
Szedd a lábad,
Töltsd a kádat
Feredőre!
Gazdag árral fürge habja
Hadd zubogjon, fuss! előre!
No vén seprü, jöszte szépen!
Ócska rongyod fölveszed most!
Rég nem éltél szolgaképpen,
Amit mondok, azt teszed most!
Lábad lesz ma, talpra!
A hegyibe fej!
Uccu neki, rajta,
Ihol a cseber!
Rajta! rajta!
Szedd a lábad,
Töltsd a kádat
Feredőre!
Gazdag árral fürge habja
Hadd zubogjon, fuss! előre!
Ni, a part felé rohan már!
Mint a villám, gyors a lába!
Máris ott van a folyamnál,
S itt a víz a korsajába!
Most már másodízben!
Kádunk színig áll!
Megmerül a vízben
Rocska, dézsa, tál!
Állj meg! Állj meg!
Ami kellett,
Mind betellett,
Állj, de menten!
Jaj, mily sejtés réme száll meg:
A varázsszót elfeledtem!
Jaj, a szót, a szót, mely újra,
Ami voltál, arra formál!
Jaj, hogy hordja futva, fújva!
Csak már megint seprü volnál!
Önti, egyre önti,
Uj meg új patak.
Mind nyakamba dönti,
Ezer zuhatag.
Tűrni ezt nem,
Nem fogom már:
Megfogom már –
Beste lélek!
Micsoda arc! Mily veszett szem!
Egyre szörnyübb, jaj, de félek!
Hej, te sátán ronda fattya!
Fölvegye a víz a házat?
Hisz dagadó áradatja
Minden küszöbünkön átcsap!
Átkos seprünyél te!
Süket és konok!
Csillapodj le végre,
Suta-buta bot!
Nem hagyod hát
Abba rögtön?
Itt az öklöm,
Ez megállít –
S ott a balta, - kerge, rongy fád
Egy-kettő, szilánkra válik!
Lám megint hurcolja, hordja.
Jaj, hogy is teperjelek le!
Eltiporlak, gaz koboldja!
Reccsen és talál a fejsze!
Eltaláltam! Éljen!
Kétfelé szakadt!
Visszatér reményem,
És szivem szabad.
Jaj, mi történt!
Mind a két fél
Újra ép s él,
Ugy loholnak
Párba, talpra szökve tüstént!
Segítsetek, nagy Hatalmak!
És rohannak! Egyre fellebb!
Lépcsőt, termet locska hab nyom!
Szörnyü tenger, árja ellep!
Mester, mester, halld a hangom!
Itt a mester éppen,
Nagy a baj, gyere!
Szellemet idéztem
S nem birok vele!
„A sarokba,
Vissza, térj meg
Seprünyélnek!
Szellemtesttel
Nem citálhat itt dologra
Senki más, csupán a mester!”
(Ford.: Kardos László)
*
Végre nincs ma itt a mester!
Szellemeit én varázslom
Élni-halni most az egyszer!
Ellestem igéit s
Hókuszpókuszát,
S bűverővel én is
Művelek csodát.
Rajta! rajta!
Szedd a lábad,
Töltsd a kádat
Feredőre!
Gazdag árral fürge habja
Hadd zubogjon, fuss! előre!
No vén seprü, jöszte szépen!
Ócska rongyod fölveszed most!
Rég nem éltél szolgaképpen,
Amit mondok, azt teszed most!
Lábad lesz ma, talpra!
A hegyibe fej!
Uccu neki, rajta,
Ihol a cseber!
Rajta! rajta!
Szedd a lábad,
Töltsd a kádat
Feredőre!
Gazdag árral fürge habja
Hadd zubogjon, fuss! előre!
Ni, a part felé rohan már!
Mint a villám, gyors a lába!
Máris ott van a folyamnál,
S itt a víz a korsajába!
Most már másodízben!
Kádunk színig áll!
Megmerül a vízben
Rocska, dézsa, tál!
Állj meg! Állj meg!
Ami kellett,
Mind betellett,
Állj, de menten!
Jaj, mily sejtés réme száll meg:
A varázsszót elfeledtem!
Jaj, a szót, a szót, mely újra,
Ami voltál, arra formál!
Jaj, hogy hordja futva, fújva!
Csak már megint seprü volnál!
Önti, egyre önti,
Uj meg új patak.
Mind nyakamba dönti,
Ezer zuhatag.
Tűrni ezt nem,
Nem fogom már:
Megfogom már –
Beste lélek!
Micsoda arc! Mily veszett szem!
Egyre szörnyübb, jaj, de félek!
Hej, te sátán ronda fattya!
Fölvegye a víz a házat?
Hisz dagadó áradatja
Minden küszöbünkön átcsap!
Átkos seprünyél te!
Süket és konok!
Csillapodj le végre,
Suta-buta bot!
Nem hagyod hát
Abba rögtön?
Itt az öklöm,
Ez megállít –
S ott a balta, - kerge, rongy fád
Egy-kettő, szilánkra válik!
Lám megint hurcolja, hordja.
Jaj, hogy is teperjelek le!
Eltiporlak, gaz koboldja!
Reccsen és talál a fejsze!
Eltaláltam! Éljen!
Kétfelé szakadt!
Visszatér reményem,
És szivem szabad.
Jaj, mi történt!
Mind a két fél
Újra ép s él,
Ugy loholnak
Párba, talpra szökve tüstént!
Segítsetek, nagy Hatalmak!
És rohannak! Egyre fellebb!
Lépcsőt, termet locska hab nyom!
Szörnyü tenger, árja ellep!
Mester, mester, halld a hangom!
Itt a mester éppen,
Nagy a baj, gyere!
Szellemet idéztem
S nem birok vele!
„A sarokba,
Vissza, térj meg
Seprünyélnek!
Szellemtesttel
Nem citálhat itt dologra
Senki más, csupán a mester!”
(Ford.: Kardos László)
*
GOETHE, Johann Wolfgang (1749-1832), német költő, a világirodalom egyik legnagyobb alakja. Egyaránt hatalmasat alkotott a lírában, epikában, drámában, - versbe és prózában. Korának problémáit realista szellemben, mesteri formákban dolgozta fel. Szemben állt a feudalizmus embertelenségével, de meglátta a kapitalizmus ellentmondásait is.
(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai 40-42. old. – Szépirodalmi Könyvkiadó Bp., 1953.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése