Rőt reggelen, vad, őszes éjen
- Mint pernyés lobu lángvihar -
Egy rémes érzés rám fuvall.
Majd, mint gyermek, kit éjbe, hóba
Tettek ki gonosz emberek:
A lelkem fázva didereg.
S vacogva lázban, égve fagy közt,
Egy tudat ér a szivemig:
Kis időm futva letelik.
Itt hagyok űzve, bukva mindent
- Mikért sziven se szurna vád -
És itt a legtürőbb anyát.
Anyám, te türtél annyi évet,
Hogy legyen értük pár napom.
Ezeket én meg nem kapom.
Rám már a végzet szele zúdul,
Sziszegve kúszik éjjele.
Éjem mind vele van tele.
Mulásom annyi zajt sem üt majd,
Mintha a szél egyszerre csak
Egy ajtót hangosan becsap - -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése