Tiszta embernek, ki a bűnt kerüli,
Semmi nem kell: mór kelevéz se, íj se,
Mérgezett nyíllal dagadóra terhelt
Puzdra se, Fuscus,
Afrikának hév utain bolyong bár,
Vagy felindul, szét a kopár-mogorva
Kaukázusba, s hol mesebéli tájat
Nyaldos Hydaspes.
Lámcsak egy farkas, hogy a telkemen túl-
Csapva lalláztam Lalagémrul édes
Gondtalansággal, elinalt az erdőn
Puszta kezemtől.
Nem növelt ily szörny vadat a vitézlő
Daunias téres, sűrű tölgyesekben,
S bús oroszlánok kiaszott dajkája
Sem, Juba földje.
Vessen a sors rest sivatagra, hol langy
Nyári szellőtől nem üdül fa lombja,
Hol köd ül váltig s a világot egyre
Gyötri a zord Ég;
S vessen a sors bár egyenest az izzó
Nap-szekér alá, ki-se-lakta földre:
Méz kacajú kis Lalagémnak áldom
Méz csacsogását.
HORATIUS, Quintus H. Flaccus, római költő (i.e. 65-i.e.8). Felszabadított rabszolga fia volt, Philippinél harcolt a köztársaságért. Később Maecenas körébe került, de ifjúkori politikai eszményeire mindig tisztelettel emlékezett. Költészete mesteri formában leplezi le a római társadalom pénzharácsoló szenvedélyét. Daunias: Daunus mondai király országa, Dél-Itália keleti fele Juba: észak-afrikai király volt
(Ford.: Kardos László) (Forrás: Kardos László válogatott műfordításai 18-19. old. – Szépirodalmi Könyvkiadó Bp., 1953.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése