Fernando Villalón (1881-1930): Saucejói magas fogház

Saucejói magas fogház

rácsaiba kapaszkodva

zokogott egy szép cigánylány;

szeretője börtön foglya.

„Ha a lopás vétek volna,

nem volna hely a pokolba,

s a vizsgálóbíró úr is

kötni való tolvaj volna.

Mert ha mátkám azt a csacsit

s a két öszvért elhajtotta,

kend meg tőlem a legdrágább

kincsem, gyöngyöm elrabolta.

A szeretőm is ér annyit,

mint a jószág – s akkor jól van,

kvittek vagyunk; engedje ki,

bíró uram Saucejóban!”

Ford.: András László

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Juan Ramón Jiménez (1881-1958): Mezítlen

Szürkén támadt a hold, a Beethovent zokogta

két fehér kéz alatt a kedves zongorája…

A fénytelen szobában, barnás holdfénybe vonva,

míg siklott ujja, úgy tűnt, háromszor szebb a lányka.

Vértelen kókkadott szép szívünknek virága,

olykor, egymást se látva, talán sírtunk is, én s ő…

Mindenik hang szerelmek sebét gyújtotta lángra…

- …a zongora kedves volt és megértő. –

A csillagos ködökre tárt balkón ajtaján

egy szél a láthatatlan világokból belibbent…

sok-sok felfoghatatlant kérdezgetett a lány,

s én felelgettem néki sok-sok valószinűtlent.

Ford.: Tótfalusi István

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Antonio Machado (1875-1939): Gáláns leltár

Mikor szemedbe nézek,

nyár-éj borul fölébem,

lopakszik holdja-tűnt éj

a sós tenger-fövényen,

alacsony égen csillag

sugárzik gyöngyfehéren.

Mikor szemedbe nézek,

nyár-éj borul fölébem.

Arany-kreol husod, mint

kalász a nyár hevében,

minthogyha lankatag fű

lihegne asszu réten.

Húgod gyöngécske, halvány,

mint zsenge sás, törékeny,

hugod szelíd füz ága,

kék lenvirág a szélben.

Húgod mécsfényű csillag

a messzi-messzi égen…

Hajnali kósza szellő

a rezgő jegenyéken,

melyek folyókba néznek

alázatos-szegényen.

Hugod mécsfényü csillag

a messzi-messzi égen.

Felgyújt cigányos bájod,

ne hagyj hát szomjan égnem,

árnyas tekinteteddel

poharam hadd telítem,

hadd legyek tőle részeg

alacsony-egü éjen,

hogy majd veled daloljak

a sós tenger-fövényen;

hamut hagy ajkamon majd

a dal, a szenvedélyem.

Árnyas tekinteteddel

poharam hadd telítem.

S a te szelíd hugodnak

engedj virágot tépnem,

egy márciusi reggel

szomorkás hűvösében,

fehér mandulaágat,

mely habzik hófehéren.

Majd tiszta vizü forrás

gyöngyével megüdítem,

tavi sás levelével

körülfonom-kerítem…

Engedj szelíd hugodnak

fehér virágot tépnem.

Ford.: Rab Zsuzsa

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Ramón del Valle-Inclán (1866-1936): Táncdal

A leány mind kendert tilol dalolva,

a legény mind nótát visz a malomba,

a veréb mind fürdik a porba.

Tak, tak, tak, ver a tiloló fa-nyele,

tak, tak, tak, jár a malom nagy kereke.

Addig jár a kancsó, míg – tele!

A jó bornak vidító már illata,

cuppantásra ingerlő már zamata,

akár a szomszéd-lány ajaka.

Lisztes molnár álló nap elbeszélget,

tiloló lány álló nap elmesélget,

teszik a dolgot a legények.

Éjjel jártam a malomban,

ingem-gatyám odahagytam!

Ford.: Illyés Gyula

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Miguerl de Unamuno (1864-1936): Szemed szomja

Szemed szomja a tengeren talál rám,

mélyében habos hullámok vonulnak

és villámok lobbannak és kifúlnak

álmod történ, a hajnal lángja láttán.

Szemed tavában örökös szivárvány,

az élet örök édessége gyullad

és balsorsom fölött felhőzve hullat

szivemre fényt a menny és föld határán.

Üzettem sötét sivatagba rabnak,

hová e páros tűzhely hült parázsa

nem sugározhat otthonos nyugalmat,

de szólit sorsom órakondulása;

talán holttestem dőlhet csak a falnak,

mely hazám elrablott földjét gyalázza.

Ford.: Orbán Ottó

  

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Gustavo Adolfo Bécquer (1836-1870): Kifáradva a táncban

Kifáradva a táncban,

lélegzet fogytán, lángoló szinekben,

könnyen karomra dőlve

a kedves a szalón sarkába lebben.

A könnyü tüllbe rejtve,

melyet keblének lüktetése ringat,

egy virág ringatódzik,

ütemes édesség, eleven illat.

Gyöngyház bölcsőbe zárva,

hol szél simítja, űzi tenger árja,

ott nyugszik a virágszál

félignyilt ajkak fuvalmába zárva.

Ó bárcsak így – tünődtem –

suhannék át a hamaros halálon!

Ó a virágok álma

a legédesebb álom!

Ford.: Orbán Ottó

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Gaspar Núnez de Arce (1832-1903): Lesbiához

Sokan mondják, hogy kegyeit szerelmed

állhatatlanul, szeszélyesen osztja,

hited se szikla, s erényre se volna

tanácsos gyémántkővel vetekedned.

Mondják: ki forró tébollyal ölelget

s enged a vágynak, amely szinte fojtja,

szétnyíló szádon még ott érzi csókja

tüzes melegét másik kedvesednek.

Mondják, élvezed kúsza életednek

csalásait. Mily bolond vagyok én, hogy

sírva átkozlak híred hallatán csak!

Mindenki ennek tart rég: elveszettnek…

De van, ki nálad megvetésre méltóbb:

én, aki mindezt tudom, és imádlak!

Ford.: Rónay György

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Ramón de Campoamor (1817-1901): Ki írja meg?

- Plébános úr, írjon pár sort nevembe!

- Tudom jól, hogy kinek.

- Tudja no, tán amért a multkor este

mellette meglepett?

Bocsásson meg, de… - No, hisz nem csodálom.

Az éj… az alkalom…

Tollat, papirt! Jó. Kezdjük is, leányom,

tehát: - „Kedves Ramón!”

- Kedves?... Ha már úgy írja, fene bánja…

- Kihúzzam?... – Hagyja meg!

- „Oly rossz most”… Nemde? – Hát azt eltalálta!

- „Oly rossz most nélküled!

Szivem is elszorult, míg írni kezdtem.”

- Hogy tudja így bajom?

- Egy lány szivén átlát az öregember,

akár üvegfalon.

„Siralomvölgy a föld, mikor hiányzol,

Édes, ha visszatérsz…”

- Plébános úr, csak tisztán irja, pár sor

legyen, mit ő is ért.

- „A csók, amit a búcsuzáskor adtam…”

- Ezt hogy találta ki?

- Jövet, menet esik ilyesmi gyakran…

Zokon tán nem veszi.

„Aztán ha híven nem térsz vissza végképp,

úgy megkinzol, tudod…”

- Megkínzol, semmi több? Uram, nem, én még

belé is pusztulok!

- Belépusztulsz? Az bűn az Isten ellen!l…

- Én mégis úgy teszek!

- Ezt nem írom le! – Ó, kegyetlen ember!

Úgy hát ki írja meg?

Ford.: Fodor András

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Juan Meléndez Valdés: Hasztalan menekvés

Mint félénk őzünő, mikor kegyetlen

acél hasít gyönyörűszép szügyébe,

mellét a gaz mocskosra fente-tépte,

a gyors vadász elől hiába rebben,

hiába fürkész vízért, földre verten

fordul a karcsu test fájó felére,

vergődik és siralmas hördülésbe

fullad élete végső kín-keservben –

így senyveszt a nyíl, mely szivembe mélyed,

a halál elől hiába futottam,

lelkem ezer seb, rángó gyötrelem,

sajgó, dermedt szivemben nő a méreg,

elhal szivem az alvadt vérburokban:

így ér véget szomoru életem.

Ford.: Majtényi Zoltán

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Francisco de Trillo y Figueroa (1618-1680): Istenem, röpülnek a vadludak

Istenem, röpülnek a vadludak!

Istenem, szállva szállhat a madár!

Földi rengetegben

repül a nyakamba

deli szép ludacska,

csőrét hordva fennen

csapkod, csipked engem,

boldogságos pár!

Istenem, röpülnek a vadludak!

Istenem, szállva szállhat a madár!

A kecses, a kényes

sújt a puszta bőrre,

telhetetlen csőre

szerelemtől véres,

de hűtlen az édes,

újból szárnyat tár.

Istenem, röpülnek a vadludak!

Istenem, szállva szállhat a madár!

Ludam verdesése

nyugalom forrása,

csőre suhogása

lelkem üdülése,

csöpp csőre csipése

nagy gyönyörrel vár.

Istenem, röpülnek a vadludak!

Istenem, szállva szállhat a madár!

Káromló haragban

kívánom halálát,

elhagyott, barátját,

el az álhatatlan,

senyvedek magamban,

könny börtöne zár.

Istenem, röpülnek a vadludak!

istenem, szállva szállhat a madár!

Aj, csúf szerelem,

álmom mézzel áldod,

hanem máskor, álnok,

röpülsz féktelen.

Így bánsz el velem,

ki a porban jár?

Istenem, röpülnek a vadludak!

Istenem, szállva szállhat a madár!

Ford.: Orbán Ottó

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Antonio de Solís (1610-1686): Egy hölgyhöz, megtudván, hogy négy szeretője volt

Csak háromról tudtam tegnap,

ma megtudtam még egyet;

ha tovább is így nyeled,

lányom, több kolbász lesz, mint a nap.

Harminc ringyónyi eszet rak

Ámor huncut fejecskédbe;

s ha már el vagyok tökélve,

hogy labirintodba lépjek,

elmegyek hát ötödiknek,

hatodik jöttét remélve.

Ford.: Jékely Zoltán

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Pedro Soto de Rojas: A tavasz

Virágok ékes anyja

a szép tavasz közelget,

s az ébredő szerelmet

bő kézzel osztogatja.

A lágy zefir, csodáit

sóhajtva édes, zöld mezőket áhit.

Civakodó madárhad

csivogva röppen égre,

daluk a naphoz érve

panaszló hangon árad,

s a nap fénnyel borítva

szerelmesen figyel sirámaikra.

A zord fagy is megolvad,

kemény kötése ernyed,

sok apró, jégbe dermedt

kristálya már nem oly vad;

féktelen vágya ébred,

nyujtja magát sok újszülött növénynek.

De kínjaim, zord szépség,

nem érintenek téged,

vágyódva meg sem érzed

a tavasz ébredését,

mert nem hóból, mely lágyulón fölenged,

gyémántból van a kebled.

Ford.: Fodor András

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Diego de Silva y Mendoza, Salinas gróf: Szonett

Hitet s reményt én össze nem cseréltem,

jelenlévőként élek elfeledve,

s ha eddig is csak várakoztam egyre

e késedelmen most zokogjak éppen?

Rólad dalolva égek észrevétlen

(e lángok fűznek életemmel egybe).

Ó, új igazság, szívem hű szerelme!

A kínok közt is boldogság a bérem.

Közel szemedhez, s hogy láss, messze távol,

egy rossz szóval sem tűntettél ki engem,

nincs emléked, mit elfeledj, szemernyi;

egykedvüséged ellenedre pártol;

már ennél jobban nem lehet szeretnem,

csupán ha egymást tudhatnánk szeretni.

Ford.: Takács Zsuzsa

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.