Szürkén támadt a hold, a Beethovent zokogta
két fehér kéz alatt a kedves zongorája…
A fénytelen szobában, barnás holdfénybe vonva,
míg siklott ujja, úgy tűnt, háromszor szebb a lányka.
Vértelen kókkadott szép szívünknek virága,
olykor, egymást se látva, talán sírtunk is, én s ő…
Mindenik hang szerelmek sebét gyújtotta lángra…
- …a zongora kedves volt és megértő. –
A csillagos ködökre tárt balkón ajtaján
egy szél a láthatatlan világokból belibbent…
sok-sok felfoghatatlant kérdezgetett a lány,
s én felelgettem néki sok-sok valószinűtlent.
Ford.: Tótfalusi István
Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek.
Magyar Helikon 1978.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése