Mikor szemedbe nézek,
nyár-éj borul fölébem,
lopakszik holdja-tűnt éj
a sós tenger-fövényen,
alacsony égen csillag
sugárzik gyöngyfehéren.
Mikor szemedbe nézek,
nyár-éj borul fölébem.
Arany-kreol husod, mint
kalász a nyár hevében,
minthogyha lankatag fű
lihegne asszu réten.
Húgod gyöngécske, halvány,
mint zsenge sás, törékeny,
hugod szelíd füz ága,
kék lenvirág a szélben.
Húgod mécsfényű csillag
a messzi-messzi égen…
Hajnali kósza szellő
a rezgő jegenyéken,
melyek folyókba néznek
alázatos-szegényen.
Hugod mécsfényü csillag
a messzi-messzi égen.
Felgyújt cigányos bájod,
ne hagyj hát szomjan égnem,
árnyas tekinteteddel
poharam hadd telítem,
hadd legyek tőle részeg
alacsony-egü éjen,
hogy majd veled daloljak
a sós tenger-fövényen;
hamut hagy ajkamon majd
a dal, a szenvedélyem.
Árnyas tekinteteddel
poharam hadd telítem.
S a te szelíd hugodnak
engedj virágot tépnem,
egy márciusi reggel
szomorkás hűvösében,
fehér mandulaágat,
mely habzik hófehéren.
Majd tiszta vizü forrás
gyöngyével megüdítem,
tavi sás levelével
körülfonom-kerítem…
Engedj szelíd hugodnak
fehér virágot tépnem.
Ford.: Rab Zsuzsa
Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek.
Magyar Helikon 1978.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése