Szemed szomja a tengeren talál rám,
mélyében habos hullámok vonulnak
és villámok lobbannak és kifúlnak
álmod történ, a hajnal lángja láttán.
Szemed tavában örökös szivárvány,
az élet örök édessége gyullad
és balsorsom fölött felhőzve hullat
szivemre fényt a menny és föld határán.
Üzettem sötét sivatagba rabnak,
hová e páros tűzhely hült parázsa
nem sugározhat otthonos nyugalmat,
de szólit sorsom órakondulása;
talán holttestem dőlhet csak a falnak,
mely hazám elrablott földjét gyalázza.
Ford.: Orbán Ottó
Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek.
Magyar Helikon 1978.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése