Más fény nem kell nekem, csak testem mellett a tested;
tökéletes tündöklet, fényben ringó kerekség,
tisztaság, melynek mélye, mint a folyóvizeknek,
az idővel tárul fel és vérrel ássa medrét.
Mily tündöklően
tartós anyagból vagy teremtve,
te virradati szív, ó, hajnali testiséged!
Nem kell más nappal, csak mit bőrödről lehelek be,
Véred a csodareggel, mely nem ér sose véget.
Nincs más fénye, csak a tested, más nap. Minden homály csak.
Homlokod fénye mellett tudok csak látni mindent.
Minden más fény kisértet, nyomod csak, puszta látszat.
Nem áldoz le szemedben sosem a mély tekintet.
Soha le nem hanyatló fényesség. Tiszta lényeg,
a ragyogásé, mely fönt honol mindig az ormon.
Ifjúság. Világosság. Teljessége a fénynek,
a legtávolibb tűzű csillagokhoz hasonlón.
Lebarnult ragyogó test, tűzzel-termékenyített.
Sötét a fű öledben; halántékod sötét fű.
Fekete korty a két szem, a téveteg tekintet.
Kék nappal. Fényes éjjel. Így jössz, fekete fényü.
Más fény nem kell nekem, csak ez az arany sötétség,
melyből fekete fű hajt, gyürűs fürtben ömölve.
Véremben, mely oly híven csak a te testedért ég,
már mindörökre éj van, s nappal van mindörökre.
Ford.: Somlyó György
Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek.
Magyar Helikon 1978.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése