E vágyó testnek nincs szüksége fényét
átmarni másik rőzse-adta lángba.
Ön-vulkánjából szakad föl a láva,
amelyben forró, kéjes húsa szétég.
Nem szíved biztat, csak e néma szépség;
lángodnak engem el nem ér a szárnya.
Szerelmem sóhaj, s kedves vérem árja
e bőr, amellyel csillag festi képét.
Mit rejt e szépség? Mi is vagy te? Tajték;
vágykeltő hab, a tenger titka nélkül;
szép semmi; ég, mit elhagyott az Isten.
De hadd illesse tested puha pelyhét
e száj – forradj rá egyetlen pecsétül;
e csontváznak már más jutalma nincsen.
Ford.: Timár György
Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek.
Magyar Helikon 1978.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése