Fehér ivor, ki szívemig hatolva
saját erődből, szinte könnyedén,
mi szép s nemes volt belsőm rejtekén,
kiirtottad s így döntötted halomra;
áttetsző kristály vagy, kiből ragyogva,
kívül s belül, úgy árad szét a fény,
mint foglalatból, mely túltesz kövén;
ki meglát, elgyöngül s elhull a porba,
ó hófehér kéz, tiszta és kecses,
te legnemesebb fém e rengeteg
világon, melynek ész az alkotója;
ó kéz, amely a sorsnak végzetes
erőit rejti; boldog az, kinek
reményét s üdvét ily kéz őrzi, óvja.
Ford.: Berczeli A. Károly
Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek.
Magyar Helikon 1978.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése