Most már a kezedet csókolom, - így
paraszt bánattal oly szép megállni
a napban, lelkes földeken csörren
ütődő szárba szökkenve a búza!
Nézd! ahol hevertünk eldőlt a szár,
szigorú táblán szerelmi címer, - hogy
bókol a tájék! bókolva előtted
csúszik a porban a messze torony!
Álmos délután jön: csöndben köszöntsd!
csók virágzik ujjaid csúcsán és
tenyeredben megszületik az árnyék!
Te csak köszöntsd! szétnyitott tenyérrel
köszöntsd a napot, mert most még
feléfordúlva állunk és lelkes
földeken, csillanó földeken csörren
ütődő szárba szökkenve a búza!
1929. október 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése