„Érted halok, s rabod neked vagyok csak
(igy szólt hozzám egyszer szép, tünde Fényem),
és e hibában, édes tévedésben
érted adom szivem a fájdalomnak.
Nem érezném magam boldogtalannak,
ajándékom és mindenem te nékem,
ha együtt halnék meg veled; remélem
és vágyom ezt a sorsot én magamnak.”
És én, ki hallgattam csalárd szavára,
vágyamnak minden kaput megnyitottam,
hálátlanságot nem tűrtem szivemben.
Hogy becsapott, most látom csak sokára,
szomorú sorsra hogy miként jutottam,
s hogy szeszélyének játékszere lettem.
Ford.: Lothár László
Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek.
Magyar Helikon 1978.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése