Lágy hajába, napsugárba
fonott mályva pántlikája…
Csintalan szél bontogatta
- ám hiába -,
s nárdusoknak mély szagába
burkolta, míg ráncigálta.
Fanyalgott a lélek bennem,
mikor látta;
hanem kibomlott a csöndből
az Ő fájdalmas hiánya,
s üres szívem nem érzett föl
többé már a megdermedt világra.
S megtelt újra,
de csupán az Ő szavára,
melyben kivirult a víz s a
szelek szűz harmóniája,
lét-előtti csöndességek
meg-nem-ébredt, néma álma.
Világ első harmatát
lelkem dalos csalogánya
is megitta;
tiszta könnyem gátszakítva
tört ki, s hullt az Ő hajára.
Gyűrüként hevert a földön
pántlikája, holtraválva.
Ford.: Timár György
Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek.
Magyar Helikon 1978.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése