Aranytól – Aranyról: „NEM HAL MEG AZ, KI MILLIÓKRA KÖLTI DÚS ÉLTE KINCSÉT, ÁMBÁR NAPJA MÚL;”

Arany egykori főtitkári szobája az Akadémián

Egy nehezen vállalt kötelezettség

A Pestre költözést néhány héttel késleltette egy aggályos lélekkel vállalt nagy alkotás, az első azok között, amelyek Arany líráját e sorsdöntő években a legmagasabb csúcsra emelték. A Széchenyi emlékezete volt ez.

A kor nagy drámája az előző korszak végső, tragikus pillanatával kezdődött: azzal a pisztolylövéssel, amely 1860 húsvétján Döblingben* kioltotta Széchenyi életét.

Az Akadémia Aranytól klért a nemzet gyászához és a tragikusan eltávozott nagy férfiú érdeméhez méltó költeményt. Arany nem bízott a maga erejében, s csak hetekig tartó belső küzdelem után vállalta a feladatot. A nyári szünetben fogott munkához, s csak ennek bevégzése után költözött Pestre. Az Akadémia októberi nagygyűlésén olvasta fel a Széchenyi-ódát.

Benedek Marcell

Széchenyi emlékezete

(Részlet)

1

Egy szó nyilallott a hazán keresztül,

Egy röpke szóban annyi fájdalom;

Éreztük, amint e föld szíve rezdül

És átvonaglik róna, völgy, halom.

Az első hír, midőn a szót kimondta,

Önnön hangjától visszadöbbene;

Az első rémület kétségbe vonta:

Van-é még a magyarnak istene.

6

Megrontva bűnöd és a régi átok,

Beteg valál, s nem érzéd, oh magyar;

Nép, a hazában nem volt már hazátok:

Sírt még hogy adna, állt az ős ugar.

S mint lepke a fényt elkábulva issza,

Úgy lőn nekünk a romlás – élvezet;

Egy-két kebel fájt még a multba vissza:

Nem volt remény már, csak emlékezet.

7

De, mely a népek álmait virasztja,

Elhagyni a szelíd ég nem kívánt;

Széchenyit küldé végtelen malasztja

E holttetembe érző szív gyanánt,

Hogy lenne élet-ösztön a halónak,

Bénúlt idegre zsongitó hatás,

Reménye a remény nélkül valónak:

Önérzet, öntudat, feltámadás.

22

Értünk hevült, miattunk megszakadt szív,

Te, az enyészet ágyán porladó!

Késő, de tartozott szent hódolat hív:

Egy nemzeté, ím, e hálás adó.

El kelle buknunk – haj, minő tanulmány! –

Meg kelle törnöd – oh, mily áldozat! –

Hogy romjaidra s romjainkra hullván,

Adjunk, Igaz! tenéked igazat.

24

Nem hal meg az, ki milliókra költi

Dús élte kincsét, ámbár napja múl;

Hanem lerázván, ami benne földi,

Egy éltető eszmévé finomul,

Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,

Amint időben, térben távozik;

Melyhez tekint fel az utód erénye:

Óhajt, remél, hisz és imádkozik.

(1860)

Két nagy vers születése

Érdemes (…) odafigyelni arra, hogy a bizakodó, bizalmat áhító s parancsoló ódákban éppúgy megmutatkozik Arany lelkének kettőssége, mint a szabadságharc második felében létrejött nagy versekben. A Rendületlenül egyaránt csodálatot kelt ritka arányérzékkel kialakított szerkezetével, a legfőbb veszélyeket és erényeket egymásra halmozó, súlyos dialektikájával* s kivételes tömörségével; de végül is retorikusan* hat kissé tanáros építkezésével, intelmeivel. Sokkal erőteljesebb, főként kezdetének tétova rémületével, a döntéstől rettegve visszatorpanó végzetérzésével s a lehetetlent is elérő életerőbe vetett bizalmával a Magányban, amelynek Az ember tragédiája záróigéit előlegező optimizmusát is hitelesíti a kétségnek az a mélysége, amelyből a költő felküzdötte magát.

Keresztury Dezső

Aranytól - Aranyról: „… A BALLADÁKHOZ FORDULÉK”

Arany költeményeinek 1867-es  kiadása

Hogyan kezdett Arany balladákat írni?

(…) egy (1853 óta tapasztalt) fizikai változásom mindinkább elcsüggeszte, hogy nagyobb művet valaha befejezhessek. A kisebb költemények ez idő tájt meglehetősen felszaporodtak; de minden kísérlet, a nagyobbakat egész kitartással révpartra vonszolni, csak fájdalmas elégedetlenségben végződött. Így lettem én, hajlamom, irányom, munkaösztönöm dacára, szubjektív* költő, egyes lírai sóhajokba tördelve szét fájó lelkemet. Midőn (..) nyugalmam vissza kezde térni: a balladákhoz fordulék. Ezek elsőjét (…) még 1858-ban írtam, csupán népdalunk nyomán indulva, előbb, mint csak egyet is láttam volna az északi balladákból.

Az Elegyes költői darabok előszavából

Arany balladakorszakai

(…) Aranynak két nagy balladakorszaka van: a nagykőrösi, valamint élete alkonyán, az Őszikék-korszak, mely az öregkori líra néhány egyedülálló darabján kívül a felújult balladai alkotókedv remekléseivel is szolgál. A nagykőrösi korszak zömét a történelmi tárgyú balladák alkotják, de ez a korszak folytatja tovább a parasztballada 1848 előtt kezdődő vonulatát is (pl. az Ágnes asszonnyal). Az Őszikék-korszakban eltűnik a történelmi (…) ballada, gazdagabbá válik a paraszti jelleg (Tengeri-hántás, Vörös Rébék), s feltűnik a magyar nagyvárosi költészet tragikus nyitányaként a kapitalizmus haláltánctematikája* (Híd-avatás).

Aranytól - Aranyról: „HEJ NAGY-KŐRÖS HÍRES VÁROS..."

Tabló Arany János kiemelkedő tanártársairól

Határozat Arany Nagykőrösre való meghívásáról

Indítványba tétetett, hogy miután Varga János mérnök úr a mathesis* tanszéket el nem vállalta, köztudomás szerint pedig ifjú Szász Károly úr* - ki a magyar irodalomra választatott el – a mathesisben is kitűnő képzettséggel bír, sőt barátai előtt tett nyilatkozata szerint inkább szerette volna, ha a mathesisre választatott volna el, aminthogy e tanszékre szintén folyamodott: tanácsos volna azért ezen tisztelt professzor urat a mathesis tanszékére alkalmazni, és az ezáltal megürülendő magyar Litteratura tanszékére pedig honunk egyik nevezetes költőjét, Arany János urat, mint ki a nevelésben szintén jártas s hajlamokkal bír, meghívni.

Végzés:

A indítvány az egyháztanács által köztetszéssel fogadtatván, Szász Károly professzor úr, mint aki a mathesis tanszékére szintén folyamodott, s többek előadása szerint e tudomány iránt különös hajlammal viseltetik, e tanszékre akként tétetik át, hogy az ekként megüresedett magyar irodalom tanszékére Arany János úr, mint aki az irodalom mezején magának kitűnő helyet vívott ki, alkalmaztatik, és meghívása elrendeltetvén, a meghívólevél feltétele és elküldésére jegyző Nagy Gáspár megbízatik.

A nagykőrösi egyháztanács jegyzőkönyvéből

(1851. október 8.)

Úton Nagykőrös felé

(…) talán október utolsó hetében nekivágtak a nagy útnak. El lehet képzelni, milyen könnyhullatás közben borult egymás nyakába az asszonynép, hiszen Aranyné eddig még akkor sem adta fel családi hajléklát Szalontán, mikor férje Debrecen, majd pest felé irányította a maga élete fonalát. Jámborné Arany Sára még a legközelebbi erdőig is elkísérte őket, valami rossz sejtelemtől vezettetve: hátha nem is látja már többet egyetlen testvérét! A dobozi erdőben aztán eltévedt a kocsis: vissza kellett kanyarodni jó darabon. Végre mégiscsak megtalálták az irányt. Nem valami kövezett útra kell gondolni: a fontosabb helységek felé egyszerű földutat vágtak a szekerek. Estére szerencsésen elérkeztek Békésre, s ott éjszakáztak. (…)

Másnap a kondorosi csárdában falatoztak (…)

Tartottak egy kicsit a betyároktól is, de azok szerencsére nem kerültek útjukba. Pedig a szabadságharc utáni tanácstalanságban nagyon megszaporodott a számuk… Fáradtan érkeztek estefelé a Tisza mellé, Vezseny alá. (…) Újság volt a gyerekeknek a komp, mely a szekérrel együtt hamarosan átszállította az egész családot. A nádfedeles, tisztes papi ház meleg szeretettel fogadta őket. (..)

Hamarosan az asztalra került a párolgó paprikás csirke meg mellé a híres vezsenyi bor. Felengedtek a szívek, s Arany elbeszélte sorsukat, bajukat. (…)

Másnap a ház népéből elsőnek a Nagytiszteletű Úr kelt fel. Kőrösön hetipiacos nap volt, s erre Vezsenyből sokan jártak be.

Előhívatta hát legértelmesebb hívét, a kurátort,* s megüzente vele a hírt, amint kérték a kőrösiek:

- Arany professzor úr családjával együtt szerencsésen ideérkezett. Ma reggel továbbindulnak, s a délután folyamán várhatják őket Kőrösön!...

Bizony a kora reggelből úgy fél délelőtt lett, mert a gyerekekbe nagyon nehezen lehetett lelket verni. No, de azt a négy-öt mérföldet már majd csak végigporoszkálják a lovak, s idejére megérkeznek…

(…)

De sok mindenre gondolhatott közben Arany: hogy lesz, mint lesz! Hiszen ő nem készült tanárnak… Igaz, praeceptorkodott* Szalontán is, majd Kisújszálláson, de hát egészen alsó fokon… Szinte menekült a pedagóguspálya elől. (…) S íme, megint üldözi (…).

- NO, mindegy: már benne vagyok – gondolta (…) .

Izgalmában le-leszállt a kocsiról. Csak pipája bodor füstfelhője mutatta, hogy erősen gondolkodik valamin…

Késő délutánra járt már az idő, amikor beértek Nagykőrös határába…

Török László

Aranytól - Aranyról: „EMBER LENNI MINDÉG, MINDEN KÖRÜLMÉNYBEN"

Részlet a Letészem a lantot kéziratából

Szilágyi István levele Aranyhoz a szabadságharc bukása után

Sziget, 1850. január 4.

Kedvesem! Magadtól kell megtudakolnom: éltek-e? s hogy? Több levelet küldtem Szalontára, s többekhez; egy sem, s egyszer sem küldött kérdéseimre feleletet. Balgatagság volna ez idő szerint többet tudni akarnom, mint ami szívemet, lelkemet egyelőre kielégíti. Ne ütközzél tehát meg e csak néhány sorban, de szólj, írj, bár csak ennyit, s én nyugodt leszek.

Élsz-e te és a tieid? s minő sorban (amennyire levélre bízható). - - -

A mi Sándorunkról neje- s kisdedéről mit tudsz? … Csókollak minden tieiddel!

Sz. I.

Arany válaszlevele Szilágyi Istvánnak

Szalonta, 1850. január 19.

Kedves Barátom!

Leveledet vettem s jólesett tapasztalnom, hogy még van ember, ki rólam emlékezik. Azonban tőlem körülményes választ ne várj, mert a körülmények nem engedik. Annyit írhatok, hogy egészség és levegő dolgában nem szűkölködünk. Itt, bérszobában lakunk etc., s élünk, ahogy lehet, míg lehet.

(…)

Ölellek, nőm üdvözöl.

igaz barátod A. János

Aranytól-Aranyról: „S DÖBBENVE ISMERIK FEL RAJZOMON EGY-EGY VONÁST, MIT SZELLEMUJJA VON."

Petőfi rajza Aranyról

Petőfi első levele Arany Jánoshoz

Üdvezlem Önt! Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. Az Életképek-ben ki fog ugyan jőni, de én minél hamarább akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyest műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokallta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát!

Írjon Ön nekem, ha nem fogja restellni; írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony… minden érdekelni fog. Isten Önnel, isten Önnel. Ab invisis* őszinte szolgája

Petőfi Sándor

Arany Jánoshoz

TOLDI irójához elküldöm lelkemet

Meleg kézfogásra, forró ölelésre!...

Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,

S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége.

Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni:

Nem tehetek róla… te gyujtottad úgy fel!

Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi

Szépre, mely könyvedben csillog Pazar fénnyel?

Arany barátja: Petőfi Sándor

Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt

Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.

Más csak levelenként kapja a borostyánt,

S neked rögtön egész koszorút kell adni.

Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?

Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.

Az iskolákban, nem tanulni, hiába,

Ilyet… a természet tanított tégedet.

Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű,

De oly tiszta is, mint a puszták harangja,

Melynek csengése a rónákon keresztül

Vándorol, s a világ zaja nem zavarja.

S ez az igaz költő, ki a nép ajkára

Hullatja keblének mennyei mannáját,

A szegény nép! olyan felhős láthatára,

S felhők közt kék eget csak néhanapján lát.

Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más,

Enyhítsük mi költők, daloljunk számára,

Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás,

Egy édes álom a kemény nyoszolyára! –

Ezen gondolatok elmém környékezték,

Midőn a költői szent hegyre jövék fel;

Mit én nem egészen dicstelenűl kezdék,

Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!

Petőfi Sándor (Pest, 1847. február eleje)

Aranytól - Aranyról - „TOLDI MIKLÓS KÉPE ÚGY LOBOG FEL NÉKEM MAJD KILENC-TÍZ EMBER-ÖLTŐ RÉGISÉGBEN.”

A Toldi Előhangjának kézirata

A Kisfaludy Társaság pályázatának szövege

Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamely, a nép ajkán élő történeti személy, pld. Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja november 20. 1846. – Jutalma 15 drb. arany.

A Toldi jeligés pályázatára beküldött magát felfedő kézirat

A Toldi ihletői

A Toldi név megkapta Arany képzeletét; a pályázat mintha neki szólott volna. E vidéken volt honos a Toldiak virágzó nemzetsége; a szomszéd „sován Szilágyország”-ban, Kusalkőn* szerzé Ilosvai Ptolemeus históriáját* 1570-ben, ott hallhatott a nagy erejű hősről; e környéken az asztalnak tett malomkövet ma is „Toldi asztalá”-nak mondják. Többet regélt róla a szalontai nép, mely a családot is, a mondát is magáénak tudta, mert a Toldiak hajdan Szalonta földesurai voltak, s a vidék őrizte emléköket. Még 1830-ban is járt ott valaki Erdélyből ősi fészkét megnézni, aki ujján T. M. betűs, bikafejes gyűrűt viselt.

A jegyzői lak udvarára odalátszott a csonka torony, a néphagyomány szerint a Toldi-vár donjonja;* még látszottak vízárka nyomai, s a rég kiapadt tóé, mely oldalát mosta. (…) Régi térképén ki volt téve Told puszta, s mellé odarajzolta az elpusztult Nagyfalu helyét. Ott zúgott a határban a Pata* erdeje, hol Toldi vadat űzött. (…) Szinte szeme előtt látta, egy levegőt szívott vele.

A pályázat olvastára megelevenült Aranynak. Újra olvasgatni kezdte, amit a ponyváról* nyilván gyerekkora óta ismert: Az hires nevezetes Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való históriát. Szerencsére oly példány került kezébe, mely nem hiányos, sőt megvan benne a későbbi tíz sor is, mely a hősnek Buda kapujában függő fegyvereit emlegeti: a buzogányt, a pajzsot, a parittyát és a kopját. Egyszerre óriási voltában állt előtte Toldi, roppant fegyvereiben; így mutatja az előhang az olvasónak is. És ha egyszer életre mozdult, azontúl minden emlék és benyomás éltette. A vézna mese, amint fejében forgatta, kiszállt az ismerős határba, fel-felbukkant előtte itt is, ott is, egy-egy epizód odaszokott valahová, és kitellett, rendre megtelt élettel, levegővel.

Ilosvai Toldijának címlapja

Aranytól - Aranyról - "NAGY-SZALONTA NEVEZETES VÁROS"

Petőfi rajza a "Csonka torony"-ról

Szülőhelyemen…

Szülőhelyem, Szalonta,

Nem szült engem szalonba;

Azért vágyom naponta

Kunyhóba és vadonba.

A szalontai hajdúk

(…) A „nevezetes város”, amelynek sokszor emlegetett csonka tornyában ma Arany-múzeum van, évszázadok óta szabad hajdúk lakóhelye volt. Ezek a hajdúk középhelyet foglalták el nemes és jobbágy között. Adót fizettek, de urat nem szolgáltak. Nemességet is kaptak

Ilyen lehetett Arany szülőháza

vitézségük jutalmául erdélyi fejedelmektől, de ezt a nemességet a bécsi hatalom nem ismerte el. Az Arany családnak külön nemeslevele is volt I. Rákóczi György^*  erdélyi fejedelemtől. A család a XVIII. század végétől újra meg újra pört indított nemessége elismeréséért, még a költő apja is megjárta Erdélyt ebben az ügyben, de végső fokon elvesztették a pört.

Benedek Marcell

Öreg szülők reménysége

(…) Szüleim már mindketten öregek, mikor születtem, s én egyetlen fiok, amennyiben legidősb leányuk már régóta férjnél vala (nálam annyival korosb, hogy első gyermeke velem egykorú), a többi számos testvéreim pedig, kik közül én egyet sem ismerék, előttem mind elhaltak. Így hát én valék öreg szüleim egyetlen reménye, vigasza, szerettek is az öregség minden vonzalmával, mindig körükben tartottak, és rendkívül vallásosak lévén, e hajlam rám is korán elragadt: az ének és a szentírás vonzóbb helyei lettek első tápja gyönge lelkemnek, s a kis bogárhátú viskó szentegyház vala, hol fülem soha egy trágár szót nem hallott – nem lévén cseléd vagy más lakó, mint öreg szüleim és én. Azt hiszem, hogy a kora komolyság ettől van kedélyemben. Testvéreim nem voltak, más gyermekkel ritkábban volt játszani alkalmam, természetes, hogy a lélek komolyabb irányt vőn. Emellett tanulékonyságom a szalontai nagy világban némileg szokatlan jelenség gyanánt tűnt fel. A zsoltárokat, a biblia vonzóbb történeteit – emlékezetem meghaladó idő előtt, hallásból már elsajátítottam – alig három-négy éves koromban apám, ki értelmes, írástudó parasztember volt, - hamuba írt betűkön megtaníta olvasni, úgyhogy mire iskolába adtak, hova mód nélkül vágytam, s ami nem erős testalkatom s a szülők féltékenysége miatt csak 6-ik esztendős koromban történt, már nemcsak tökéletesen olvastam, de némi olvasottsággal is bírtam, természetesen oly könyvekben, melyek kezem ügyébe kerültek, s melyekhez inkább vonzódtam, mint bibliai történetek, énekek, a ponyvairodalom* némely termékei etc. A tanító, megpróbálván, rögtön, amint felvettek, elsőnek tett osztályában, s e helyet folyvást megtartottam. A többi tanítók s a növendékek a nagyobb osztályokból, sőt külső emberek is, csodámra jártak, s én nem egy krajcárt kaptam egy vagy más produkcióm jutalmául.

Önéletrajzi levél

Aranytól - Aranyról (Előszó)

ELŐSZÓ

Arany költészete csodálatos: egy különleges világ szólal meg benne a legszebb, a legtisztább magyar nyelven. Azért készítettük ezt a könyvet, hogy ki-ki közelebb juthasson ehhez a rendkívüli életműhöz.

Elsősorban az általános iskolásoknak ajánljuk az összeállítást, de bízunk benne, hogy a középiskolások is szívesen veszik kézbe. Reméljük, aki elolvassa, jobban megérti majd a költőt.

Kötetünk olyan írásokból készült válogatás, amelyeket vagy Arany János írt, vagy őróla írtak mások. Az Aranytól való szemelvények versek, versrészletek, levelek, prózai művek részletei; az Aranyról szóló írások elsősorban tanulmányokból való idézetek, de ezek közt is található levél, sőt vers is.

A szemelvények összeállításakor igyekeztünk az időrendet követni, de ez nem mindig bizonyult célszerűnek: a balladák például egy fejezetben szerepelnek, jóllehet Arany különböző korszakokban írta őket; az Aranyról készült írásokkal vagy a költő életének eseményeit akartuk bemutatni, vagy az egyes művek megítéléséhez kívántunk segítséget nyújtani.

A szöveget képekkel igyekeztünk színesebbé tenni.

Azok számára, akik az összeállításon túl mélyebben is szeretnék Arany János költészetét megismerni, a kötet végén irodalomjegyzéket közlünk.

Tóth Tibor

Forrás: Aranytól – Aranyról, Tankönyvkiadó, Bp. 1984. 

A kötetet összeállította: Tóth Tibor

Gellért Oszkár: Együgyű közösség

Csiga Julianna: Muskátlis ablak 

Kép forrása: www.julimama-kepek.eoldal.hu

Ma kiszaladt a kezemből az ablakom redőnye

S mint ahogyan elmetszi a lábat a vonat,

Tőben levágott egy virágos muskátlit.

Tavaszi alkonyat volt, vérengző alkonyat.

Én fölemeltem szótlan s ráfektettem kezemre.

Neked könnyek futották el panaszos szemed.

Aztán: Ha megfoganna, s gyökeret verne ujra!

Megamputálnád! s hoztál nehány buzaszemet.

S elültetted, pólyálva. S szirompilláit akkor

Rebbenni láttuk: ájult beteg, ki ujra élt.

Először úgy érezte, hogy szörnyű álom volt csak,

De nyilallott a seb s jaj, ő ujra elalélt.

Ez este volt. S hajnalban arra ébredtünk, kedves:

Huros madár dalolta vig-ájtatos dalát.

S te ablakom redőnyét felhúztad: aggodalmas

Szemed szegény virágon kis gyógyulást ha lát.

S abban a pillanatban repült el a cserépről

A hajnali miséző. A drága megijedt,

Beh kár volt megzavarni, mondtad, hisz a rigócskánk

Imádkozott a néma, beteg virág helyett.

Őri István: Lehet, hogy...

Lehet, hogy a tengernek az a cseppje nem is Japánba jut el.

Talán pára lesz belőle, felhő, és valahol esőként hullik le…

A legszebb mondat ez, amit életemben olvastam, s nem hiszem, hogy ennél szebbet valaha is mondani tudna valaki. Szebb ez, mintha azt mondtad volna: „Szeretlek!”, szebb annál, hogy „Féltelek!”, hogy „Hiányzol!”, hogy „Te vagy minden nekem!”. Szebb annál, hogy „Szép vagy és erős!”, szebb annál, hogy „Jó veled!”

Mindennél szebb ez a mondat, mert benne van minden. Minden, amit el lehet mondani egymásnak, minden, amit érzel, amit kívánsz, ami boldoggá tesz, ami jó Neked. Benne van minden, és még több: benne vagyunk mi, aki egy és egy is marad örökké.

Köszönöm, Kedves, hogy megajándékoztál a világ legszebb mondatával, hogy nekem mondtad el azt. Az a néhány csepp víz, amit a sziklák mellől küldtem Neked, tápláljon minket, mint ahogy a virágot is az eső, és a napfény élteti. Én adom a vizet, Te vagy a Napfény, s mi együtt szép virág vagyunk, olyan szép, hogy aki lát bennünket, elcsodálkozik: ilyen lehetséges? Igen, lehetséges, mert akkor azt mondtad:

„Lehet, hogy a tengernek az a cseppje nem is Japánba jut el.

Talán pára lesz belőle, felhő, és valahol esőként hullik le…”

Ez volt a kezdet és ez a folytatás is. Befejezés pedig nincs, mert ami szép, erős és egy, az örökké tart.

Ezt szerettem volna elmondani Neked, Kedves.

Őri István: Miért kiáltasz?!

Derkovits Gyula: Halottsiratás

Miért kiáltasz?!

Miért sírsz?

Miért nyújtod felé kezed?

Hát nem látod, hogy meghalt?!

Elment!

Miért...

Nem!

Nincs igazad!

Nem!

Nem halt meg, csak alszik!

Hát nem látod, hogy él?!!!

alszik

mert elfáradt

pihennie kell

sokáig

hagyjuk, menjünk innen

különösen te

mert neked nincs szíved!

Menj innen, mert a végén még megölöd!

Igazad van

nincs szívem

valaha volt - azt hiszem, nagy

de elosztogattam

adtam egy-egy kis darabot

mindenkinek, aki kért

s ami megmaradt, azt kitépte a világ

mert éhes volt és kegyetlen

mára nem maradt semmi...

igazad van

nincs szívem

nem tudom, mi van a helyén

mert néha fájdalmat érzek

ott, ahol valaha volt

Igen

Menjünk

Te arra, én erre

Majd találkozunk

egyszer

mindnyájan

Őri István: Hogyan lett az igazgyöngyből gyöngyvirág?

Úgy, Kedvesem, hogy Isten egyszer régen lejött a földre körülnézni, és eljátszogatott a szép igazgyöngyökkel (mert Isten nagyon kedves, vidám és játékos valaki, nem olyan öreg, nagyszakállú, mogorva alak, ahogyan ábrázolják!). Becézgette, fényesítgette őket, kérdezgette, hogy érzik magukat a földön, de a gyöngyök bizony nem feleltek semmit. Isten gondolkodott egy kicsit, hogy mi lehet ennek a nagy hallgatásnak az oka, s hamarosan rájött: a gyöngyök azért nem szólnak, mert ők csak egyszerű kis gyöngyök, akik nem tudnak növekedni, felmelegedni, mosolyogni, s beszélni sem, mert nincs bennük élet. Fogta hát Isten a gyöngyöket, rájuk emelte szelíd szemeit, életet lehelt beléjük, hogy érezni tudjanak. Majd szétszórta őket a földön és azt mondta nekik: "Szaporodjatok és sokasodjatok! Borítsátok be fényetekkel a mezőket, melegítsétek fel tüzetekkel az emberek szívét, gyönyörködjenek bennetek, szeressen titeket minden élő, erdő-mező vadjai, az ég madarai és az emberek az egész földön." A gyöngyök pedig jó földbe hullottak, ott gyökeret eresztettek, s minden gyöngyből egy-egy szép gyöngyvirág lett Isten és az egész világ örömére. Isten - látván, hogy milyen szépséget alkotott - örömében táncra perdült és így énekelt:

  Örülök, ha ragyog a nap

  Örülök, ha felhő-borús

  Hegyek csúcsa köd-koszorús.

  Édes-kedves szép világ,

  Gyöngyből lesz a gyöngyvirág!

  Villám csapkod, ég morajlik

  Dörgő hangja messze hallik

  Záporeső, szivárvány

  Eső után csalogány

  Édes-kedves szép világ,

  Gyöngyből lesz a gyöngyvirág!

A gyöngyvirágok Vele énekeltek, csilingelve táncoltak és olyan szépen mosolyogtak, ahogy csak Isten boldog teremtményei tudnak mosolyogni.

Így teremtette Isten a gyöngyvirágot.

Yong: Az üres szék

 

Giacomo Favretti: A kis halott

Amikor Yong belépett a kocsmába, és látta, hogy az öreg Jeff széke üres, azonnal tudta, hogy valami baj van. A szék mindig úgy állt, ahogy Jeff az előző nap hagyta, amikor felállt és elindult hazafelé. Az öreg sohasem tolta vissza a helyére, mert így az minden nap várta őt, csak rá kellett ülnie. Ezt mindenki tudta a faluban, aki a kocsmába járt, nem ültek Jeff asztalához, ha az öreg nem volt ott, és nem igazították helyére a széket sem. Ha új ember érkezett a faluba, vagy idegenek tértek be a kocsmába megpihenni, figyelmeztették őket, hogy a sarokban, az utcai ablak melletti asztal fenntartott hely, oda ne üljenek.

Yong lassan odaballagott a székhez, közben próbálta megfejteni, hogy miért érez rosszat. Szeme hol a székre tévedt, hol elnézett az ablakon túlra, valamerre messzire. Gondolatai keresték az öreget, faggatták a széket, mintha az felelni tudna Yong aggodalmaira. Amikor Yong odaért Jeff asztalához, tétován körülnézett, talán kérdezni is akart valamit attól a néhány embertől, akik a távolabbi asztaloknál ültek, de gondolatai félúton megálltak, s nem lett belőlük szó. Yong a férfiak felé biccentett, ők kezüket kalapjukhoz emelve köszöntek vissza. A kocsmában csend lett, Yong tekintete visszatért Jeff asztalához, megérintette a széket, lassan végighúzta rajta a kezét, mintha simogatná, majd kicsit megemelte és a helyére tolta. Még ott maradt néhány másodpercig, kezeit nem vette le róla, fejét lehajtotta, mintha imádkozna, majd kisietett a kocsmából és gyors léptekkel elindult Jeff háza felé.

Őri István: Az ács fia

Gyorsan elszaladt a harminchárom év

Nem volt híres hadvezér

Mégis ismertté vált a név

József, az ács Fia

Megváltó halálra kell most várnia.

A keresztfa áll, a Rend szorgosan dolgozott

Katonák köre köpenyén osztozott

Szemében vér s fájdalom könnyei

Szállhatna föl az angyalokkal,

de mégsem teszi.

Alatta hullámzó, komor tömeg

A bűn súlyától a föld megremeg

Ez Isten fia volt! - mondották sokan

A kereszt tövében

Katonák hevernek fásultan, álmosan.

Szívekbe lopózik az iszonyat sötétje...

A Fiú meghalt, a bűn elkárhozott

Ember is volt Ő, ember sorsában osztozott -

Majd meleg eső hullt a szenvedők szemére

S harmadnapra eljött a pirkadat

Szétáradt a világra a kegyelem fénye.