2014. dec. 9.

Aranytól - Aranyról (Előszó)





ELŐSZÓ

Arany költészete csodálatos: egy különleges világ szólal meg benne a legszebb, a legtisztább magyar nyelven. Azért készítettük ezt a könyvet, hogy ki-ki közelebb juthasson ehhez a rendkívüli életműhöz.

Elsősorban az általános iskolásoknak ajánljuk az összeállítást, de bízunk benne, hogy a középiskolások is szívesen veszik kézbe. Reméljük, aki elolvassa, jobban megérti majd a költőt.

Kötetünk olyan írásokból készült válogatás, amelyeket vagy Arany János írt, vagy őróla írtak mások. Az Aranytól való szemelvények versek, versrészletek, levelek, prózai művek részletei; az Aranyról szóló írások elsősorban tanulmányokból való idézetek, de ezek közt is található levél, sőt vers is.

A szemelvények összeállításakor igyekeztünk az időrendet követni, de ez nem mindig bizonyult célszerűnek: a balladák például egy fejezetben szerepelnek, jóllehet Arany különböző korszakokban írta őket; az Aranyról készült írásokkal vagy a költő életének eseményeit akartuk bemutatni, vagy az egyes művek megítéléséhez kívántunk segítséget nyújtani.

A szöveget képekkel igyekeztünk színesebbé tenni.

Azok számára, akik az összeállításon túl mélyebben is szeretnék Arany János költészetét megismerni, a kötet végén irodalomjegyzéket közlünk.


Tóth Tibor

Forrás: Aranytól – Aranyról, Tankönyvkiadó, Bp. 1984. 
A kötetet összeállította: Tóth Tibor


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése