Aranytól - Aranyról - "NAGY-SZALONTA NEVEZETES VÁROS"

Petőfi rajza a "Csonka torony"-ról

Szülőhelyemen…

Szülőhelyem, Szalonta,

Nem szült engem szalonba;

Azért vágyom naponta

Kunyhóba és vadonba.

A szalontai hajdúk

(…) A „nevezetes város”, amelynek sokszor emlegetett csonka tornyában ma Arany-múzeum van, évszázadok óta szabad hajdúk lakóhelye volt. Ezek a hajdúk középhelyet foglalták el nemes és jobbágy között. Adót fizettek, de urat nem szolgáltak. Nemességet is kaptak

Ilyen lehetett Arany szülőháza

vitézségük jutalmául erdélyi fejedelmektől, de ezt a nemességet a bécsi hatalom nem ismerte el. Az Arany családnak külön nemeslevele is volt I. Rákóczi György^*  erdélyi fejedelemtől. A család a XVIII. század végétől újra meg újra pört indított nemessége elismeréséért, még a költő apja is megjárta Erdélyt ebben az ügyben, de végső fokon elvesztették a pört.

Benedek Marcell

Öreg szülők reménysége

(…) Szüleim már mindketten öregek, mikor születtem, s én egyetlen fiok, amennyiben legidősb leányuk már régóta férjnél vala (nálam annyival korosb, hogy első gyermeke velem egykorú), a többi számos testvéreim pedig, kik közül én egyet sem ismerék, előttem mind elhaltak. Így hát én valék öreg szüleim egyetlen reménye, vigasza, szerettek is az öregség minden vonzalmával, mindig körükben tartottak, és rendkívül vallásosak lévén, e hajlam rám is korán elragadt: az ének és a szentírás vonzóbb helyei lettek első tápja gyönge lelkemnek, s a kis bogárhátú viskó szentegyház vala, hol fülem soha egy trágár szót nem hallott – nem lévén cseléd vagy más lakó, mint öreg szüleim és én. Azt hiszem, hogy a kora komolyság ettől van kedélyemben. Testvéreim nem voltak, más gyermekkel ritkábban volt játszani alkalmam, természetes, hogy a lélek komolyabb irányt vőn. Emellett tanulékonyságom a szalontai nagy világban némileg szokatlan jelenség gyanánt tűnt fel. A zsoltárokat, a biblia vonzóbb történeteit – emlékezetem meghaladó idő előtt, hallásból már elsajátítottam – alig három-négy éves koromban apám, ki értelmes, írástudó parasztember volt, - hamuba írt betűkön megtaníta olvasni, úgyhogy mire iskolába adtak, hova mód nélkül vágytam, s ami nem erős testalkatom s a szülők féltékenysége miatt csak 6-ik esztendős koromban történt, már nemcsak tökéletesen olvastam, de némi olvasottsággal is bírtam, természetesen oly könyvekben, melyek kezem ügyébe kerültek, s melyekhez inkább vonzódtam, mint bibliai történetek, énekek, a ponyvairodalom* némely termékei etc. A tanító, megpróbálván, rögtön, amint felvettek, elsőnek tett osztályában, s e helyet folyvást megtartottam. A többi tanítók s a növendékek a nagyobb osztályokból, sőt külső emberek is, csodámra jártak, s én nem egy krajcárt kaptam egy vagy más produkcióm jutalmául.

Önéletrajzi levél

A megzsarolt gyermek

Iskolás korából emlékezetében maradt egy-két apróság. (…) Volt egy vásott iskolatársa, Bornemissza Pista; egyszer együtt voltak a toronyban harangozni, s lejövet egy nyitott ablakon át bebújtak a templom karzatára. Csizmájokat lehúzták, hogy könnyebben mászkálhassanak, s a kis Arany egy padra tette a magáét; Pista felkapta, és ledobta a templomba. Oda a karzatról nem lehetett érte menni; mezítláb hazakerülni félt. Lementek hát a templom udvarára, s Pista megmutatta neki, hogy ha az ólmos ablak egy fiókját kifeszíti, elfordíthatja az ablak görbölőjét, és bemehet a csizmáért. Úgy is tett, de Pista azután rátámadt: „Feltörted a templomot! Ha feladlak, eklézsiát fogsz követni!”* Az istenfélő gyermek holtra ijedt, s hallgatása fejében azontúl mind Pistának adta, ami szőlőt, almát, asztalt szilvát hazulról vele adtak az iskolába. Ily eset bevésődött lelkébe, s tartózkodóvá tette érzékeny természetét.

Voinovich Géza

Tanpályán

(…) Debrecenbe alig vittem annyit, hogy a beöltözés költségét fedezhessem, hazulról nem vártam, de tudván, hogy szüleim, ha a kis házat fejök felől s a pár köblös földet szájokból el nem adják, nem küldhetnek, nem is kértem. E helyzet iszonyú volt rám nézve. Hány kiússza így a kollégiumot? Nekem nem volt erélyem küzdeni. Kedvem a tanulástól elment, s márciusban Kisújszállásra mentem, ideiglenes tanítónak egy évre, hogy eszközt szerezzek tanulmányom folytatására. De e tél mégsem veszett el egészen, ha keveset tanultam: annál többet olvastam.

Önéletrajzi levél

Arany János tankönyve versbejegyzésével

A debreceni Református Kollégium

Bolond Istók

Második ének (Részlet)

21

Halvány, sovány alakját hosszu tóga

- Mint gyászlobogó a nyelét – fedi;

Nem látszik, hogy nagyon jól menne dolga,

Étvágya is több, mint betöltheti; -

Hagyján az éhség! a test földi szolga:

Lelkét dicsőség vágya kergeti,

S mindig valami olyanért sovárog,

Mit nem tanítnak a tudós tanárok.

23

Oh, hányszor elmereng a tiszta mennybe,

Hol a tejút és többi napkörök

Egy-egy láncszem tovább, a végtelenbe,

Hol milliárd nap és bolygó görög;

A Sirius-hossz, ily távollal szembe,

Már semmi, hát még ez a földi rög!...

De iskolában rettenté a sok

A + b, nagy ?, a dűlt ?-asok.

24

Zsúfolva is van termök: ő tanára

Alig százötvenedrész gondja volt;

A tábláig sem ért el szemsugára,

A legszebb képlet rajta - szürke folt;

"Folytassa Istók!" "X, emelve á-ra"...

Szegény myopsunk csak ötölt-hatolt; -

S ha csillagásztak, ő nézvén a csőbe:

Sipkát akasztott más lurkó elébe.

25

Szerette volna ő ismerni, oh nagy

Természet, alkotó kezed müvét!

Keresve, hol szűzen található vagy,

Erdők virágát és a bérc kövét;

De a padokban (ah, szánni való agy!)

"Magolni" kelle kő, virág nevét;

S ha kézről-kézre járt valami ásvány:

Brúgó* darabbá vált körútazásán.

26

Isten, világ, ember: a tiszta ész

Nyitját ezekhez vágya feltalálni:

De, ami pár évezred óta kész,

Belátta, hogy neki kell megcsinálni.

Mind "térj-meg-utca" ez, bármerre méssz;

Így kedve nem sok volt philosophálni; -

Egy ismerethez mégis eljutott:

"Hogy semmit nem tud, annyit jól tudott."

*) Kollégiumi barna kenyér. A. J.

Kisújszállás: nyugodt önművelés

(…) Kisújszálláson, jó körülmények közt, helyreáll egy időre egyensúlya. Van keresete, önálló, a szalontaihoz hasonló, csak komolyabb munkaköre, saját lakása, Török Pál,* a későbbi pesti szuperintendens* személyében olyan főnökre talál, aki barátságába fogadja, s megnyitja előtte könyvtárát. Eredményeket ér el tehát: sokat tanul: franciát, németet s magyart. „Itt a hazai, főleg az új költői iskolához tartozó olvasmányaimat mindinkább kiegészítém”: az önéletrajznak ezt a mondatát élesen világítja meg a Szépirodalmi Figyelő* egy 1861-ben írt szerkesztői jegyzete: „Az, ki e csillagot ide teszi, oly korban és körülmények közt nőtt fel, hogy két magyar nyelvet kellett tanulnia, előbb a régit, aztán az újat.” Barátokat, pártfogókat is szerez. „A tanításban példás szorgalmatosságú és épületes, erkölcsére nézve pedig jámbor és feddhetetlen praeceptorunk* volt” – szól a Debrecenbe, egyéb ajánlólevelekkel is ellátottan visszatérő tizennyolc éves fiatalember bizonyítványa.

(…) Kisújszálláson vált egészen világossá, hogy fejlődésének egyetlen komoly lehetősége az önművelés. Már Szalontán elolvasott mindent, amit elérhetett; a félsötétben; mécsvilágnál betűt faló gyerek ott rontotta el amúgy is gyenge szemét. Török Pál jó könyvtárában azonban már válogathatott: a válogatás nélküli habzsolóból kitűnő önművelő lett. Abban a korban szokott rá az önművelésre, amikor ismeretei még nem csontosodtak meg a féltudás állapotában: nem a maga vélt igazságaihoz keresett s gyűjtött tehát érveket, de az ismeret tárgyai érdekelték: maga a valóság.

Keresztury Dezső

A színészkaland

(…) én, kalandos életpályáról ábrándozva, unni kezdém az iskolai egyhangúságot, hosszallani a pályát, majd festő, majd szobrász vágytam lenni, anélkül, hogy tudnám, mint kezdjek hozzá: végre 1836. februárban önként, minden anyagi vagy erkölcsi kényszerítés nélkül, odahagyám a kollégiumot, soha vissza nem térendő.

(…) Fáncsi s László* etc. jeles színtársulatot tartván akkor Debrecenben, én, ha már szobrász nem leheték Ferenczy* mellett, könnyebbnek találtam Thália zászlója* alá esküdni. Elhatározásom mindenkit meglepett. Magok a tanárok e szokatlan jelenséget, hogy legjobb tanulójok egyike, csupán a művészet iránti vonzalomból (…) komédiássá akar lenni, a hivatás kétségtelen jeléül tekinték. Erdélyi, pártfogóm, mit se szólott ellene, sőt az agg Sárváry* magához hivatott, szavaltatott (s akkor szép csengő hangom volt) és énekeltetett, s elégülten ajánlá: „csak Sekszpírt! Sekszpírt, domine!”* Így lettem színész…

Önéletrajzi levél

Debreceni színlap Arany szereplésével

Arany szerepei

(…) Komoly szerepet alig kapott. A kutatás adatai szerint két hónap alatt huszonhétszer játszott, tizenkilenc szerepben; volt inas, katona, favágó, pór, az énekkar tagja s efféle. A színház kulisszák mögötti élete annál inkább kiábrándította, mentől jobban elmerült a szolgai munkák hínárosában, amelyen nem sok lehetősége nyílt a tanulásra, s amelyben „már a puszta bennlét megaláz”. A debreceni színészek közt nem érezte tehát jól magát; a bal- vagy jó szerencse innen is hamar kitaszította. Két hónapig sem gyakorolta magát a rendes társulatban, amikor az feloszlott, s ő egy hevenyészve összetoborzott vándorcsapat ernyős szekerének bakján vágott neki az igazi kalandnak.

Keresztury Dezső

Klárcsi

(…) Arany Mármarosszigeten nemcsak a színészéletnek, hanem a szerelemnek csalódásaival is megismerkedett. Ez a kiábrándulás sem volt kevésbé keserves, mint a másik. A vándorkomédiás-csapat szubrettje* Klárcsi kisasszony volt. (…) Arany volt mestere, ő tanította be szerepeit, és iparkodott egyáltalán – mint mondja – feltörni a lány elméjének rég nem művelt gyepét. Azt a jelenetet, mely e viszonyt felbontotta, maga Arany rajzolta meg humoros genrekép* módjára. Egy este az előadás után Arany a szín előtt álldogált, és vacsora híján éhesen ábrándozott, midőn Klárcsi a színből kilépve színházi kendős csomagjával hátba üti és felszólítja, hogy kísérje haza. Arany udvariasan elvállalta a ruhacsomagot, Klárcsi nevetve karjába fűzte karját, és így ballagtak Mármarosszigetnek immár csendes utcáin. A tizenkilenc éves, kollégiumból megugrott diák a csillagokat nézve, nagy pátosszal* Kisfaludy* Iréné*-jéből szavalt, Klárcsi pedig egy sós kiflit evett. (Így járt karonfogva a költészet és a próza.)n Elvégre odasértek a házhoz, hol a szépséges Klárcsi hajadon szállása volt. Nappal sómérőboltul szolgált, éjjel pedig Klárcsi hált az ablaktalan kamrában. „Jöjjön hát be”, súgja oda a leány a szavaló Aranynak, és sokat mondóan megrándítja kezét. Késő van, instálom, szólt nagy zavarában Arany, abban a meggyőződésben, hogy igen talpraesett kifogással élt. Arany még hallhatta, hogyan csapja be maga után a színpadi naiva* mélyen megsértődve a sósbolt ajtaját, ő pedig, az élet naivja, künn maradt, mélyebben megsértve…

Riedl Frigyes

Hazatérés Szalontára

(…) Nkároly*, majd Szatmár, végre Máramarossziget lőn vándorlásunk Eldorádója.* Képzeld a nyomort! Padon hálni, kabáttal takarózni s kölcsönkélrni ruhát, míg az ember mosat. És ez rajtam történik, kit szegény öreg szüleim, minden vagyontalanságok mellett, kissé mégis elkényeztettek. Rajtam, ki ún. értelmes ember sohasem voltam, rajtam, kit éltemben minden legkisebb csekélység végtelenül affligált.* Ha volt is kedvem a színészethez, amint hiszem, Debrecenben jó társaságnál volt – végképp elment az e lumpok közt, emellett az öntudat kígyói, szegény apám s anyám nyugtalansága martak éjjel, nappal. Magánosan bolyongék Sziget hegyein, az Iza partján – elmélkedtem, vezeklettem. Egy nap, hasonló gyötrelmek közt álom ért rám – s jó édes anyámat halva láttam. A benyomás oly erős volt, hogy többé nem vethetém ki fejemből, ellenállhatatlan ösztönt érzék hazamenni, de miképp? Sziget Szalontához, az általam ismert úton kerülve, körülbelül ötven mérföld. A direktorhoz, Hubayhoz* fordulék, egy húszast* kértem tőle, lehető díjamból, de fölöslegesnek láttam vele közölni szándékomat. Egy zsebkendőbe kötém egész vagyonomat – kimentem a piacra, hol 8 pengő krból egy cipót s egy kevés szalonnát vettem, azzal megindultam egyedül, gyalog. Első éjt az erdőben töltém, oláh fuvarosok tüze mellett, a többit korcsmapadokon – s így végre Szatmáron, Nkárolyon, Debrecenen át, hétnapi gyalog vándorlás után hazaértem, nem nagy örömére szegény szüleimnek.

Önéletrajzi levél

A szülőváros segítsége

(…) Alig pár héttel hazaérkeztem után szegény jó anyám meghalt kolerában hirtelen. Apám az én kóborlásom ideje alatt szeme világát teljesen elveszté (mi néhány év múlva ismét, orvoslás nélkül megjött) – s most nézni a galambősz öreg embert, jó társát, egyedüli támaszát siratva, mint gyermek! Ha eddigi viszontagságom meg nem tanított volna is, hogy belőlem sohasem lesz nagy ember: most föl kelle ébredni a kötelességérzetnek, s meggyőzni engem, hogy ősz atyámat nem lehet, nem szabad többé elhagynom. Elhatározám vele lakni a kis házikóban, melyet nem akart elhagyni, hogy leányához költözzék. A város és az egyház elöljárói részvéttel tekinték sorsomat – még azon ősszel megválasztának ún. correctornak* (tanító a rector* után, de jobb fizetéssel és több önállósággal, mint a többi altanítók), jóllehet e hely tavaszig nem lett volna üres, s így kedvemért egyszerre 2 corrector lőn. Egy darabig atyámmal laktam, majd őt néném magához vévén, az iskola épületébe költöztem én is. E hivatal, melyben a magyar s latin grammatikai osztályokat* tanítám, 1839 tavaszáig tartott…

Önéletrajzi levél

Arany mint házitanító Rozványékhoz

A főszolgabíró a városnál írnoki állást ígért Aranynak. Mivel házasodni készült, úgy gondolta, ez a munka nem foglalja le annyira, mint a tanítás, ezért 1839 januárjában lemondott tanítói állásáról. A főszolgabíró azonban az állást egyik kortese* fiának adta, s így Arany kenyér nélkül maradt.

Ekkor hívta meg Rozvány József kereskedő tízéves Erzsébet, „Betti” lánya mellé tagántanítóul. Náluk is lakott, a kélt vele kortárs Rozvány fiúval. Az ifjabbik, Rozvány György* utóbb megírta szülővárosuk történetét és Arany szalontai korszakálnak emélkeit.

Arany Rozvány Bettit nyelvünk gazdag használatára szoktatta: „Amit most mondtál, hogyan fejeznéd ki másképp? Hogyan helyesebben?” – Történelmünk jeles nőalakjaival is megismertette. A német nyelvet tanító jegyzeteit – első fent maradt fordítási kísérletével – tanítványa megőrizte, ma is megvan.

A ház asszonya, Rozvány Józsefné Arany házassági tervét is pártfogolta. Aranyné írta róla utóbb: „… felejthetetlen előttem, ki életemben, idegen létemre, legtöbb jót tett velem – mint fiatal, áűrva leánynak, kinek senkije sem volt, pártfogóm és oltalmazóm a mások bántalmai ellen.”

1840-ben Arany megkapta Szalonta másodjegyzői állását, s ez év november 19-én feleségül vette ERcsey Juliannát.

Sáfrán Györgyi

Nőmhöz

(Részlet)

.        .        .        .        .

Ifju voltál, ifju voltam,

Árva voltál, én szegény:

Nem volt messze olyan össze-

Illő pár a föld-tekén.

.        .        .        .        .

(1869. július 12.)

Arany Jánosné Ercsey Julianna

Arany házassága

(…) Arany huszonhárom éves volt, csinos, jónövésű férfi, komoly, megbízható ember, olyan, akiből a „köztiszteletben állók” válnak. Ercsey Julianna bájos, szerény, jó hírű leány volt, némi hozománnyal, olyan hajadon, akiből példás háziasszonyok és családanyák lesznek. 1840. november 19-én tartották meg az esküvőt, s költöztek új otthonukba, amelyet a költő Sára nénje hozott rendbe, s bútorozott be tiszta egyszerűséggel, barátnői segítségével. 1841 végén született az első gyermek, Juliska; 1844 elején a második: László. Házasságuk, mely „lelki friggyel” kezdődött, mindvégig példásan harmonikus maradt.

Keresztury Dezső

Ercsey Julianna

A két nő, kit élete társául választott, nem bírt ugyan a mai értelemben vett s úgynevezett magasabb műveltséggel; bírt az elég kellemes külső mellett jó szívvel; bírt elég lelki emelkedettséggel arra nézve, hogy nagy tehetségű férjét s „az emberek legjobbikát” megérthesse, méltányolhassa és boldoggá tehesse.

Ercsey Sándor

A szalontai másodjegyző

(…) Világosan olvasható, gyöngybetűs írása kezdettől fogva nevezetes volt; gyorsan, pontosan, a lényeget egyszerűen áttekinthető módon fogalmazott: jegyzőkönyvvezetőül is ő bizonyult a legalkalmasabbnak. Amit nem ismert, annak alapos tanulmánnyal utánajárt; jogi könyveket már régebben forgatott, most megtanulta az általában használtakat: az apróbb, a tanács elé tartozó vitákban, pörökben bíráskodott is. A tízezer főnyi lakosú város hagyományos ügyintézése akkor kezdett az új termelési formákkal kapcsolatos feladatok egész sorával bővülni. A kisvárosi társadalom összetétele sem volt egészen egynemű. A városi tanácstól függetlenül működött

Arany által kiállított marhapasszus

a nemesek elsőfok bírósági szerve, a hadnagyi szék, ahol a választott főhadnagy és a székvezetőség folytatott eljárásokat. S bár az egész város református volt, a maga körében önálló alkotmányos életet élt az egyház is, élén a presbitériummal.* Arany mindhárom testület jegyzője lett; a helybeli nemesek maguk közül valónak tarották; nyilván ezért is szólították „nemzetes jegyző úr”-nak. A tárgyalásokon hamarosan kitűnt józan ítéletével, fegyelmezett, tekintélytartó modorával, nyelvtudásával: a város, a hadnagyi szék, a paraszt-polgárság s a neme4sség is egyre gyakrabban küldte el ügyeinek képviseletében ahova kellett: Nagyváradra, Debrecenbe; Bécsbe is.

Keresztury Dezső

Szilágyi István – az első igazi barát

(…) 1842 tavaszán Szilágyi István,* az író, egykori iskolatársam jött mint rector* Szalontára; ki már ismételve koszorút nyert a Kisfaludy Társaságnál s az Akadémia, éppen Szalontán léte alatt 100 arannyal jutalmazá nyelvtani munkáját. Barátom, később asztali társam, tehát mindennapos vendégem lévén, természetes, hogy a társalgás legtöbbször irodaslmi tárgyakról folyt. Ő minden könyvet, mi szeme elé akadt, hozzám hozott kéretlen, sokszor tukmálva, ellenemre. Majd a görög tragikusok fordítására unszolt, melyeket akkor a Kisfaludy Társaság kezde kiadni (s így állt elé egy Philoctetes*), majd dolgozatait olvasta fel, s kérte ki róluk véleményemet, majd angol nyelvtant hagyott nálam, mely nyelvet akkor ő sem értett, kuriózum* gyanánt. S én addig forgatám ez utóbbit, addig nevettem az olvasás bizarrságain, addig törtem Hamlet magánbeszédét, melynek egy angol nyelvtanból sem szabad hiányzani, hogy kedvet kaptam a német Shakespeare-t összenézni az eredetivel. A munka nehéz, de annál ingerlőbb vala: egy debreceni vásár meghozta nekem János király és II. Richard olcsó stereotyp* kiadását – remekebb művei a nagy mesternek nem lévén kaphatók. És nemsokára János király magyar jambusokban szólalt meg.

Önéletrajzi levél

Szilágyi szerepe Arany költővé válásában

(…) Szilágyival maga az irodalmi műveltség és érdeklődés ült oda asztalához (a szó igazi értelmében oda, mert nála étkezett), s Aranyt, mondhatni, akarata ellenére, írói foglalkozásra kényszerítette. „Eszköz volt ő – mint Petőfi oly szépen írja róla -, eszköz volt ő a gondviselés kezében, mely ha elrejti is gyöngyeit, rendel számára halászokat, kik azt fölhozzák.” „A világon semmiféle tehetség el nem vesz” – állítja tovább Petőfi. Ez a tehetség azonban, ha csak rajta áll, valószínűleg elveszett volna, legalább a nyilvánosság számára, mert az érvényesülés ösztöne, mi Petőfiben oly szívósan és elemi erővel nyugtalankodott, ama nagy csalódás óta elvesztette kezdeményező energiáját, s a huszonöt éves másodjegyző ekkorára már szinte minden becsvágyát sikeresen elaltatta. Első válaszlevelében azt írja Petőfinek: „talán sohasem érinték vala lábaim az írói pályát, ha a sors iskolatársamat, Szilágyi Istvánt nálam két évig mindennapossá nem teszi.” „Annyi bizonyos – írja később Szilágyinak, éppen

Arany barátja: Szilágyi István

Petőfi idézett sorait közölvén vele (…) -, hogy ha kedves barátom Szalontára nem jő, engem senki sem lát írói pályán ez életben.”

Horváth János

Az elveszett alkotmány születése

1845 nyarán a megyei élet kicsapongásai, melyek szemem előtt folytak, némi szatirikus hangulatot gerjesztének bennem, és megkezdém, minden előleges terv nélkül, írni Az Elveszett alkotmányt. A darab eredetileg nem volt a nagyközönség elibe szánva, csak magán időtöltésül kezdék abba, hogy kiöntsem bosszúságomat, mire más terem nemigen vala, nem tartozván a kiváltságos osztályhoz. (…)

Időközben a Kisfaludy Társaság* jutalomhirdetése víg eposzra, mely figyelmem először kikerülte volt, nyár folytában ismételtetett – s én e véletlen összetalálkozás által meglepetve siettem szatirai eposzomat befejezni s felküldeni.

Önéletrajzi levél

Az elveszett alkotmány

  

Második ének (Részlet

Rák Bende önéletrajzából

Nem kis zajt okozott, mert akkor az udvari hajdúk

Négy borjút, hatszáznyi tojást, tíz jókori bárányt,

Száz csirkét s ugyananny köcsög vajat összezsaroltak

Létemen örvendő jobbágyim szeretetéből.

Már mint táblabírót sorozott bé mátrikulába

A pap is, akit apám tartott val ingyen ebéddel

Udvari papjául s egyszersmind – kártyabarátul.

Majd felfalt az apám. Nehezen várá, hogy az első

Szót kirebeghesssem, mindjárt szép cifra, betyáros

Káromlásra tanít vala, mondván: úgy leszek ember.

Számba tevé a pipát, poharából ittam erős bort,

Mellyektől neveté ha fogék szép rókafiúkat.*

Lángész volt örököm de apám félvén, hogy az elme-

Fejlődés akadályt gördít a testi növésnek,

Nem tüzelé kitörő zsenimet, sőt visszafenyíté.

Ostor, puska, fakard, sárkány, falovak, kocsi, szánka

Fejleszték az erőt, a vitézséget tagaimban,

Nem volt a faluban pór gyermek, bármi kamasz hős,

Kit földhöz nem üték (igaz, ő nem nyúlhata hozzám,

Mert tiltá az apám), kit meg nem téptem akárhol.

*) Róka: a műszó a korhelyeknél. Nem tudom, a tudós társaság szótárába bejőnek-e a korhelykedés műszavai. A. J.

Az elveszett alkotmány kéziratának első lapja

Mit jelentett Nagyszalonta Arany számára?

Minden költő sokat merít ifjúkorának benyomásaiból. Aranynak szinte sorsává lett szülőföldje: „kis hazája a nagy hazában.”

Harmincnégy évig élt, igen rövid megszakításokkal, Nagyszalontán, de kapcsolataiban, emlékeiben, érzéseiben és álmaiban élete végéig e hely lakója maradt. Oda fűzték a vérzés és hagyomány szálai, ott éltek ősei és rokonai; ott született; oly folytak gyermekségének és ifjúságának napjai. Megzavartan, megverten és elhagyatottan oda menekült vissza, miután feladta tanuló terveit, s miután művészálmai fonákjukra fordultak. Szülőföldje visszafogadta: oklevél nélkül s a rossz néven vett kaland foltjával terhelten is hivatalviselő lett; város széli szegényparasztgyerekből a helybeli értelmiség megbecsült tagja. Szalontán s Szalontáról nősült; ott születtek gyermekei; ott állta meg a dicsőség első próbáit, Petőfi forgószelét. A forradalom idején az ő Nemzetőr-dalát éneklő otthoni nemzetőrökkel együtt bírta ki Aradon az osztrákok ágyútüzét; s amikor a forradalmi belügyminisztérium tisztviselője lett, családját otthon, a rokonok és barátok körében hagyta. Mikor ez a vállalkozás is kudarccal végződött, újra Szalonta nyújtott neki menedéket. Gesztről oda járt haza Tisza Domokos* nevelője; Nagykőrösön is odafigyelő érdekkel s odahúzó vággyal élt a gimnázium tanára. (…) A pesti nagyember is szeretettel őrizte, ápolta a rokoni, baráti kapcsolatokat. (…) Juliska lányát Szalontára adta férjhez 1863-ban, s ott temette el 1865-ben. Kis birtokát sokáig megtartotta ott, s később sokkal nagyobbat vásárolt helyette; régi barátait, amikor tehette, igen előzékeny feltételek mellett, komoly kölcsönnel segítette.

Keresztury Dezső

Forrás: Aranytól – Aranyról, Tankönyvkiadó, Bp. 1984. 

A kötetet összeállította: Tóth Tibor