Úgy,
Kedvesem, hogy Isten egyszer régen lejött a földre körülnézni, és
eljátszogatott a szép igazgyöngyökkel (mert Isten nagyon kedves, vidám és
játékos valaki, nem olyan öreg, nagyszakállú, mogorva alak, ahogyan
ábrázolják!). Becézgette, fényesítgette őket, kérdezgette, hogy érzik magukat a
földön, de a gyöngyök bizony nem feleltek semmit. Isten gondolkodott egy
kicsit, hogy mi lehet ennek a nagy hallgatásnak az oka, s hamarosan rájött: a
gyöngyök azért nem szólnak, mert ők csak egyszerű kis gyöngyök, akik nem tudnak
növekedni, felmelegedni, mosolyogni, s beszélni sem, mert nincs bennük élet.
Fogta hát Isten a gyöngyöket, rájuk emelte szelíd szemeit, életet lehelt
beléjük, hogy érezni tudjanak. Majd szétszórta őket a földön és azt mondta
nekik: "Szaporodjatok és sokasodjatok! Borítsátok be fényetekkel a
mezőket, melegítsétek fel tüzetekkel az emberek szívét, gyönyörködjenek
bennetek, szeressen titeket minden élő, erdő-mező vadjai, az ég madarai és az
emberek az egész földön." A gyöngyök pedig jó földbe hullottak, ott
gyökeret eresztettek, s minden gyöngyből egy-egy szép gyöngyvirág lett Isten és
az egész világ örömére. Isten - látván, hogy milyen szépséget alkotott -
örömében táncra perdült és így énekelt:
Örülök, ha ragyog a nap
Örülök, ha felhő-borús
Hegyek csúcsa köd-koszorús.
Édes-kedves szép világ,
Gyöngyből lesz a gyöngyvirág!
Villám csapkod, ég morajlik
Dörgő hangja messze hallik
Záporeső, szivárvány
Eső után csalogány
Édes-kedves szép világ,
Gyöngyből lesz a gyöngyvirág!
A
gyöngyvirágok Vele énekeltek, csilingelve táncoltak és olyan szépen
mosolyogtak, ahogy csak Isten boldog teremtményei tudnak mosolyogni.
Így
teremtette Isten a gyöngyvirágot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése