Guy de Maupassant: A nagyapó

Holtan feküdt a nagyapám,

Kilencvenéves nagyapó.

Az arca bús volt s halavány,

Akár az ágya, oly fakó.

Nagy, sápadt szeme kinyílott,

Halk hangja hörgött reszketőn,

Mint sóhaj-űzte messzi szók,

Mint bujdosó szél a mezőn.

Álom ez, vagy emlékezet?

Nap kelt, foszolt a köd-burok,

A fákba tűznedv pezsegett,

Szívembe piros vér futott.

Bús álom, vagy emléke-e ez?

Az élet oly szép s ködbe vesz!

Emlékezem, emlékezem,

Oh, tűnt napok, tűnt életem!

Az ifjúság! emlékezem.

Álom, ez vagy emlékezet?

A gyenge hab, a puha, lágy,

A szélre bűvösen rezeg.

Himbálja a szívem a vágy.

Álom ez, vagy emlékezet?

Miért e perzselő szelek?

Emlékezem, emlékezem!

Ifjú erő vitt tüzesen!

A szerelem! emlékezem.

Álom ez, vagy emlékezet?

Zajtól telik meg a szívem,

Habok suhannak reszketeg,

A gondolat fut s elpihen.

Álom ez, vagy emlékezet,

Hogy meg se kezdtem s végezek?

Emlékezem, emlékezem!

Rám várnak ők a mélybe lenn;

A sír! a sír! emlékezem.

(Ford.:Kosztolányi Dezső)