A hosszú,
kínos éjszakáknak
Majd
egyszer csak végük szakad,
Nem gyötri
testem álmatlanság,
Nem bántja
lelkem gondolat.
A képzelet
lángja kialszik,
Nem hint
többé káprázatot,
És
jégközöny száll e szívre, mely
Szertetért
koldulgatott.
S a bolygó
zsidó kósza útja
Elvész a
semmiség előtt -
Álmatlan
álom, bontsd ki fátylad
S borítsd
reám mint szemfödőt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése