 |
| Thorma János: Ősz Nagybányán |
Égette már
a víg nap künn a rétet.
A néma
lombokon fénycsókja égett.
Hő vágyra
tárva kelyhét mindenütt
Várt a
virág, szirmára szállt a harmat
És hagyta
inni a részeg rovarnak
Zárt karja
közt a csillogó nedűt.
Nagy
pilleraj szállt a kehely fölé,
S
csapkodva szárnyával, kiszürcsölé;
S nem
tudta senki melyik él, melyik nem,
A pille
úgy mozgott, mint a virág.
A szélbe
zengtek édes áriák.
S e langy
reggel párját meglelte minden;
Fényködbe
kelt a hajnal rózsapírja,
Párjával
énekelt a kis pacsirta,
Nyerítve
szökkent a tüzes csikó,
Vágy vett
erőt a szürke, víg nyulacskán
S a fák
tövén ugrált örülve csacskán.
Szerelmi
mámor szállt szét, hódító,
S a légbe
terjedő nagy, lomha láz ott
Ezer
hangjával szíveket igázott.
S fönn a
barátságos, lombos fasátrat
A csöpp
rovarnép békességbe lakta
- Akár a
porszem oly kicsinyke fajta -
S ez a sok
ismeretlen, mákszem állat,
Mely
mindig a virág kelyhén kalandoz,
Felküldte
most halk szózatát a naphoz.
A néma
tarlón mentek mind a ketten,
Mit
roskadásig terhelt a sok asztag.
Karjuk,
kezük se fogták ők meg aznap;
A férfi
nem nézett reá epedten.
És szólt a
lány leülve egy keresztre,
"- Ó
menj, hiszen tudom, hogy nem szeretsz te"
A férfi
intett: "- A hibám talán?"
Leült,
Merengtek egymás oldalán.
S a lány
felelt: "Kegyelmes ég, egy év!
"S
szerelmünk úgy letűnt, mint más egyéb!
"Lelkem
még most is ég, s szavadra csábul!
"Még
fáj szívem vad csókod záporátul!
"Még
tegnap élt s ma hol van a szerelmünk?
"Még
tegnap átkaroltál - és ma eltűnt;
"Ma
fut kezed, ha illeti kezem.
"Miért
nem csókolod szám, kérdezem?
"Miért?
felelj!" - S ő szólt - "Én tudjam azt tán?"
Nézett a
lány rá, hogy olvasson arcán
"-
Hogyan öleltelek, emlékszel-e?
"Csókunk
őrült gyönyörrel volt tele."
És nyomba
felkelt s ujjai közt sodorván
Egy
cigarettát, így felelt mogorván:
"-
Nem, vége, vége néki, hát minek könny?
"Mi
egyszer elmúlt, többé vissza nem jön.
"Semmit
se tehetünk mi már!"
-
Nyugodtan
Gondnyomta
fővel, lassan mentek ottan,
A lány
torkát a sírás fojtogatta,
Szemhéjain
rezgett a könny ezüstje.
Két hű
galamb szeretkezett repülve
Az
árpatáblákon pajkos rohamba.
Alattok a
föld, fönn a kék azúr,
Mind
ünnepelt s csak Ámor volt az úr.
A szárnyas
pár szállt a tavasz egén.
Egy dalra
gyújtott a munkás legény
S elő is
ugrott csábító dalára
A szép
marokverőlány, aki várta.
Némán
haladtak. A közönyük olvadt.
A férfi
lopva nézett néha oldalt.
Erdőbe
értek. A rétek füve,
A zsenge
zöld, a fényes és üde,
A napsütötte
tócsa rendre jött;
Átmentek
itt s nem vették észre ők.
De a leány
elbágyad és legörnyed
Egy fára
és ölelve a fatörzset
A könny,
sikoly bús kebléből kitör.
Az ifjú
meglepődve könnyitől
Várt, hogy
sírása tán majd megszakad.
Füstölt s
figyelte a kék füstszalag
Mint száll
föl és tűn el a légbe fenn.
De végre
toppantott s szólt hirtelen:
"-
végezd be már s ne untass a könnyeddel
És szólt a
leány reá: "- Hagyj sírni s menj el."
És
felnyitotta nedves, szép szemét.
"- Ó,
lelkem mily őrült gyönyörben égett!
"S ma
szenvedéses, bánatos, setét...
"Miért
nem egy nagy szerelem az élet?
"Mért
válni? Én szerettelek... S te szintén.
"De
már sosem szeretsz majd úgy, amint én."
S a férfi
szólt: "- Jaj, ilyenek vagyunk.
"Ily
csonka mindegyik kívánatunk.
"Percé az üdv. Hallottad szóimat:
"A
szerelem nem tart az életen túl,
"De a
világra jő, él s végül elhull.
"Nos,
én szeretlek majd - barátilag;
"Szeressük
egymást megbékélten, üdvben,
"Mint
régi jó szerelmesek, derülten."
Nyújtotta
karját már részvétteli
S ő sírt
csak "- Ó nem tudsz megérteni!"
Tördelte a
kezét vadul a szép lány.
"- Ó
istenem!" - Az ifjú nézte némán
S szólt
"- Hogyha vágyadnak nem mondasz ellent,
Megyek."
- Elindult és örökre elment.
Magába
volt s felkapta a fejét ő,
Örömviharba
zajgott a fejérlő
Madár
felette. A fülemile
Trillája
elhangzott nagy messzire
S a hang
dalos torkába gyöngyözött.
Dal
csattogott a vidám lomb között;
Rigó
fütyült, sípolt a kenderi,
Zengettek
a pinty fürge füttyei.
Szeretkezett
a páston sok veréb,
Csőrük
kitátva szárnyaik verék.
A lányka
ment s a zsenge réteken,
Egy
tűzfuvalmat érzett lágy gyönyörbe,
Az égre
nézett s szólt: "- Ó, szerelem,
A férfi a
megértésedre törpe."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése