A kertbe most, kisfiam, halkan lépjünk,
hogy rózsaszín álma a barackfáknak
fel ne riadjon, amint belépünk.
Intsd a kezedet, jaj, le ne tépjen
egy gyümölcsigérő pici virágot;
mohó kacsódra majd én is vigyázok.
Hallgasd csak, - mily édesen döngicsélnek
mézgyűjtő kedvvel a karcsú kis méhek;
lám ők is itt vannak, ők is élnek…
Amott egy ágon egész elámult
füttyös jókedvében egy kicsi cinke:
- barna a kabátja, sárga az inge. –
De nézd csak?!... szalag van egyik lábán;
ez a mi cinkénk, - amelyik a télen
bekocogtatott az ablaktáblán…
Forrás: Napkelet 6. évf. 14. sz. (1928. július 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése