Mikor Atlantisz az örvénybe tördelőzött,
szótlan cikáztak ott meredt szemű halak,
de a kagylók füle fogékonyan megőrzött
minden meddő sikolyt a süket ég alatt.
Arany ormukat a tornyok fövenyre hányták,
a tigris nyávogó, korcs macskaként riadt,
lemálló balkonon őrjöngtek karcsu lánykák,
s vagdalták ladikért egymást a férfiak.
A kagyló nyugtalan zúg és zenél azóta.
Kiváncsian neszel a partok utazója
s belemorajlik egy döbbent szomoruság.
De hány sziv érzi ki e hangfogós sirámból,
hogy egy hörgő napon mint habzsolták falánkul
tengeri farkasok a szent aggok husát?
Forrás: Napkelet 6. évf. 8. sz. (1928. április 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése